Az előző posztban felvázolt  „design out crime” eszme elérte a hagyományos pintespoharat, az angol belügy ragaszkodik hozzá, hogy ezentúl a pubokban műanyagpohárból igyák a sört – hogy elejét vegyék az előző posztban ismertetett „glassing” nevű jelenségnek.
Erre persze minden tisztességes konzervatív sörivó felhördül, a British Beer and Pub Association nyílt levelet ír a miniszterelnöknek, ahogy az egy kulturált országban az igazán fontos kérdésekkel történik.
Nick Verebely, a feltehetőleg magyar származású designer, aki az új műanyagpohár megtervezésért és forgalomba hozataláért felelős, hajlandó elvinni a balhét, és a Belügyminisztérium helyett is nyilatkozik. Nyilatkozataiban igyekszik bagatellizálni a veszélyeket, mondván, hogy nem lesz minden kocsmában kötelező, csak a nagy verekedéseket jegyző kocsmákban, meg hogy nem szabadna kötelezővé tenni, ellenkezőleg, azt kell elérni az ügyes design-nal, hogy „cool” és „szexi” legyen  a műanyag pint, és akkor majd magától terjed. Ám, ha az angol Belügyminisztérium (Home Office) akar valamit - mert Angliában a hivatalok képesek akarni nehéz dolgokat, nem csak olyasmit ami magától is megy, és valakinek sok pénzt hoz – akkor ott valószínűleg nyomás lesz kifejtve, és ismét próbára teszik a legendás angol konzervativizmus életerejét, amit oly sok minden támaszt alá – lásd, , pint, uncia, inch, konnektor, CAMRA, csak hogy az evidenseket ideírjam)

De továbbra is nyitott a kérdés, hogy milyen legyen az új pintes pohár. Nick Verebely és a Design Bridge egyelőre annyit tud, hogy legyen műanyagból, és vagy nagyon hasonlítson a hagyományos pintre, vagy dobjunk be valami paradigmaváltót – pl. hasonlítson mondjuk a történelmi ónkupára.
Ugyanakkor kiderült, hogy Ausztráliában már komoly kísérleteket folytattak a műanyag pintes pohárral, mégpedig egy tetőteraszon nyílt söröző megbízásából, akik nyilván el akarták kerülni, hogy az ő söröspoharaik a járókelők fejére essenek.
Andrew Simpson, a Sidney-ben székelő Vert Design formatervezője a következőképp összegezte a műanyagpohárral szemben felmerülő általános kifogásokat:

1. A műanyagpohár könnyebb az üvegnél és az embernek az az érzése, hogy eldobható pohárból iszik.
2. Behorpad, ha megszorítják, és így kiömölhet belőle a sör.
3. Nem tudnak rendesen lehűlni, vagy azonnal továbbítják a hideget az őket tartó kéz felé, amitől a sör hamar felmelegszik.
4. Könnyen megkarcolódnak, és egyhamar opálosan átlátszatlanná válnak.

Az élenjáró ausztrál designer egy műanyagokra specializálódott fejlesztő-csoport segítségével talált is olyan anyagot, amiből megfelelő poharat lehet önteni: víztiszta, nem horpad, nem kopik. A design stratégia az volt, hogy eltér a hagyományos pintes pohár formájától, lehagyja róla a körbefutó öblösödést, viszont befelé vastagítja az anyagot, a hagyományos pohár által keltett lencsehatást előidézve. A pohár karimája kapott még egy extra vastagítást, és ennek a körbe futó vastagodásnak a külső felét nyersebbre, a belső felét pedig selymesebbre csiszolták, hogy az alsó és a felső ajak más fajta felületet érezzen. A Stella Artois logóval ellátott végeredményt az idei milánói design Szalonon mutatták be – hatalmas sikerrel. És valóban, erre a Folyékony Kenyér is csak azt tudja mondani, hogy ha valami úgy néz ki, és úgy viselkedik, mint egy üvegpohár, akkor abból szívesen iszunk sört, még ha műanyagból is van.