Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

 

A két kortyondi régész éppen a Fulacht Fiadh-nak nevezett patkó alakú füves dombcsoport történetét kutatta, amikor egy másnapos reggelen Szt. Patrik revelációval ajándékozta meg őket: rádöbbentek, hogy a földbe vájt teknőkben sört főztek. Lévén az empíria hívei rögtön neki is láttak rekonstruálni a bronzkori sörfőzési technikát.

Az idejét múlt technika lényege röviden: egy földbe mélyesztett 300 literes dézsát megtöltünk vízzel, majd tüzön melegített izzó köveket dobálunk bele, amivel 60-70 fokra melegítjük. Lassan hozzáadagoljuk az 50 kg malátát, és jól megkevergetjük. Ezt egészen  addig csináljuk, amíg a folyadék édes nem lesz, akkor aztán fel kell forralni. Ekkor beletesszük a fűszereket – ez esetben egy gruit nevű fűszerkeveréket, melyet a komló előtt gyakran használtak a sör főszerezésére, és egyebek mellett mirtuszt, fekete ürmöt, cickafarkfüvet, csarabot, mocsári molyűzőt, és változó arányban mindenféle mást – majd lehűtjük, és hozzáadjuk a sörélesztőt. Ezután már csak várni kell három napot, és kész az úgynevezett „gruit ale”.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr311307284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Michael Collins 2009.08.13. 19:09:36

It's Guinness's porter that has me this way
For it's sweeter than buttermilk and stronger then tea

mokkaczuka 2009.08.16. 13:58:07

Az egyiptomiak is megtalálták egy ősi sör receptjét a kilencvenes években, el is készítették, csak persze szénsavas változatban. Kevesen tudják, de az ókorban Egyiptom volt a sör mekkája, mint ma Belgium, és iszonyatos mennyiség fogyott belőle, mindenki vedelte, még a kisklambók is.

Lásd még:

www.dui.com/dui-library/dui-shorts/tuts-brew
süti beállítások módosítása