Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.



A körúttól legalább negyed óra gyaloglás, és már éppen lemondtam róla, amikor megtaláltam a nevezetes British Store-t. Igazság szerint sokkal többre számítottam. Egy kis pince benne három salgón közepesen vonzó termékek szellősen elhelyezve.
Összesen két olyan sört lehet itt kapni, amit máshol nem. Ezekért jöttem.
 


A London Pride a Fullers – London utolsó családi sörfőzdéje - legnépszerűbb söre. Nem véletlenül. Összetéveszthetetlen mély, vörösbe és barnába egyszerre hajló rezes színe van, a habja hamar múlik, a karbonációja gyenge, nyúlós, a teste közepes, inkább vékony – jellegzetes angol ale, a kontinentális láger nagy ellenlábasa. Itt nem a hideg buborékok számítanak, hanem az íz, a textúra, és az, hogy hosszan lehessen kortyolgatni.

Talpas pohárba töltöttem, de alig lehet belőle inni, mintha egyszerűen nem csorogna át a karimán, hamar áttöltöm egy kis korsóba. Ebből már megfelelően csorog a sör. Nagyon más élmény, mint amihez hozzászoktunk. Nincs bevezetés, tárgyalás, stb: egyetlen íze van, tökéletesen kompakt összecsengése a savanyúba hajló gyenge, ódon ale-íznek, a gyönyörű égetett cukros, süteményes malátának és egy mesebeli komlónak, aminek tere van – szétárad intenzíven és heves London-vágyat okoz - ez tényleg London íze, valószínűtlen, északias, mediterrán, mégis nyirkos, elegáns és dekadens, „languid”, ahogy az angol mondaná.

Egészen könnyed ital, a gyümölcsössége figyelemreméltó, talán szőlőéhez hasonlítható. Teste vékonyka, szénsavassága simogató. Ez a sör szépen szemlélteti, hogy lehet átlagos, mindenki számára hozzáférhető alapanyagokból zseniális sört főzni. A pale ale maláta és a kristály maláta összekeverésében semmi új sincs. A belepakolt Target és a Challenger alapvető komlófajták, a Northdown-ról még nem hallottam, de az is csak egy komló. Az élesztőnek nyilván hatalmas szerepe van a művészetben, de arról a sörfőzők nem szeretnek beszélni.

Tökéletes angol ivósör, alkoholtartalma kevesebb, mint 5%, viszont az íze olyan markáns, hogy az IPA-k jutnak eszünkbe róla. Hát ezt teszi az évezredes sörfőzési hagyomány töretlensége: még emlékeznek rá, hogyan kell gyenge, ízes söröket készíteni. Mert az alkohol rendesen összetartja a sört, könnyebb úgy ízeket prezentálni, ha magas az alkoholfok.

De mint az ale-kből általában, a vége felé már erősen kimegy a szénsav, amit régen nem nagyon szerettem, de most már nem zavar. Miután kiment a bubi az íze is kicsit módosul, némileg hagyományosabb, európai komlós keserűséget mutat, ami szintén nagyon finom. De az első korty ismeretlen, mégis nosztalgikus íze dalra fakad.

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr972626379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szanisz 2011.01.31. 10:53:18

És nincs zavaró mellékíz a (szerintem gyönyörű)doboz miatt...

british store-ban nem olyan régen akció volt , 259 ft volt ez a remek sör, betáraztam rendesen, kár, hogy már elfogyott.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.01.31. 11:13:20

És vettél egy whiskyt is? Vagy mi lapul a pohár takarásában? Ezt még nem ittam, de a Fuller's Bengal Lancer nekem is abszolút nosztalgikus hagyományt ébresztett, és remek volt...

Gérard Duchemin 2011.01.31. 12:38:35

És a peckled hen-t is megvetted?

Sörgerilla blog · http://sorgerilla.blog.hu 2011.01.31. 13:17:13

Kiváló cikk, megint rákívántam erre a klasszikus kedvencemre. Egy rövidebb bemutató ugyanerről a sörről, kiegészítve a közvetlen kategóriatársakkal:
sorgerilla.blog.hu/2008/02/11/buszkeseg_es_joitelet

TonyCaviar 2011.01.31. 14:32:08

@Sörgerilla blog: Jaja, mi van a blogoddal?
Vettem egy vén tyúkot is, de az messze nem volt ilyen jó. Whisky nem volt, az csak valami doboz.

Gérard Duchemin 2011.01.31. 16:26:11

@TonyCaviar: Igen. Az a tyúk elmarad ettől. Ez viszont baromi jó, alig csekélyebb élmény, mint a London Pride, és még ócsóbb is.

TonyCaviar 2011.01.31. 17:02:20

@főzdevadász: Sajnos számomra olyan, hogy teszkó nem létezik...

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.01.31. 17:04:04

ezért nem tudsz arról, hogy nem csak a british store-ban lehet kapni ezeket a söröket...csak gondoltam jelzem, hátha valaki ezeken a helyeken is jár, hát ott is bele tud akadni

Grinya (törölt) · http://www.grinya.hu 2011.02.02. 20:39:29

@főzdevadász: hát ettől majdnem szénné röhögtem magam :) :) :)
pedig micsoda remek sörök vannak még néhanapján egy-egy szupermarketben :) :)

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.02.02. 21:16:30

@Grinya: ez bizony szentigaz...nézd csak meg a legutóbbit, a Brauer nevű, teljesen feleslegesen megalkotott piszoár-termést...asszem az is a tuskóból vót...eggyel több, semmi másra nem alkalmas

Grinya (törölt) · http://www.grinya.hu 2011.02.02. 23:17:08

@főzdevadász: nocsak, el kell mennem a teszkóba akkor megint, ez a Brauer még hiányzik, de annyira rossz nem is lehet, kétszer annyi pontot adtál rá mint a Kewer néven futó ocsmányságra :)

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.02.02. 23:44:15

@Grinya: azért az 1.0 nem egy kimagasló eredmény...vakok közt a félszemű a király

Gérard Duchemin 2011.02.03. 15:03:33

@Grinya: Vakmerő ivó vagy. Meg ne betegedj ezektől a "műremekektől" :-)

Spiritchaser (törölt) 2011.02.03. 15:50:44

@Gérard Duchemin: isten ments, óvatos vagyok :) csak hát ezek is kellenek, hogy minél hosszabb legyen a listám...
ezért is szoktam mondani, ez a hobby nem szórakozás, hanem kemény munka (igaz főzdevadász?)

Gérard Duchemin 2011.02.03. 16:21:33

@Spiritchaser: Erre van vicc is.

Apa kocsmában, anya leküldi a gyereket, hátha meglágyítja apa szívét, és az hazajön. Apa odanyújtja a gyereknek a korsót: Na igyál csak bele!
Gyerek fancsali pofát vág, mire apa: Na látod? Én sem szórakozásból vagyok itt.

rowi 2011.02.15. 14:23:59

tescoban télleg van Fullers. nagy csodákat lehet viszont találni az Auchanokban, de a Corákban is

Gérard Duchemin 2011.02.16. 03:51:12

@rowi: Mire célzol rowi? Mert az általam látogatott Auchanokban nincs más mint ami máshol (belga sörök háza, csakajosörök, sörspecialista) is elérhető. És drágábban.

rettentó 2011.07.18. 12:59:55

Belső masszázst nyújt. Nagyon minőségi sör!

exodusAttack 2011.12.07. 19:46:13

Ma vettem egyet a Tescóban. Meglehetősen jó, az aljánál hasonló benyomásom volt, az utolsó pár korty tisztára olyan, mint egy pils. "Az első korty ismeretlen, mégis nosztalgikus íze dalra fakad." - nem tudnám megmondani, pontosan mire is emlékeztet, de valamire nagyon. Az egyetlen "probléma" vele, hogy ennyi pénzért kicsit különlegesebb söröket is vehetek, de azért ha nem is túl gyakran, időnként fogok venni ilyet.
süti beállítások módosítása