A szocreál épület első szintjéről nyíló Pivovarský důmba tett látogatásunkat nagyon komoly várakozások előzték meg. Már itthonról is többen ajánlották. Ők állnak cserekapcsolatban a miskolci kortyoldával, itt kapható (elvileg) a Korty (Tokajske néven), és ők főzték a Kortyolda nagyszerű IPA-ját, és a Kis Budai Sörversenyünkön előkelő helyezést elért Zitny Ale-t, azaz Rozssört.

Foglaltunk is asztal. A főzőüstök dominálta első terem, melynek nagy ablakai az utcára nyílnak, szimpatikus helynek tűnt, minket persze egy sötét folyosón hamar a hátsó terembe vezettek, ami valami parasztosnak előadott étkezde hangulatát idézte. Kicsi nyersfa asztaloknál családok étkeztek a döglött vasárnap délelőtti fényben – pedig már délután volt. Ennek a helyiségnek is volt egy fura, használhatatlannak tűnő asztala: persze azonnal odaültettek bennünket. Ez az asztal derékszögben követte a szoba sarkának hajlását, így néhányan háttal ültünk egymásnak, de tényleg ne akadjunk fent az apróságokon, volt ennél nagyobb baj is. Mindjárt a sör. Sima lezsákkal kezdtünk, és igencsak meglepődtem, amikor belekortyoltam: vacak volt, vizes és döglött. A komlózása finom volt, de mint sör, nem sokat ért. A többiek különlegességeket ittak, pl. azt a roggent (rozs-sört), amit itthon mi is megkóstoltunk, csakhogy ezúttal egészen másképp festett: mintha sörhabbal vágott kakaót szolgáltak volna fel. Volt egy üveges Russian Imperial Stoutjuk is, informatikus, a stout-ember: megkóstolta, közepesen, de elégedett volt vele.
Én képes vagyok elüldögélni egy döglött sör mellett jó hosszan, úgyhogy eszem ágában sem volt rosszul sikerült specialitásokra pazarolni a pénzemet, inkább ételt rendeltem. A cseh fokhagymaleves kb. annyira esett jól, mintha szöges cipővel léptek volna a nyelvemre. A húsleves alapú zavaros sárga lébe nyers fokhagymát nyomhattak, mert kibírhatatlanul csípős volt, pedig Isten látja lelkemet, nem ijedek meg egy kis csípéstől. Nem hiszem, hogy ezt bárki más meg bírta volna enni. A Moravsky Syr (morva sajt) kis rántottsajt-tappancsokat takart, ám a rántás vagy az olaj, amiben kisütötték annyira avas volt, hogy ezt nem tudtuk megenni. A „sausage in dark beer sauce” nyilván a dark beer miatt vonzott, ám ebből nem sok jutott. Ezt ugyan meg lehetett enni, de csak mert nagyon éhes voltam. A lehető legolcsóbb magyaros (középcsípős) sütőkolbászt képzeljük el ketchupban. Velem szemben óriási gumiszerű csülkökkel kínlódtak, melyekért végül 3500 ftnyi koronát is kellett fizetniük. Ekkor már igencsak örültem, hogy nem rendeltem komolyabb fogásokat. Nem volt mit tenni, meg kellett várni, míg a többiek is befejezik kínos fogásaikat, közben az esélytelenek nyugalmával kérem egy barnasört is. Ez afféle ízhiányos, vizes és száraz Guinness volt. Röviden: minden szar volt, és semmi sem volt jó: abszolút mélypont. Szerintem le kéne venni a térképről.

_____________

Az U Medvídků viszont váratlan ajándék volt. Erről a célpontról némileg el is feledkeztünk, de aznap délután szinte belébotlottunk a belvárosban. Leültünk a zsebkendőnyi és fedett kerthelyiségbe és meg akartuk kóstolni a helyben főzött sört, de az sajnos csak üvegben volt, így Budweisert ittunk, ami nem volt rossz. Később kicsit körbenéztünk, és több minden kiderült: odabent egy csodálatos, klasszikus, boltíves teremben a lehető legklasszikusabb cseh vendéglátás folyik egy óriási sörcsapoltárból, mely fölött medvefej díszeleg. Ebből oldalra zegzugos pincerendszer indul, melynek hosszú asztalai körül teljesen egyforma angol gimisek cigiznek és piszkálják a teljesen egyforma háromszög alakú rántott-sajtjaikat. A pincerendszer túlsó végében pedig lépcső indul felfelé és elvezet egy helyes kis boltba, ahol a hely specialitásain, az X33-on, és az Oldgotton kívül egy sor más különleges sört is lehetett kapni. A következő emeleten váratlanul feltárul előttünk a kultusz köldöke, a Medvidku főzőházi bárja, melyben alig lézengtek. Valójában a plexivel elválasztott üstök melletti folyosó volt ez, ahol pár kis asztal állt sorban, jó, ha beférek harmincan – de mondom, csak mi voltunk.
Ez a főzőház nagyon impresszív volt. Semmi kóracél, semmi high-tech. A félhomályban kövér fahordók sorakoztak, bennük a szürkésbarna habbal erjedő sör – jól látszott, mivel teteje nem volt a hordóknak. A végén egy régi polgári komódra emlékeztető sörcsap. Egy falapból níúlt ki a két vízcsapra emlékeztető sörcsap. Az egyikből X33, a másikból Oldgott folyt. Végre eljött a mi időnk.



A híres 33 ballinos, 12,6 alkoholszázalékos különlegességgel kezdtük – az X33-mal. Két decit kaptunk kb 1000 forintért, már az élményért is megérte. Ízre azonban nem volt olyan ütős, mint amit a híre alapján várni lehetett volna. Kevés szénsav, kevés hab – ezen nem csodálkozunk. Erős íze van, édes és savanyú is, még a legkevésbé keserű, de nincs olyan határozott, karakteres teste, amiben ezek a nagy aromák megfogalmazódhatnának. Szilvás, gyümölcsös. Egy magyar nyelvű rate-beeres értékelés így ír róla: „Olyan mintha savanyított szilvalekvárt ennék grapefruitra kenve” (Bartazo, 2010. 05. 20.). Nekem a tokaji – bothritises szőlőszemek - jutottak róla eszembe, meg a Korty. Azt hiszem, jobban ízlene a miskolci aszúeszenciás specialitás, ha 33 ballinnal készítenék – jobban állna neki. Az alkohol meglepően kevéssé érződik, de valamiért nem sajnálom, hogy csak két decit kaptunk.
Az Oldgott Barrique viszont mérföldkő! Nem törekszik olyan sok ballinra meg alkoholra, mint az X33, de jobban el is van találva az íz, a test, a keserűség. Kövér habja gyorsan múlik, gyönyörű barnás gránátszíne volt – vagy legalábbis annak láttam, de nem voltak jó fényviszonyok. De a lényeg a merész és markáns, nagyszerűen eltalált komlókeserűség randevúja a fahordó jellegzetes zamatával, és a füstös pinceízzel. Ogreface ezt is szépen megfogalmazta a Ratebeeren:

„Közepesen sötét vörösréz színe van, amin egy vékony kis piszkos fehér hab keletkezik,ami gyorsan el is tűnik. Illata egyértelműen karamellás, "pincés", élesztős és piros gyümölcsös. Ízében érezni alkoholos és fanyar meggybefőttet, vörösbort, karamellát és egy adag komlót. Vizes teste van és szinte teljesen buboréktalan. Utóíze is gyümölcsös és tölgyfahordósan fás, fanyar és kissé fekete csokis. Nagyon összetett és különleges kis sör, talán kék sajtok kísérője ként tudnám a legjobban elképzelni. Szerintem a száraz vörösborok kedvelői is nagyon elcsodálkoznának rajta.”