A legjobb német búzasörfőzdék hatalmas nyílt kádakban erjesztik a sörüket, akárcsak a Schneider vagy a Plank. Ezeknek a kb 6-7 méter mély kádaknak a tetején vagy húsz négyzetméternyi emeletes, remegő, lélegző hab keletkezik, ami egészen lenyűgöző látvány. A túlfolyó hab az egyik oldalt nyitott csőrön keresztül elfolyik.
 

Günther Uhl-tól, a Schneider üzemvezetőjétől valami olyasmit kérdeztem, hogy máshol miért nem használják az nyíltkádas erjesztési módszert. A válasz egyik része arról szólt, hogy több kísérlet történt a nyíltkádas erjesztés keletre és délre exportálásában, de egy ilyen kényes mikrobiológiai performanszot csakis a legmagasabb higiéniai tudatosságal lehet bemutatni, azaz a németeken kívül más nemigen képes rá.

A válasz másik részében azt fejtegette, hogy a déli klíma nagyon megnehezíti a nyíltkádas erjesztést, nem is a teremhűtés költségei miatt, de azért, mert hiába steril az erjesztő, ha körülötte a levegő tele van mikrobákkal, vadélesztővel és más barbár mikroorganizmusokkal, melyek mind a sörre pályáznak, hiszen elég, ha valaki belép a terembe utcai ruihában és máris egy csomó barbárt bevitt. A hűvös bajor levegő nem jelent akkora veszélyt a sörre.

A higiéniai erőfeszítések egyetlen jele az élezstődúsító tartáyl mellett világító UV-cső, aminek a fő feladata, hogy olyan sztagot árasszon, ami a termen kívül tartja a muslincákat, de az ember nem érzi.

Amikor a főerjedés operatikus hisztériája lecseng, akkor a hab lelapul, és lassan barnás dunyhát alkot a sör felszínén, a közepén egyetlen apró lékkel, melyen keresztül a maradék széndioxid kijuthat a szabad levegőre.