Egy kis flamand falu mellett áll egy vénséges vén fa, amin nemrég titokzatos írásjeleket fedeztek fel. A jeleket tanulmányozó leuveni tudósok Mierth-legendának nevezték el a leletet. A legenda az elfelejtett Erthel-törzs történetét meséli el. Az hosszú életű erthelek az Urthel nevű varázsitalt fogyasztották kopaszság ellen, stb, stb…
Hogy mi szükség van efféle fantazi-körítésre egy jóféle belga sör eladásához, az számomra rejtély. Mintha csak serdülőknek, gimiseknek és más bizonytalankodóknak akarnák eladni, akik legjobban attól rettegnek, hogy ez a sör nem elég cool, vagy, hogy mi lesz, ha meglátják őket, akkor esetleg majd mondhatják, hogy ezt a manós cuccot gyerekek is ihatják. Szóval hülyeség az egész, pláne, hogy ennek jegyében a sörösüveg esztétikailag teljesen értékelhetetlen külsőt kapott. De nyugodtan leállhatok, biztos van, akinek tetszenek a cuki manók.
A weboldalról kiderül, hogy a sörfőző (Hildegard) 2005-ben az USA-ban járt, és egészen belezúgott a tengerentúl főzött kézműves India Pale Ale-kbe (egy cipőben járunk – már nem ami az utazást, hanem ami a belezúgást illeti), és elhatározta, hogy megmutatja, ő is tud ilyet, sőt még ilyenebbet, némi flamandos beütéssel. Vajon sikerült-e neki?
Illatában erjedt szilva, meggy, dinnye kavarog, amúgy meg ugyanaz a búzás, citrusos, élesztős fullasztó illat, amilyet a belgáktól megszokhattunk. Ködös, mézszínű folyadék.
Gyönyörű, kövér, krémes habot képez.
Azonnal érződik, hogy egy megcsavart IPA-ról van szó - itt némileg homogénabb és brutálisabb komlógerinccel, mint az amerikai IPÁknál. Ott a cascade-komló a sztár, ezt direkt csak európai komlóval főzték – és ettől persze teljesen más lett: egy IPA flamand felfogással. Cukros édesség ágyaz meg a vadállat komlónak, és ettől erősen sütemény-kontextusba helyeződik az amúgy nagyon férfias, szivarfüstös IPA-stílus. Ráadásul a söranyag szétolvadása a szájban olyan tejszerű selymes finomsággal történik, amire szinte csak a flamand sörfőzők képesek. De stílusjegyként ott vicsorog a némileg maró hatású, már-már fogkrémszerű komló. Egyáltalán nem az az aranyoskodó karakter, aki a címkén látható.
Hamar múlik a szénsavas habzás, némileg olajossá válik, és előmászik az alkohol.
Az utóíz csípős fűszeressége szintén elárulja a flamand kéz érintését (Dutch with a Flemish Touch), itt koriander, bors, szegfűszeg, már-már chilli keveredik a komlóval.
Izgalmas alkotás, sajnos számomra egyértelművé tette, hogy a mord, gyantás európai komló ebben a műfajban nem veszi fel a versenyt a riasztóan friss aromájú, virágos, szénás, viharelőtti zöld Cascade-del és általában az amerikai komlótörzsekkel.
