A Soltvadkert főterén üzemelő messze földön híres Szervánszki, alias Szent Korona cukrászdától egy sarokra, az Arany János utca kertes házai közt van egy kertes ház, melynek a kapuja fölött egy jellegzetes fekete KEG-hordó függ. Itt működik a Kárpi Sörfőzde.
Eddigi praxisom során a Kárpi az első sörfőzde, melyhez nem tartozik vendéglátóhely, így először túl is hajtottam rajta, mivel se autók nem állnak előtte, se világító tábla nem jelzi, így csak a szürkületben alig kivehető fekete hordó jelöli a helyszínt. Amikor aztán Kárpáti János, a sörmester betessékel, akkor lassan feltárul a tágas parasztudvar arányaira emlékeztető udvar, melyen egy kis sörgyár és egy nem olyan kicsi borkombinát osztozik.
A Kárpi sörfőzdében pont húsz évvel ezelőtt, 1990-ben főzték az első sört. Kollegái bíztatására, Kárpáti akkor fogott a sörfőzde építésébe, amikor a szűretlen sör még nem számított jövedéki terméknek, de mire az első főzet elkészült, a törvényhozás bepótolta a mulasztást. Természetesen frissítő szőke pilsnert főztek már akkor is, amit azóta is főznek, a jelenlegi recept öt-hat éve változatlan. Persze ők is kísérleteztek különféle sörökkel, főztek mézsört, gyömbérsört és félbarnát, és ezek a kalandok nagyon is hasznosak voltak, amennyiben sok új ügyfelet, érdeklődőt és fogyasztót szereztek a Kárpinak, de rendes mennyiséget csakis ebből a szokványos szőke sörből tudnak eladni – pláne most, a világméretű nadrágszíj-összehúzás idején. Na nem mintha Kárpáti János egy szóval is panaszkodott volna – a válság szerencsére szóba sem került. A sörmester inkább büszkének tűnt arra, hogy tucatnyi helyre szállítják a sörüket, főleg a fővárosba, és nem panaszkodott, hacsak azt nem jelezte finoman, hogy már várja, hogy a fia, Attila, aki épp most tanulja a szakmát a Corvinus egyetemen, kicsit átvegye a kormányt, és új lendületet kölcsönözzön a cégnek.
Nyáron hetente, télen két-három hetente kapnak élesztőt Schwechatból, Anton Dreher első sörgyárából, és akkor azonnal főznek, mert az élesztőt szaporítani, tárolni nem tudják, a második generációt pedig már nem használják fel. Ilyenkor két-három napig főznek, 800-1600-2400 litert, majd egy ideig ismét csak erjesztenek.
Kárpáti úr a főzde egyik legnagyobb erősségének a profi fertőtlenítő rendszert, a jó vegyszerhasználatot tartja, aminek köszönhetően hosszú évek óta egyetlen főzetbe sem csúszott hiba, és tartani tudja a megbízható jó színvonalat.
Amit a Folyékony Kenyér is aláír, kaptunk tőle két darab kétliteres pillapalackot egyedi Kárpi címkével, de sajnos az egész nem tartott tovább egy esténél, mert igencsak csúszott. A sörmester szelíden szabadkozott, amiért ezekben a palackokban nincsen elég szénsav – tudna ő szénsavasabbat is készíteni, de azt már nehéz volna kicsapolni, így meg a KEGbe nem volna jó. Ezt az aggodalmát azonban nem tudom alátámasztani. Az, hogy a Kárpi sör nem rendelkezik a nagyüzemi lágerek feszes szénsavprogramjával, egyáltalán nem válik a hátrányára, talán csak annyiban, hogy hamar meg kell inni, ami a pillepalackos kiszerelés miatt amúgy is elkerülhetetlen. Viszont finoman selymes, szerintem ez így rendben van.
Az íze egyszerű és friss, mintha csak víz és komló volna, a maláta nemigen érződik, talán csak a komlóízben fedezhető fel némi malátás édesség. Hasonlít a vonyarci és tapolcai kisüzemiekre, a tapolcainál talán anyagerősebb, a vonyarcihoz képest talán kicsit vékonyabb. De kellemes élmény, szinte korlátlan mennyiségben fogyasztható – pedig 4,5 körüli az alkoholszázaléka.
Másféle sör ez, mint, amihez hozzá van szokva a fogyasztó. Ez egy ősibb felfogás, ősibb íz. Ez praktikus, szerény innivaló, víz és kenyér helyett, az ízei nem egyéniségre, azonosítható márka-jellegre törekszenek, hanem egyfajta természetességre, frissességre és hitelességre. Felüdít, megnyugtat. Csak ajánlani tudom.
