Magyarországon egyetlen helyen termesztenek ipari mennyiségben komlót, és ez az ültetvény a Pest megyei Újszilvás mellett található. A FK tudósítója vette a fáradságot és személyesen kereste fel a helyszínt.
Nagy Istvánnal, az ültetvény vezetőjével azt beszéltük meg, hogy az újszilvási letérő után pár száz méterre található komlószárítónál találkozunk. El is hagytam valami csodálatos elátkozott ipari épületet, és csak arra lettem figyelmes, hogy a buszmegállót úgy hívják: „komlószárító”. Hamar rájöttem hát, hogy pont ebbe az elátkozott kastélyba tartok.
Nagy István huszonévesforma borsodi srác és tájgazdálkodást tanult, ám az elmúlt öt évben, amióta ezt az ültetvényt vezeti, rendesen beletanult a komlótermesztésbe.
A szárító az elképzeléseimmel ellentétben nem valami üres hodály, hanem egy bonyolult többlépcsős ipari szárítási folyamatnak, és mindenféle utómunkának helyet adó többszintes, hatalmas gyárépület, amit az építészeti jegyek alapján a harmincas évekre tippelek, Berecki Istvánnal, a Hungarohop Kft és a komlószárító tulajdonosával folytatott beszélgetésem során kiderül, hogy 1952-ben építtette a Magyar Országos Söripari Vállalat, és egyúttal ültetett is vagy 100 hektár komlót a szomszédban. A terület és az épület később a Ceglédi Állami Tangazdaság farmosi kerületéhez tartozott, ám amikor 1992-ben a sörgyárakat privatizálták, kiderült, hogy az a mód, ahogyan ők a komlót termesztik az nem gazdaságos. Ez abból derült ki, hogy a sörgyárak új tulajdonosai kereken megtagadták, hogy ilyen áron vásároljanak tőlük komlót. A tangazdaság ugyanis régi fajtákat termesztett – Tettnangot, Brewers’ Goldot és Northern Brewer-t – melyek nem hozták azt az alfasavmennyiséget, amit a modernebb fajták ugyanannyi idő és anyagi befektetés után hoztak. A komlót az átkosban ugyanis kilóra vették - 1975-ben egy mázsa komló 16 ezer forintba került, ami hatalmas összeg – de ma már alfasav-mennyiségre veszik. Ám mivel az egész folyamatot az állam bácsi szabályozta, egészen addig senkinek nem kellett szembenéznie ezzel a problémával. Mit tesz ebben a helyzetben a jó gazda? A. modernizálja az ültetvényt és megpróbálja visszaszerezni a piacot. B. kivágja az egészet a francba, hogy mindenki lássa, mekkora szívás az élet, és talán egy kicsit majd megsajnálják. A helyes válasz természetesen a B: 1992-ben az utolsó tőig kivágták az újszilvási komlót.
A Hungarohop Kft 1996-ban megvette a komlószárítót és az állami tangazdaságtól húsz évre kibérelte az ültetvényt. Később az ültetvény átszállt a Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonába, és most tőlük bérlik.
A gyönyörűen bumfordi, rothadásnak indult gyárépület megdöbbentően nagy, és bár néhol hiányzik a tetőszerkezetről a borítás, máshol meg az ablaktáblák, így is méltóságteljes látványt nyújt. A melléképületnél kezdjük a felderítést, melyben a kibelezett mozdonyokhoz hasonlatos óriási gépek állnak, tele futószalagokkal, láncokkal és fogaskerekekkel. Ezek az úgynevezett Hopfenflückmachinék (komlószüretelőgépek), melyek 60-70 éve állnak ezen a helyen - cseh „Alleys” típusúak.
A következő szobában állnak a tavaly munkába állított fiatal – 18 éves – német gépek, melyek ugyan kisebbek, de sokkal gyorsabban dolgoznak. A fő feladatuk, hogy a fal külső oldaláról futószalagon beszállított nyesett komlónövényt szétválasszák tobozra és feleslegre, egyik irányba megy a toboz, a másik irányba a felesleg, amit hamarosan óriás torkok fújnak ki a falon túlra, a belső udvarra, ahol szürreális alakú 4 méter magas dombot képez a lassan feketedő, puha hulladék. Az értékes tobozok pedig egy futószalagra kerülnek és felreppennek a főépület legfelső szintjére, ahol kezdődik a tulajdonképpeni szárítás.
