A két kortyondi régész éppen a Fulacht Fiadh-nak nevezett patkó alakú füves dombcsoport történetét kutatta, amikor egy másnapos reggelen Szt. Patrik revelációval ajándékozta meg őket: rádöbbentek, hogy a földbe vájt teknőkben sört főztek. Lévén az empíria hívei rögtön neki is láttak rekonstruálni a bronzkori sörfőzési technikát.

Az idejét múlt technika lényege röviden: egy földbe mélyesztett 300 literes dézsát megtöltünk vízzel, majd tüzön melegített izzó köveket dobálunk bele, amivel 60-70 fokra melegítjük. Lassan hozzáadagoljuk az 50 kg malátát, és jól megkevergetjük. Ezt egészen  addig csináljuk, amíg a folyadék édes nem lesz, akkor aztán fel kell forralni. Ekkor beletesszük a fűszereket – ez esetben egy gruit nevű fűszerkeveréket, melyet a komló előtt gyakran használtak a sör főszerezésére, és egyebek mellett mirtuszt, fekete ürmöt, cickafarkfüvet, csarabot, mocsári molyűzőt, és változó arányban mindenféle mást – majd lehűtjük, és hozzáadjuk a sörélesztőt. Ezután már csak várni kell három napot, és kész az úgynevezett „gruit ale”.