A tapas eredetileg úgy alakult ki, hogy a borospohár tetejére egy kis tányérkát helyeztek, nehogy beleszálljon a por vagy a bogarak. Erre a tányérkára aztán szépen rá lehetett helyezni a kis falatkákat, amiket a borhoz haraptak. A „fedő” spanyol nevéből – tapa – alakult ki a tapas szó. Ez tehát kifejezetten borkorcsolyát takar, de mostanában a világ felfedezi, hogy a sörnek is van íze, és kiderült, hogy a tapas bármikor válhat sörkorivá.
Erre akkor jöttem rá, amikor beültem a Mikszáth téri ex-Tilos az Á-Zappa nevű sörözőbe, hogy nem kifejezetten gasztronómiai célzattal megigyak egy sört, és egyek hozzá valamit, ami elveri az éhségemet. Amikor a tapasok közt megláttam a hideg kacsamellet és a sajttal töltött jalapenót, azonnal átváltottam gasztronómiai üzemmódra és noha valóban éhes voltam, mégis ezeket a tapasokat rendeltem: rozé kacsamell szeletek ruccola-ágyon, illetve chedarral töltött jalapeno fokhagymás tejföllel. Az utóbbi rendes nevén jalapeno poppers és már többször is írtam róla. Itt sem volt rossz, bár sajnos a csípősség teljes egészében hiányzott belőle. Bár a jalapeno nem egy nagyon erős típusú paprika. elképzelésem sincs, hogy veszthette el minden csípősségét.
A rozé kacsamell azért vonzott, mert talán a télvégi energiahiány, vagy más miatt, de napok óta arról fantáziáltam, hogy nyers húsokat tolok sör mellé, és azon gondolkoztam, hogy ennek milyen társadalmilag is elfogadott formáit lehetne megvalósítani. A rozé kacsamellnek tényleg volt egy kellemes félnyershús jellege, igaz, hogy édeskés szósz borította – ami amúgy finom volt.
A tapasokkal tehát nincs gond, simán alkalmazhatóak sörkorcsolyának, már csak a sörök hasonló ízbéli választéka hiányzik, mert azért mindenhez nem lehet Pilsner Urquellt inni.