A miskolci sörverseny végén rengeteg sör maradt nyitatlanul a sarokban, megkérdeztem, mi lesz velük, mondták, hogy a zsűri hazaviszi, na ettől pont nem lettem okosabb, mert én vajon zsűrinek számítok-e a magam szavazatnélküli státuszával, zavaromban még ott ólálkodtam egy darabig, majd miután még egy páran hazamentek, konkrétan rákérdeztem, hogy én is vihetek-e belőlük, és amikor Vaskó úrtól megkaptam az igenlő választ, elővettem a gondosan bekészített szuper-szívós Match-es zacskómat és nekiálltam válogatni a sok pillepalack és a kevés üveg között. A szatyor hamar telelett, és a majdnem húsz palack kb huszonöt kilót nyomhatott, a karom szakadt ki a helyéről, ugyanis vonattal jöttem haza, de már korábban megtanultam: sört cipelni nem ciki. Legalábbis ezzel bíztattam magam.

Mire hazaértem, ki is találtam, mit kezdek a súlyos kinccsel. Miért van az, hogy Miskolcon van sörverseny, Budán meg nincs? Na, ez így nem maradhat. Sietnem kellett, mert a pasztörizálatlan kisüzemi főzetek pillepalackban nem sokáig állnak el. Hamar felhívtam néhány sörivó tagot, akit az isten is sörverseny-zsűrinek teremtett, és az első alkalmas pillanatban, azaz hétfő este meg is ejtettük a kóstolást. Serkoptató, Főzdevadász, Kontár Komlókutató és Tonycaviar – így állt össze a zsűri.
Mindenekelőtt el kell oszlatnom a lehetséges félreértéseket: nem az volt a célunk, hogy a miskolci zsűri ítéletét felülbíráljuk, hiszen nem is ugyanaz volt a kínálat. Az ott szereplő söröknek max a felét hoztam haza, ráadásul egy-kettőt még vásároltam is hozzá. Továbbá nem akarunk úgy tenni, mintha a mi ítéletünk legalábbis egyenrangú volna a hivatalos miskolci zsűri ítéletével, hiszen nem is kezdtük magunkat profinak tettetni. Míg Miskolcon rendes vak-kóstolás volt, itthon pohár és személyzet hiányában nyílt kóstolás zajlott. Előttünk voltak a palackok és ezerrel bejátszottak az előítéletek (sőt: be is igazolódtak).
Mindazonáltal szerettünk volna némi pluszt hozzáadni a miskolci eredményekhez – melyeket elvileg ma hirdetnek ki – azzal, hogy sajátos, egyéni, szubjektív és különleges sörökhöz szokott ízlésünket is ráfuttatjuk egy körülbelül hasonló kisüzemi sörkínálatra.

A miskolci versenyhez hasonló kategóriákat készítettünk: világos/barna/különleges.

Az Első Kis Budai Sörverseny szereplői világos sörök a következők voltak:

Domján Világos Sör (Kerekegyháza)
Rizmájer Szebeni Ászok (Csepel)
Mister Sör (Rákospalota)
Kocour Lezák (Varnsdorf, Csehország)

A barna sörök:

Karpatszkoje (Ukrajna)
Rauschberg Barna (Mályi, Borsod)
Kissler Keserű Barna (Dombóvár)
Fekete Korsó (Békésszentandrás)
Szögedi Boszorkány (Szeged)

Különleges sörök:

Palóc Búza (Balassagyarmat)
Zitny Ale (Pivovar Dum rozs-söre Prágából)
Korty (Serforrás, Miskolc)
Serforrás India Pale Ale (Miskolc)
Kocour English Pale Ale (Varnsdorf, Csehország)
Kocour Stout (Varnsdorf, Csehország)

Az értékelési szempontok terén is eltértünk a miskolci felosztástól, ahol a magyar szabvány előírásait vették alapul. Mi a Ratebeer szempontrendszerét vettük kölcsön, tehát 5 tulajdonságot értékeltünk a sörben: Megjelenés (szín, hab, stb), Illat, Zamat (íz), Állag (testesség, recencia) Benyomás (összehatás). Pontoztunk is, de végül nem vacakoltunk a pontszámok összeadásával, csak megbeszéltük, hogy kit hozzunk ki győztesnek.



A Domján világos vacak műanyagpalackja és rusnya címkéje nem sokat ígért, elsőként nehéz helyzetben is volt, eléggé le is pontoztuk, de azért a komlóhasználatot tudtuk értékelni. A későbbiek fényében azonban sokat javult a pozíciója. A Szebeni Ászok nem ígért sokat és szinte semmit sem nyújtott. A kétliteres pillepalackban érkező Mister sörnek fura szaga volt, mintha valami vastartalmú vízből főzték volna, brutális, fura íze, valahogy megcsavarodott benne a komló és barátságtalan lett, és bizony nem lett elég sokáig érlelve ahhoz, hogy a diacetil távozhasson belőle, amitől erős muskátli-íze volt – Serkoptató szerint földdel és cseréppel együtt. Nem sok pontot kapott. Végül a fiatal cseh Kocour (azt jelenti kandúr, v.ö. Kacor Király) főzde Lezákja toronymagasan vitte az érmet, egyszerűen jó volt és kész.

A barnákat a fura ukrán palackkal kezdtük, amit lévén szó Ukrajnáról, elsőre mindenki stilizált kézigránátnak nézett, és csak később kapcsoltunk, hogy hordót mintáz. Iszonyú volt, mintha belelöttyintettek volna egy deci feketecímkés cseresznyét. A Rauschberg Barna nem volt rossz, talán a kávéíz egy kicsit túlzottan tolakodó volt, de konkrét hibái nem voltak. A Kissler Keserű Barna kőkemény alkotás, Guinnesre emlékeztet, de nem annyira száraz bár majdnem. Szénfekete, pörkölt és keserű. A Fekete Korsó nem lenne rossz, de a címkén is bevallott meritose – egyfajta cukor – belepakolása sokat rontott az összképen. A Szögedi Boszorkány, ami Miskolcon ízlett, most már túlzottan édeskésnek tűnt. Ebben a kategóriában sem volt szoros verseny. A dombóvári Kissler Keserű Barna tisztességes versenyben megnyerte az érmet.

A különlegeseket a Palóc Búzával kezdtük és rögtön ítéltünk is neki különdíjat: méghozzá citromdíjat. Ennél ízetlenebb, jellegtelenebb, jelentéktelenebb és a fajtájára ennyire nem is emlékeztető főzetet nemigen ittunk eddig. Főzdevadász megfeszített ízlelőbimbókkal küzdött érte, és végül bejelentette, hogy egymillió ízlelőbimbója közül három darab megérezte benne a búzát, fogadta gratulációinbkat, majd kollegakánt (sörfőző) kijárt a Palóc Búzának egyetlen egy pontot, arra hivatkozva, hogy a sör nem rosszindulat és beleszarás eredménye, csak valamit nagyon elrontottak.
A Pivovar Dum Rozssöre kellemes élmény volt, de nemigen találtuk benne a rozst. A miskolci, tokaji aszúeszenciával érlelt Korty nem volt újdonság, és nem is nagyon izgultunk rá. Nem volt rossz, de végül be kellett látnom, hogy ez a fajta édesség nekem személy szerint nem jön be. A Seforrás India Pale Ale-je azonnal átütötte a papírt. Mintha nem is egy súlycsoportban indulna ez eddigiekkel. Annyi anyag és annyi íz – mindenekelőtt komló – volt benne, hogy dörgött tőle az ég. A Kocour English Pale Ale-je is nagyon rendes alkotás volt, sok komlóval, szép ködös borostyánszínnel, és a felsőerjesztés összehasonlíthatatlanul krémes testével. A Kocour Stout is figyelemreméltó sör, olyan sötétbarna habja volt, amilyet én még azelőtt nem láttam, és az íze is igen-igen pörkölt volt, ahogy kell, de nem volt annyira sűrű, mint egy angol stout, ami mindazonáltal talán az előnyére is vált. Ebben a kategóriában sem volt vita afelől, hogy a Serforrás India Pale Ale-je viszi a pálmát. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a recept és az alapanyagok jó része Prágából érkezett. Sőt a sörfőző is: a Pivovarsky Dum főzte ezt az IPA-t novemberben a miskolci serforrásnak, könnyen lehet, hogy az utolsó palackok egyikét ittuk meg. Itt azért volt verseny, ezért második helyet osztottunk ki a Kocour English Pale Ale-jének, és megoszott harmadik helyet a Pivovarsky Dum Rozssörének, illetve a Kocour Stout-jának.
Megvannak hát a nyertesek, de adósak maradtunk a díjjal – igaz, hogy még nem is tudnak róla, hogy indultak egy versenyen. Küldjek a nyerteseknek egy Gösseres sörnyitót? Vagy valami mást? A jövőre megrendezendő Kis Budai Sörversenynek mi legyen a hivatalos trófeája?