Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.



Genova sem fenékig pesto – már elnézést – de a kikötő másik végében, szintén felújított raktárházak mellett teljesen véletlenül belefutottunk a Lion’s nevű brewpubba. A vörösképű, kilógóinges vendéglátós, akiről lesírt, hogy ő a tulaj, idegesen járkált körbe az asztalok közt, és elég lekezelően osztotta a pohárszedő fiút, miközben anyuka a pénztárgépet püfölte, nem éppen szakértő módon.
 


Ránézésre semmi baj nem volt a hellyel, talán csak a kegyetlenségig barátságtalan világítás, de az azonnal látszott, hogy ezek itt nem jó fejek. Amikor a főzde felől érdeklődtem, a vörösképű a pohárszedő fiúhoz irányított, azt hittem, hogy csak ő tud angolul, de kiderült, hogy ő a sörmester, viszont angolul ő sem tud. A főzdével sem volt semmi gond, a piros-zöld fényben pulzáló hangulatvilágítástól eltekintve rendesen nézett ki, de a srác elárulta, hogy jelenleg nem működik, mert a légkondi elromlott, és mivel ferragosto van – ilyenkor minden olasz szabadságra megy – két hétig még nem is lesz megjavítva.
Az egyféle sör – nem túl meglepő módon – teljesen és egyértelműen szar volt. Ezt nem kell sokat ecsetelni: a szar sör univerzális dolog.
Rossz arcok rossz sört főznek – valószínűleg ez is egy univerzális igazság, ami szépen összecseng Hunter S. Thompson sokat idézett aranyköpésével: „Good people drink good beer”.

 


Folyékony Kenyér nagyobb térképen való megjelenítése

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr302237824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása