Akkora találmány, hogy ma már a postán is árulnak könyvet! És nem is akármilyet, olyan válogatott olcsó szarokat, amiket máshol tényleg lehetetlen volna eladni. Sorbaállás közben azonban nagy segítség az olvasnivaló, kicsit hüledezem, de aztán megakad a szemem valamin, és mivel tényleg csak 150 forint, elfogadom, hazaviszem.

„A 100 legjobb vendégváró falat” című mestermű igazi pillanatfelvétel a mindennapi magyar konyha fantáziátlan és szomorú zsírunalmáról. Az olyan receptektől, mint a ketchupos virslisaláta, a sonkás zsír, vagy a virsli pongyolában, kicsit kilépek a testemből, de aztán megtalálom azt, amire mindig is vágytam: burgonyahéj szirom!
Hogyan lehetséges, hogy én erről még nem is hallottam? Pedig kifejezetten szeretem a krumplihéjat sülve (eddig csak krumplival együtt próbáltam), és szenvedélyesen érdekel a hulladékhasznosítás – tényleg! És érzem, hogy meg fogom tudni csinálni, mert a recept gyakorlatilag annyi, hogy „forró olajban ropogósra kisütjük”, meg, hogy „finom rágcsálnivaló tévézés vagy beszélgetés közben, illetve sörözéshez”.
Az elkészítéssel nem is volt gond, de az íze nem volt valami fenomenális. Sült föld, kormos csírák. Mindaz, ami miatt nem szoktunk krumplihéjat enni. Ezentúl sem fogunk. A sörhöz egyáltalán nem illik, csak annyiban, hogy az olajos sült dolgoktól valóban meg lehet szomjazni.
Az olcsó, de igen hasznos szakácskönyv végül otromba közmondásokkal búcsúzik az olvasótól, mi is így teszünk: „Drága étel úrnak való”, vagy „Válogatósnak vadalma, annak is a rosszabbja”.