Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az üdítő-helyettesítő sört már régen kitalálták, csak időközben a kőművesek itala lett, így végzetesen anti-cool, ezért aztán újra fel kellett találni – lásd Gösser Zitrone és a többiek.

Amikor az ember 30 fokban, augusztusban a fővárosban egy szupermarketben vásárol, akkor képtelen ellenállni egy ilyen sörcimkének. Tükörsima Balaton, három diszkrét vitorlás, partmenti jegenyesor, a dombtetőn magányos kápolna, meg kell a szívnek szakadnia, ráadásul az egész valami sosemvolt magyar modernizmusban előadva, mintha Bortnyik Sándor és Egry József dugták volna össze a fejüket, a betűtípus is telitalálat, ezt a műfajt nagyon tudják a Kőbányai Sörgyárban. Szintén nem bírtam ellenállni az egykilós, hálós lecsópaprikának, pláne, hogy több volt benne a vörös, mint a sárga paprika, így szinte észrevétlenül csúsztam bele ebbe a nyárbúcsúztató performance-ba, és csak hab a tortán, hogy azóta visszatért a jó idő.
A lecsót szalonnára, kolbászra, hagymára alapozom, a paprikát viszonylag kicsire vágom, csumástúl, magostúl belerakom. Kb. fele annyi paradicsomot teszek bele, és jó sok piros-paprikaport, illetve ezúttal egy kis sambal oeleket is, meg egy irány lecsókolbászt.
Ügyelek rá, hogy a Balatoni világos rendesen be legyen hűtve, nincsenek illúzióim. A színe sápadt, habja olyan hamar múlik, hogy a szerkezetét nemigen lehet megfigyelni. Hiába szaglászom, illata sincs. Az íze nem kellemetlen, vizes, legömbölyített, talán egy kicsit olajos. Később megjelenik a keserűség, de inkább idézetként, önmaga kísérteteként szerepel benne a komló, valószínűleg egyszerűen keveset raktak bele – egyik ok, amiért csak 69 forintba került. Meg kell hagyni, jólesik – pont olyan, mint egy keserű fröccs, még a buborékja is emlékeztet a szikvízére. Egyszerű ital – egy egység szóda, egy egység komló - kellemes szomjoltó, a bizsergetően csípős lecsóhoz teljesen rendben van, csak kevés. Ebből egy tál lecsóhoz minimum kettő kellene, ha nem három.
Igazi régimódi üdítő, sokat lehet belőle inni, jól megy a magyaros, paprikás kajákhoz, olcsó, és híg, az egyetlen baj, hogy a fizikai munkások isszák évtizedek óta (lásd még: Kőbányai Világos – zöldüveges, barnaüveges), és ezért magára valamit is adó fogyasztó csak eltartott kisujjal nyúl hozzá, mintha a proletariátus valamiképp már előre hozzáért volna. Ezért a magára valamit is adó fogyasztó számára újra fel kellett találni az üdítő-helyettesítő sört, ezek lettek a különféle Radlerek és sörkoktélok, amik a 3%-os Balatoni Világosnál már csak egyetlen százalékkal gyengébbek – ettől sem lehet berúgni, ezt is lehet inni tűző napon – csak annyit tudnak, hogy nem keserűek, hanem édesek. 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr51352544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reneszánsz Poliészter 2009.09.01. 16:46:16

Nagyon nehéz elhinni, hogy kellemes szomjoltó volna. És nem mondom meg, mire hasonlít a kép alapján.

Gregor Elmarsson 2009.09.01. 19:32:20

Hol lehet kapni??? Szívesen kipróbálnám, de nem emlékszem, hogy láttam volna akárhol is.

mobo 2009.09.01. 20:21:02

69 Ft? + 25 Ft üvegbetét? : ))
Én szoktam venni Kőbányait, meg Penny-s Arany hordót, de azok legalább 2x ennyibe kerülnek, és még mindig csak alulról közelítik az ihatóság határát.
Éljenek a proli sörök!!!

Benikuty 2009.09.01. 21:15:14

Első bebaszásom(1970) ehhez a márkához kötődik, a Nagykanizsai Sörgyárban készült, ami rég megszünt. 8 napig fogyasztható, korrekt pasztőrözetlen sör volt.

Balatonrajongó 2009.09.02. 08:42:03

helo, a www.balatoniwiw.hu szemlézte a blogodat (Balaton szóra), így találtam Rád! Ha van kedved a legmodernebb web 2.0 felületen megosztani a Balaton rajongókkal mindazt amit szeretnél, itt regizhetsz:
www.balatoniwiw.hu/main/authorization/signUp?

Üdv és szép napot!

Karcsi

TonyCaviar 2009.09.02. 16:56:18

@Gregor Elmarsson: Én a Krisztina téri Match-ben vásároltam, azelőtt én sem láttam.
A 69 Ft nem száz százalék, de a nagyságrend stimmel.

mokkaczuka 2009.09.03. 20:53:13

@Benikuty: Nekem az első bebaszásom Bak sörhöz kötődik. Ez egy kurva erős barna sör volt. Tornaórát lógtunk el első gimista korunkban, három fiú, három lány, és anno Angyalföldön még létezett a Kék Sün nevű műintézmény, ahol - ha valaki emléxik rá - a legendás Tűzkerék gitárosa, Radics Béla itta magát akkoriban halálra (1978). Mi csak 14-15 évesek voltunk, de a Sünben nem problémáztak ezen. Hát, megiszogattam azt az egy szem Bak sört, aztán felszálltam a buszra, és amikor már leszálltam róla, éreztem, hogy valami nem stimmel. Csak igyekeztem, hogy egyenesen járjak. Otthon meg lefeküdtem, azt' nem tudtam, mi újság van. Szerencsére kijózanodtam, mire szüleim hazaértek, mert mutter agyoncsapott volna... :)

Gregor Elmarsson 2009.09.03. 23:12:14

@TonyCaviar: Köszi a tippet, holnap rárabolok... :)

nyelv-ész 2009.10.10. 19:16:33

A Balatoni Világos kora ifjúságom óta kísért, mint a legpocsékabb sörök markáns jelképe.

Pedig az nem tegnap volt, hiszen első találkozásaim még bőven az átkos rendszerben, döngölt agyagpadlós krimókban estek meg.

nyelv-ész 2009.10.10. 19:21:07

@mokkaczuka: én a Bak sörtől előbb hánytam, mintsem bebaszásnyi mennyiségig jutottam volna. Erős a gyanúm, hogy vagy mosószeres, öblítetlen üvegekbe palackozták, vagy valami hypós adalékot már a palackozás előtt belekevertek, mert olyan mellékíze volt, mint amilyet csak felmosóvízről feltételezne a sokat próbált malátaszörpfogyasztó.
süti beállítások módosítása