Budapesten is kezd kialakulni a nemzetközi konyhának az a minimuma, ami elengedhetetlenül szükséges egy világvároshoz, megvan a Tsingtaót árusító kínai éttermünk, a Punjabban állítólag lehet indiai sört kapni a curry mellé, és ami tulajdonképpen valószinűleg egyszerű, de az Arriba Tequeriában sosem sikerült összehoznom: jalapeno popperst enni Coronitával.
Erre a Perc utcában kerítettem sort, a Code 7 nevű mexikói étterembe oltott kávézó/bárban. A néhai hatalmas Goldberger gyár egyik utcai helyiségében nyitott hely kívülről olyan, mint valami bronxi csuklyás-mercis klub, a Code 7 logó kemény indusztriál tipográfiával csalogat a bejárat felett. Belül barátságos, letisztult ipari hangulat fogad, a finom szürke betonnak tetsző falak valójában vakolt, festett falak. A magasból a neogiccsbarokk fotelen ülő cool Lenny Kravitz ölelgeti szintén napszemüvegben bohóckodó kislányát (aki úgy néz ki, mintha a csaja lenne).
A hely csak télen nyitott, a konyha régebbi, esetleg Taco Expressként ismerhetik, nekem korábban nem volt hozzá szerencsém. Továbbra is innen szállítanak házhoz, de ma már helyben is fogyasztható a mexikói. Kihasználtam az alkalmat, hogy leteszteljem a Jalapenojukat egy üveg Coronitával.
A panír professzionális – de nem biztos, hogy a legjobb értelemben. Igen tartós, kemény és külön életet él. Elvileg biztosítja az egész kompozíció tartását, gyakorlatilag gyakran erősebbé válik nála, és benne a paprika és a sajt is lefeg, szétesik, kihull, stb, a panír viszont tart, mint a nagy fal. Ha az ember otthon készít magának jalapeno popperst, soha nem kell attól félnie, hogy, amikor félbeharap egy hurkácskát, a paprikahúst nem tudja elharapni, és az kicsúszik a panírból és fájdalmasan az ajkára csusszan, amivel egyrészt leégeti, másrészt szétcsípeti az ajkait, miközben a tányéron egy üres panírhéj marad magában nem túl izgi kaja.
Az ízzel különben semmi baj, finom a jalapeno, finom a sajt is, talán kicsit kevés, a salátaágy igazi mekis salátacsíkok, ami nem áll rosszul neki, ami viszont nem jött ki jól, hogy mellé pikáns paradicsomszószt adtak, ami ugye nem igazán segít az emberen, ha a kapszikum rohamát akarja kicsit tompítani – akkor tejföl kell, esetleg apróra vágott korianderlevélel, de nem egy pikáns piros szósz.
A Coronitáról viszont tényleg nincs mit mondanom, nem bírta a jalapeno rohamát, nem lehetett érezni az ízét, de nem volt csípős és hideg is volt, ennyiben megfelelt az elvárásoknak. Az egész nem volt nagy reveláció. Tisztességes étel volt, de maradt bennem egy olyan meggyőződés, hogy second-hand, egyszerűsített kulináris terméket fogyasztok, és az az étel+ital párosítás, amit ugyanezen a néven a Titicaca tó partján, vagy valahol mexikóban kapnék, az egész más ízeket tartalmazna.
Nem igazán ismerem a mexikói söröket, de valami azt súgja, hogy a Coronita közülük a legsemmilyenebb, nyilván ezért is kedvelték meg annyira az amerikai juppik, hogy aztán körbeexportáltassák maguknak vele a világot.
Akkor viszont komolyan: milyen sört kellene inni a jalapeno poppershez?