Pechem van a gyárlátogatásokkal. A főzőházban mindig lecsapok, hogy megkóstolhassam a komlózatlan és a komlózott sörlevet, de bárhová megyek mindig sikerül elkapnom azt a főzést, amikor a leganyagtalanabb söröket főzik. Szőke Ciklon, alkoholmentes Gösser, ilyenek. Tegnap a Kőbányai sörgyárban kértem egy kóstolást a főzőházból, és kaptam valami malátateácskát, ami annyira vékony volt és ízetlen, hogy azt hittem, alkoholmentes sört főznek. A valóság szomorúbb: épp egy úgynevezett germán sör főztek (olcsó dobozos véletlengenerálta németes névvel). Megkérdeztem a sörmestert, hogy melyiket - bármit mondhatott volna: nem ismerem ezt a szegmenst - de nemigen tudott mit mondani: nem jutott eszébe a neve.
Tegnap délután kivillamosoztunk Kőbányára, és megtekintettük a patinás Dreher Sörgyárat. Villamoslázadás miatt lekéstük a bevezetőt, így nem merítkezhettünk meg a Dreher Sörgyár lélekemelő történetében, hanem szárazon, egyből küldtek minket a főzőházba.
Őszintén szólva, én ilyen szép sörgyárat még nem láttam. A főzőház Kós Károly megunhatatlan, mesés stílusában épült, az Eiffel iroda tervei alapján, egy képzeletbeli k-európai birodalom első számú sörgyáraként. Odabent tucatnyi magasfényű rézüst ül a födémben, mint griffmadártojások egy óriási fészekben. Szégyen, hogy ebben a szentélyben germán sört főznek. Igaz, hogy a Dreher minden sörét itt főzik, nincs más faciliti, csak ez az egy.
A nyitott erjesztőkádak terme is impozáns volt – legalább tizenöt négy méter mély óriás kád várakozott a sörre, kb. hat volt tele, ezekben moccanatlanul állt a barnás hab. Igencsak visszataszító látvány, még akkor is, ha tudjuk miről szól. Leginkább arra a csonthabra emlékeztet, ami a levescsontból kifő, amit le kell szűrni. A sör habját is le kell szűrni.
Ide leginkább kapacitás-túllépés esetén kerülnek a sörök erjedni, kivéve a Bakot, amit tradicionálisan nyílt kádakban erjesztenek. De hiába kezdi itt egy sör az erjedést, előbb-utóbb mindegyik átkerül a zárt tartályba, mert a képződő szénsavat csak ott lehet megőrizni a folyadékban.
Még a zárt erjesztőtankokhoz tett látogatás is élményszerű volt. Behatoltunk a kőbányai pincerendszer egy apró kis szakaszába, ahol levélszerűen elágazó termekben álltak a tankok, melyeknek a teteje kilógott a szabadba. Sajnos ez a szakasz a pincerendszertől szigorúan el lett választva, mert azelőtt fél Kőbánya rájárt az erjedő sörre – a föld alatt.
Aztán kisvonatra ültünk, mint a vidámparkban és elgurultunk a telep túlsó végében álló palackozóba. Miután palackozót már eleget láttam, ez nem volt túlzottan izgalmas, vonultak az üres üvegek, aztán megteltek, végül kizakatoltak egy kapun. Aztán vonatozás vissza a Fogadóépületben berendezett Dreher Sörmúzeumba.
Itt lehetett megkóstolni a szortimentet. Németh András, a termelési főmérnök ismertette a söröket, és válaszolt a kérdésekre. Először alkoholmentes Drehert adtak, és az az igazság, hogy nagyon ízlett. Nyilván szomjas is voltam. Erőteljesen malátás illata volt és az íze is ehhez fogható. Olyan volt, mint a komlózott sörlé – a főzőház végterméke. A kétféle aromakomlóval markánsan megkeserített alkoholmentes egyáltalán nem tűnt valami mesterségesen megerőszakolt sörféleségnek, inkább olyan volt, mint a sör őse: malátaszirup.
Az Ászoknak savanyú izzadtságszaga volt, csak egy kis kortyot ittam: szörnyű volt: erjedt földimogyorópor íze volt, inkább nem bántottam. Kértem még egy alkoholmentest.
A Kozel következett, és az sem nyerte el a szimpátiámat. Savankás, mustáros szaga volt, és ebből is csak egy kortyot ittam, mert meleg volt, mint a fene. Még egy alkoholmentes.
A Classic Drehert megittam, bár túlzottan ez sem ízlett. Kiderült, hogy csázsárkörte és banán ízű észterek karakterizálják, és „Traditio” nevű hallertaui aromakomló van benne. Pár évvel ezelőtt németes, kesernyés irányba tolták el a receptet. Én mindig valamiféle bizonytalanságot érzek a Dreherben, mintha nem lenne eldöntve, hogy kukoricás, édeskés, szénsavas olcsósör legyen, vagy feszes német keserű.
Végül persze jót is adtak: a Dreher Bakból mindenki kétszer is kért, mert az tényleg finom volt: füstös, komlós, kávés, malátás sűrű sör szép barna habbal. Mindazonáltal én érzek az ízében némi didaktikus pörköltmalátás vaskosságot, ami miatt nekem nem tartozik a kedvenceim közé, miközben nyilván nincs vele baj.
Miközben nyilvánvaló, hogy a Dreher core-lagerjei eggyel jobbak, mint a Borsodi kénes Gollamja, a vendéglátás színvonala a Borsodinál eggyel magasabb volt. A Dreher Sörmúzeum bárpultja leginkább egy iskolai büfére emlékeztet, és csak három sörcsap van rajta: Dreher Classic, Dreher Bak és Arany Ászok. A háttérben dobozos Kőbányaik szerénykednek. A nasi zsírszagú pogácsa volt, ami elsőre ok volt, de hamar émelyítővé vált. A hangulat sem volt olyan intim, egyszóval nem volt egy nagy szám, de a vendéglátóink kedvesek voltak és informatívak. Bár azt nem sikerült megtudnom, mennyi Pilsner Urquell fogy egy évben itthon, mert ez stratégiai titok.