MJ, az egyetlen legény a gáton, aki képes volt a Folyékony Kenyér kedvéért befáradni egy kocsmába és végezni ott egy korrekt sör- és helykóstolást. Ezért most már biztos, hogy övé a tálca Gösser - azt is tudjuk, hogy barnát kért. Közben azonban meglegyintette az otthoni sörfőzés titokzatos aurája és maga is végzett egy kisebbfajta kísérletet - mézsörrel. Alább az ő kísérleti beszámolját adjuk közre.


Nemrég az internetet böngészve ráakadtam egy italreceptre, amit meglehetősen könnyű házilag elkészíteni. Tapasztaltabb olvasóink esetleg már ki is találhatták; a mézsörről lesz szó. A mézsör eredete egészen az ősidőkig nyúlik vissza. Már i.e. 7000 évvel is ismerték őseink a mézsört. Ekkorra tehető körülbelül az első lelet, amit Észak-Kínában találtak a régészek. A mézsör rendkívül népszerű volt Közép-Európában, és a Balti országokban. Meglehetősen sok fajtája létezik, eltérő ízesítésekkel, és rendszerint az adott országban, vagy tájon élő emberek ízléséhez igazodik.

Ezen az oldalon több recept is található, én a legegyszerűbbet készítettem el.

"Hozzávalók:
1,5 kg méz
10 l víz
25-50 dkg cukor
fűszerek (fahéj, szekfűszeg, vanília, gyömbér)
esetleg gyümölcsök (citrom, alma)
1 szelet pirítós
5 dkg élesztő

Elkészítése:
1., A 10 l vizet felforraljuk
2., A forrásban lévő vízben elkeverjük a mézet és a cukrot (ízlés szerinti édességre)
3., Elzárjuk a tüzet és a nedüt tetszés szerint fűszerezzük, illetve "gyümölcsözzük (a hozzávalóknál felsoroltakból lehet választani...)
4., Megvárjuk míg a lé kézmelegre hül (min. 1 óra), ekkor megpirítjuk a kenyeret, amelyre (szintén langyos állapotban) rákenjük az élesztőt.
5., Az élesztős pirítóst a nedü felszínére helyezzük és kb. 12 órán át állni hagyjuk (félig lefedett állapotban).
6., Ennek elteltével eltávolítjuk a kenyeret, leszűrjük az italt, majd palackozzuk (lehetőleg ne üvegbe, mivel az alkoholképződés gázokkal jár együtt)
7., 2-3 nap elteltével már forrni kezd a lé (ehhez érdemes 15-20 fokos helységben tárolni, valamint a palackból a keletkező gázokat kiengedni) Ha meg akarjuk állítani a forrást, be kell hűteni a mézsört.
8., Legfeljebb fél évig tároljuk, szóval mielébb meg kell inni! (minél nagyobb a cukor/méz tartalma annál tovább áll el)"

Én ennek pontosan a tizedét készítettem el, lévén ez a saját söröm prototípusa, és mivel nem adtak meg egzakt fűszermennyiségeket, nem szeretném, ha tíz liter sör a wc-ben végezné. Sajnos erről a fázisról nem készítettem képeket, de Jucy blogján találtam fotókat a még "óvodáskorú" mézsörről:
A jócskán felhigított víz fűszerezése...

... és az erjesztésének az első fázisa.

Én személy szerint egy negyed almát daraboltam bele, három szegfűszeget, és úgy 8 kis darab fahéjat tettem bele. Jucy azt írta, hogy legközelebb bátrabb lesz a fűszerekkel, így nem spóroltam az ízesítő anyagokkal. A kézmelegre hűlt nedű szaga erősen emlékeztetett a forralt borra, ízben pedig az émelyítő édesség dominált.
A sör már a pirítós kivételekor is pezsgett, de amint leszűrtem, mérséklődött az amúgy is enyhe gyöngyözés. Hasonlóan Jucyhoz, én is gézlappal fedtem le az erjesztő palack száját, ami által a keletkező gázok akadály nélkül tudnak kijutni a palackból. A forraltbor szagot itt elnyomta a még nem megerjedt élesztő szaga. Ennél a fázisnál, ha megbocsájtja a tisztelt olvasó, nem kóstoltam bele.
Ha valahol hibáztam a készítésénél, az itt volt: nem dobtam bele pár percre a sapkámat a "cefrébe", mint ahogy régen a sörfőző mesterek tették. Itt következett a sörkészítés legnehezebb része: egyes források szerint a mézsör két hét alatt éri el azt az érettséget, amikor érdemes befejezni az erjesztést. A palackot száműztem egy félreeső helyre, ahol
nyugodtan rotyoghatott magában.
Két hét múlva a nedűt palackba zártam, és megszakítottam az erjedést. Műanyag csővel szívtam le a folyadékot, anélkül hogy a leülepedett élesztőt felkevertem volna. Sajnos a recept nem írja, hogy a szénsavképződéshez mennyit kell állni hagyni, milyen hőmérsékleten, ezért ezt próba-szerencse módon bontottam fel. Szagra olyan, mint amikor a fehérborból készült forralt bort nem forralják fel teljesen. Szénsav alig képződött benne, gyakorlatilag csak egy kevés aprószemű buborék tapadt meg a korsóm oldalán. Azt az ízt kapom, amire a szag alapján számítani lehetett. Borízű, no. Alkohol érezhetően van benne, sajnos borfokolóm nincs itthon, de érzésre a wikipédiának igaza volt: az alkoholtartalma egy erős ale-é és egy gyenge boré között van. Sajnos a bor a nemszeretem - kategóriába
tartozik, így részletesebb beszámolót nem tudok nyújtani az ízélményről. A neten is olvastam, hogy lehet száraz, félszáraz, és édes, Jucy blogján meg hogy sör, csak nem keserű. A küldetést én személy szerint sikertelennek nyilvánítom; egy olyan dologtól, aminek a nevében sör van, elvártam volna, hogy legyen valami köze hozzá. Pár ember kapott kóstolót belőle. A vélemények megoszlanak, van, aki szerint jó, van aki szimplán megmondta, hogy szar. Két észrevétel született: az egyik, hogy tegyek bele még több szekfűszeget, a másik ember pedig sörös utóízt vélt felfedezni benne. Borkedvelőknek tudom ajánlani, akik a párszáz forintos költségvetésből készült italukat szeretnék kortyolgatni. Erről legalább pontosan tudja az ember, miből készült... Részemről - ha már a bor és a sör közötti átmenet felé tapogatózok - maradok a Chimay Rouge-nál.