Ha Gössre gondolok, az első dolog, ami eszembe jut a Zwickl. A sörgyárral szembeni márkasörözőben márványosan opálos, jégkása-textúrájú üvegpohárban szolgálják fel a mézszínű sűrű, szűretlen Zwicklt, ami a Gösser egyik legbecsesebb ajándéka – pláne frissen. Na ez az, ami idén nem volt, mert ez a nyár a Gösser 150 éves évfordulója, és idén a Jubiläumsbier ült be a Zwickl helyére, hiszen ez is szűretlen, csak éppen még dunkel is.

Persze Zwicklt kértem, de ezt kaptam helyette, és először nemigen értettem, hogy lehet ennyire sötét, de hamar rájöttünk. A gyárlátogatás alkalmával kiszúrtam a múzeum kis szuvenírboltját, ahol lehetett kapni belőle üvegben – gondoltam, hogy ez a magyar kóstolókat is érdekelni fogja.
A szállodában az elsötétített ablakok mögött – a hajnali magyar pálinkázást kiheverendő -megrendezett délutáni alvásomat is félbeszakítottam egy vekker segítségével, hogy bejussak a város túlsó végében lévő sörgyárba, este hatig, mielőtt bezárna a kis szuvenírbolt, ahol a jubileumi sört lehet kapni.
Ez egyszerűnek hangzik, de a valóságban semmi sem megy ilyen simán. A recepción megkérdeztem, hol lehet pénzt kivenni a falból, és honnan indulnak a buszok Gössbe – a csaj le volt döbbenve, hogy nem akarok taxizni – az automatát meg is találtam, de nem akart kiszolgálni, ahogy a második, és a harmadik sem, mire úgy döntöttem, mégis taxival megyek, már alig maradt negyed órám a bolt zárásáig. Amikor az ablakon behajolva angol szavakkal kevert német nyelven magyaráztam a vágyaimat az osztrák taxisnak, úgy tett, mint aki érti, de amint elindultunk, kiderült, hogy egy kukkot sem értett, abból amit mondtam, neki végül is semmiféle félreértés nem túl drága. Végül, amikor elárultam, hogy automata nélkül a taxist sem tudtam kifizetni, nagyjából felfogta a helyzetet és őrült iramban cikáztunk keresztbe-kasul a városban, mire végül a sörgyár kapujával szemközt találtam egy Sparkassét, ami ötödik próbálkozásra beengedett. Lihegő Willy Foggként estem be a boltba, ahol azonnal kértem három kis üveggel. Meglepő volt, hogy a nevemet kérdezték, kiderült, hogy ragaszkodnak hozzá, hogy kis etikettnyomtatóval személyre szóló cimkét nyomtassanak az üvegekre. Kiizzadtam magamból három nevet, és amikor megkaptam, és a fény felé fordítottam, láttam, hogy sima áttetsző folyadék van benne. Reklamáltam és kiderült, hogy Spezialt csomagoltak nekem, mert Jubileumsbier csak a kétliteresben eladó. És arra nem is kell nevet mondani. Viszont 18 euró és több, mint 4 kiló. Ezzel a Fat Boy-jal a táskámban buliztam át a fesztivál estéjét, és mindezt csak azért írom le, hogy tudják, mennyit szenvedtem ezért a sörért.
Legalább nem hiába. A csak két kézzel fogva megdönthető palackból szép sötét narancssárga, borostyánszínű opálos folyadék csorog a pohárba, és azonnal masszív, tektonikus habot növeszt, ami sosem múlik el teljesen. A szemünk előtt alakul ki a valódi folyékony kenyér, a szivacsos fehér kenyérbél. Ízében is ott a kenyér, de annál sokkal összetettebb, laktató, de közben kellemesen citrusos is, ami nyilván a búzamalátának köszönhető, de az árpán túl van benne még rozsmaláta is, ami igen nagyívű gondolat, és nem is lehet könnyű ezt ilyen szépen kiegyensúlyozni. Érdekes, hogy a zwicklre jellemző üdeség és a búzamaláta citrusos frissessége egy jellegzetes, ale-ekre emlékeztető olajossággal párosul, ami a komló felé menet még egy aranyszín mézes csillanással is megajándékozza a kóstolót. A komló érezhetően a Spezialból került ide, ugyanaz a kérlelhetetlen, pontos keserűség, csak ez esetben nem az övé a főszerep, hanem finomra hangolva a háttérben kíséri az ünnepi malátakavalkádot. Csak az utóízben veszi át elegánsan a kormánykereket, ami a jól ismert, önitató jelleget is kölcsönzi a Jubiläumsbiernek.
Igazi bemutatósör, minden benne van, amit a gössi sörmesterek tudnak, tökéletes munkadarab – nagyszerű sör.