Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Amikor azt írtam, hogy végiglátogatom ifjúságom kocsmáit, nem gondoltam egészen komolyan – mert végül is kinek van kedve ott inni, ahol régen ivott? Mégis egy héttel később már az Ajtósi Dürer sor felé repített az éjféli taxi, az ELTE régi épületébe, ami azelőtt pártfőiskolaként szolgált. Az egyetem jó pár éve kiköltözött innen, én meg még korábban. Ami most a Dürer Kert magja, akkor még egyetemi büfé volt, és Dürer Cafénak hívták. Érdekes képződmény volt, mert filofaxos németszakosok, illetve hajukat fésülgető angol szakos leányok jártak ide óriási fahéjazott, mézes tejeskávékat kortyolgatni, miközben óvatos kísérleteket tettek a láncdohányzás izgalmas világába – főképp ’100-as kék Multifilterrel. Még ennyi év után is rosszullét környékez a gondolatra
A kiszolgáló-személyzetet azonban egész más fából faragták. A pultnak helyet adó sarokfülkéből fojtott hangon szólt a heavy-rock meg a hard metal, a glam-punk és a destroy jazz, a srácok szakállasan, csapzott göndören, talpig feketében hajladoztak a tollvégszopogató egyetemista lányok között, és tényleg igyekeztek a lehető legilledelmesebben viselkedni. Bár, ha jól emlékszem elég gyakran kellett szólni, hogy halkítsák le a metált, mert nem értjük egymás szavát.
SNITT. 10 évvel később: június 7-e, hajnali egy óra. Taxink csikorogva fékez a sötét alakoktól hemzsegő Ajtósi Dürer sori bejárat előtt. A tompa dohogás fémes dübörgéssé erősödik...

amint kiszállunk a gépkocsiból. A bejárati ajtó üvegei remegnek a tokjukban, odabent zörög a mocskos, kemény trash-rock. Természetesen nem erre számítottunk, de mind megőrizzük a higgadtságunkat, és mire átvágunk az előcsarnokon és kilépünk a kertbe már mindannyiunk számára nyilvánvalóvá válik, hogy ide többé nem azok a nyelvszakosok járnak, mint 10 éve, a személyzet viszont túlélte a tulajdonosváltást.
A fő sokk akkor ért, amikor kiléptem a régen kávézóként működő helyiségből és azt láttam, hogy a korábban zsebkendőnyi kis terasz most burjánzó nagyvároshoz hasonlatos belső televény, színes fényekkel, és becsületesen sürgölődő rocker-polgárokkal. Az arcomba lehelt a freudi unheimlich és belestem a valóság fátyla mögé: tényleg komoly tapasztalat azt látni, hogy az egyetemből kocsma lett – az alma mater megrohadt – és nemcsak simán kocsma, de igazi patkánykocsma, ahová főképp fiatal egyedek járnak, akik még imádnak vérben és sárban hemperegni. Ehhez volt nekik zúzós koncert, műfüst, izzadt tömeg, ami csak kell. Amúgy őszintén örültünk, hogy nem kell Besame Muchot, vagy finom éjféli jazzeket hallgatnunk – valljuk be: szükségünk volt már az agresszióra.
Minden flash három percig tart – ennek letelte után elfáradtunk a pulthoz, ami egy ilyen jellegzetes kerthelyiség pultjával minden szempontból megegyezik. Régi ismerősöm, Levi viszi a pultot, egy mexikói közlekedési rendőr táncos eleganciájával, jó ritmusban. A Soproni-Heineken tengelyen a Heineken felé döntöttünk, nem bántuk meg: nemzetközi minőség, nincs túl sok íze, mindenkinek bejön. Nekünk is megfelelt.
Van itt még valami, ami a Dürer Kertet kiemeli a kerthelyiségek sorából: a páholy. Szűk csigalépcsőn lehet feljutni arra a kis teraszra, ami körülbelül 5 méter magasan ágaskodik a kerthelyiség fölé. Nehéz észrevenni, de amint megláttuk, megéreztük, hogy ránk is gondoltak. A páholyból antropológiai magasságokból szemléltük az elveszett kis viking törzs életét, és megnyugodtunk azt látva, hogy jobb hasznát veszik az egyetem kertjének, mint az egyetem valaha.

 

 

Dürer Kert
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr141175008

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: fabulas infantiles cortas con imagenes 2018.02.16. 02:56:43

Babaszoba tippek - Lakberendezési ötletek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TonyCaviar 2009.06.16. 18:12:25

de miért, ez nem az angol szemét szóból származik? szomjazom a tudást...

ACretin 2009.10.07. 09:33:01

@TonyCaviar: nem, inkább az angol thrash, kb. "csépel" szóból
süti beállítások módosítása