Állítólag szerveződik valahol a mélyben egy sörblogger-találkozó, mi e nemes ügyet egy szűk-körű sörblogger-találkozóval kívántuk előmozdítani valamelyik este, amikor Sertepertével és  Serkoptatóval elmentünk a Király utcába egy kocsmába, ami annyira kellemes és magától értetődő helynek bizonyult, hogy végül teljesen elfelejtettem megnézni a nevét: ez volt a Snapsz.

A tavasz legalább olyan visszataszító idén, mint az ordenáré hosszúságú tél, fekete takony, semmi más, mobiltelefonáló nőci botladozik a Király utca makacs, szürke hóbuckáin, míg végleg be nem esik a járda és egy parkoló Suzuki közé. Serteperte azt mondta, nem fogom eltéveszteni és igaza volt, a Delerium Tremens-es cégérről azonnal tudtam, hová kell bemennem. Korán volt még, nem sokan voltak odabent, én éhes voltam, mint egy igazi farkas, de nem volt kedvem már elmenni máshová enni, a pultnál lehetett volna pizzát rendelni, ilyet sosem teszek. Sörkorcsolyáról még nemigen hallottak, illetve valószínűleg egész mást értenek alatta: sós, pörkölt földimogyoró – végül ez lett a vacsorám, pedig őszintén utálom. Két pofára betömtem minél előbb, hogy ne érezzem az ízét, de legyen valami a gyomromban, mielőtt ráküldöm az ambíciózus sörválasztékot.
Amúgy olyan a hely, ahogy a kilencvenes években képzeltük az éjszakai életet, fekete falak, sok tükör, hideg kék fények, tüllök, excentrikus dekoráció – a fejünk felett valami esküvői fátyollal letakart nagy malomkerékbe oltott lámpaernyő függ. A pincelejáró vagy micsoda mellett egy tucatnyi alumínium söröshordó csoportosul, a kedélyes rendetlenség látszatát keltve. Pár évvel ezelőtt lehetett átalakítva némileg avult modorban, de jól használható ivóhelyiség lett belőle – ennek a helynek nem kell megfelelni, itt bárki jól ellehet, a tulaj török (nem ellenőrzött információ), az árak emberiek, és van benne annyi gesztus, hogy kétféle belgát tart csapon: ha csak ilyen helyből volna minden kerületben 5, akkor elégedettek lennénk a budapesti ivó-felhozatallal.
Szőke Krusovicével kezdtük, amire panasz nem érkezett, igaz, nagy csettingetés sem volt – tökéletes mindennapi szomjoltó. Megérkezett Serkoptató is, aki némi tanakodás után cseresznyés Krieket kért, amivel egész este elszöszmötölt, nem egy nagyivó típus. Majd, miután jól belelendültünk, kikértük a hely zászlóshajóját, a Delerium Tremenset, amiről kiderült, hogy jelenleg épp Nocturno van csapon – mindig más, attól függően, éppen mi érkezik. Egyáltalán nem bántam, mert a sima Deliriumtól nem voltam éppenséggel elragadtatva.
Előírásszerű pohárban érkezik, de a habja nem valami meggyőző, még a peremig se nagyon ér el, nemhogy mondjuk tornyosulna. Ezek után nem meglepő, hogy magában a sörben sincs semmi lendület, egyesek erre már azt mondanák: döglött, és hajlok rá, hogy igazat adjak nekik. Bár ezzel együtt nem volt kellemetlen élmény: az íze finom volt, összetett, kellemesen kesernyés és édes, ugyanakkor a szénsavmentes laposság némi savanyúságot is engedett előjönni belőle.