Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

„Esztétikus, humoros, ötletes és még a blog koncepcióját is tükrözi” – mindössze ennyit kértünk a vállalkozóktól. Ez persze nem kevés és nem is sikerült mindenkinek. Nem díjaztuk a csodás mellek közé szorított Dreheres üveget, nem díjaztuk az üres sörösdoboz és teli hamutartó mellett hortyogó kopasz csávót, mert nemcsak borzalmasan néznek ki, de a blog nem az alkoholfogyasztás káros hatásairól szól. Nemigen díjaztunk olyan fotót, ahol bármilyen brand nagyon előtérben van, ha Gösser pláne nem, hisz a reklám hely oldalt van és nem középen, ha valami vacak sör logója látszik, akkor meg még plánébban nem díjaztuk. Nem díjaztuk a csinos ám némileg semmitmondó síelős képeket sem, és nem díjaztuk azokat sem, amik fotótechnikai szempontból egyszerűen rosszul sikerültek.
Ennek ellenére sikerült kiválasztanunk ötöt, amik nagy nehezen megfeleltek az általunk felállított követelményrendszernek, és ezek a következők:

 

 Daniel, a perverz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Daniel régi perverz vágyunkat teljesítette, amikor egy fél kiló kenyeret meglocsolt sörrel. Ez az ötlet a blog alapítása óta ott mocorog bennünk, de valahogy sosem sikerült megvalósítanunk, talán túlfinomkodtuk a dolgot… köszönjük Danielnek, hogy nem remegett a keze, amikor feláldozta az üveg Sopronit (brand épp csak sejthető). 

 

Babin, a lírai

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Meghatott minket Babin lírai képsorozata az egy tál sörben úszkáló papír-hajócskáról. Fényképészetileg is kifogástalan pályázatában nemcsak a gyengéd és érzékeny nőies hozzáállást értékeltük, hanem azt is, hogy mer közel menni a sörhöz, érdekli maga a folyadék, és nem csak a rárakódó interpretációk. 

 

Darthwalk, a megosztó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Darthwalk fotója rendesen megosztotta a zsűrit, mert elsőre sokan nem láttak bele semmit azon kívül, hogy egy pár pofa munka után sörözik – ráadásul viszonylag jól felismerhető Stella Artois sört, amiről véleményünk közismert. Ám mégis, ha az ember jól figyel valóban felfedezi a felvétel rejtett értékeit. Kedvesen néz ki és valamiféle folytonos mozgást sugall az, hogy a söröspoharak különböző élességgel jelennek meg, és ha jobban megfigyeljük, az öt söröspohár valójában egy hátára fektetett ötágú csillag pontjait rajzolja ki, ami tudvalevőleg a sörfőzők ősi titkos emblémája abból a korból, amikor a receptek még egyediek voltak és titkosak, és a szakma leginkább az alkimistákéhoz hasonlított. A négy alapelem – föld, víz, tűz, levegő – a csillag négy pontja, az ötödik pedig a sörfőző ember titkos szaktudása. Ha ezen a szemüvegen át vetünk egy pillantást Darthwalk mindennapinak álcázott képére, nyilvánvaló, hogy valójában a hely és az idő jelentéktelenségéről és az egyes ember hagyományba vetettségéről beszél.

 

Sekele, a humoros

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sekele képéről beszéltünk a legkevesebbet. Technikailag jó, tartalmilag nemcsak hogy beleillik a blog koncepciójába, de még némi humorral reflektál is a címre, ráadásul könnyedén beilleszthető a fenti címlapkép-dobozba. Köszönjük, szép munka volt.

 

+ 1

Noha úgy volt, hogy öt nyertesünk lesz, az az igazság, hogy a sok kizáró tényező meg persze saját fránya finnyásságunk miatt – végül is nekünk kell a legtöbbször rápillantanunk erre a címlapra – ennél több használható képet nem találtunk, viszont igencsak jólesett a lelkesedés, ami a kreatív sörfotózás témakörben kialakult, ezért úgy döntöttünk, hogy az utolsó rekesz sört kisorsoljuk a legaktívabb versenyzők között, ezért fogtunk egy kalapot, beledobtunk négy cetlit és kihúztuk…. PaPa The One nevét! Ő is megérdemli a sört!


Most már csak annyi a teendő, hogy eldöntsétek, hogy bock, citromos vagy sima Gössert kértek, és a címetekkel (ahová a sört kéritek) együtt megírjátok a következő e-mail címre: folyekonykenyer@indamail.hu

 

Ps: ha valaki lecsúszott a határidőről, vagy nagyon beindult a fantáziája, ne tartsa vissza magát, ha olyan király képet küld, amit fel tudunk használni a címlapon, akkor továbbra is lehet vele sört nyerni. Töltsétek továbbra is az indára, vagy küldjétek mailben, ahogy tetszik.

Címkék: játék

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr441337456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PaPa The One 2009.08.25. 20:01:55

Gratulálok a győzteseknek, főleg Babin képéhez
De van amit tényleg nem értek, ami az After Work kép, ami tényleg jól néz ki, de a pályázat kiírásánál pont kritérium volt h ne a megszokott baráti társaság sörözik kép legyen. Ezt a képet két hónappal a kiírás előtt készítették. Szerintem "csak" 5 srác leült egy asztalhoz sörözni (logikusan nem egy sorban, inkább kört formázva, mert úgy lehet beszélgetni és ha a kör pontjait egyenesen kötjük össze csillag lesz) szerintem ez belemagyarázás volt mindössze, a különböző távolság meg maga után vonja, hogy más-más élességgel jelennek meg
ja és nagyon köszönöm a sört, félreértés ne essen, én is úgy gondolom, hogy a többiek képei jobbak voltak az enyémeknél!!

Elcseszett nick 2009.08.26. 01:32:36

Gratulálok a nyerteseknek, viszont én csak négy képet látok kint. Nálam van a hiba?

Nekem meg csak ötletem van, de az erőforások hiányoznak.:(

Söralátétekből (lehetőleg minnél többféléből) ki lehetne rakni a folyekonykenyer.hu-t, mint egy kártyavárat, persze oldalnézetből, a pontnak meg mehetne egy kör alakú üvegpohárra rakott kör alakú söralátét. Társasjátéknak sem utolsó. :)

Nekem sajnos nincsenek söralátéteim, meg időm. :(

Viszont, ha sikerül egy pulton kirakni, akkor még elég elegánsan is nézne ki, vagy egy kék, zöld, fekete anyagon, akkor egy kis utómunkával rá lehetne varázsolni a pultra. :)
süti beállítások módosítása