Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.



A White Horse-zal hihetetlen szerencsénk volt: ezúton is megköszönném MXPlanetnek és más fikázódó kommentelőknek, hogy Londoni Túlélőszett című posztom kapcsán annyira intelligensen, teli talppal kezdték rugdosni az angol söröket verbálisan, kiváltva ezzel egy mostanáig rejtőzködő szakértő bosszúságát, aki be is kommentelt, és egyben meghívta őket egy sörkóstolásra.


A meghívás persze engem talált el – mivel én akkor már Londonban gürcöltem a sörkultúráért, nem haboztam, leszerveztem vele egy interjút, sőt videót is készítettünk, ami majd később lesz látható az Indexen. Toshabp – majd a videóban felfedjük a nevét, vagy felfedi ő, ha akarja – a White Horse nevű pubban dolgozik pincemesterként, ami így elsőre kicsit meglepő – pláne, ha tudjuk, hogy a White Horse huszonöt éve a legjobb londoni pubokhoz tartozik, ahol már akkor is real ale-t hidegkomlóztak, amikor a láger hideg tengere még Angliában is rezzenetlenül uralkodott.



Ma már ugyan egy kicsit másról is híres, hiszen úgy becézik Sloaney Pony, ami arra utal, hogy a Sloan Square környékén élő legendás Sloane rangerek – bankárcsemeték, zsúrfiúk, sokak számára ellenszenvesen új- vagy csak simán gazdag ficsúrok – egyik kedvenc találkahelye. Ennek megfelelően nem is olcsó, és a számos csúcssörön túl megtalálható benne számtalan csúcspia, mint a világ legdrágább pezsgői, konyakjai, whiskyjei, stb. A képet némileg árnyalja, hogy ha a helyi focicsapat – a Chelsea – játszik, akkor azon a napon mindent – még a 160 fontos Dom Perignont is – csak műanyagpohárban szolgálnak fel. A pezsgőt műanyagvödörbe kitöltik.



Toshabp egy szép napos délelőttön fogadott bennünket, amikor még sört sem lehetett kapni (mert az alkoholmérési engedély csak déltől szól), és levitt minket a sörpincébe, ami a halálcsillag vezérlőpultjának bonyolultságát idézte, hordók, pumpák, megszakítók, csövek kétszobányi hálózata, melyben egyszerre kb 20 real ale cask és 15 KEG hordó van nyitva – a pontos számok tekintetében toshabp majd kijavít. Illetve találtunk valamit a jövőből is. A Rogue Ales nevű amerikai főzde egy átlátszó műanyaggömbe szuszakolt nejlonzacskóban szállítja a sört – ez többek között azért is előnyös, mert a csapoláshoz használt gázt nem magára a sörre tolják rá, hanem a zacskón kívülre, ami aztán ugyanúgy kinyomja a sört, miközben az megmarad eredeti formájában.



És innen is egy új kedvenc sörrel távoztam: toshabp javaslatára kóstoltam meg a coloradói Odell Brewery Cutthroat Porterjét >>> – stoutba hajló porter, csokoládés és száraz, mégis pikáns és némileg gyümölcsös – csillagos 5-ös.



 

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr723173623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serkoptató 2011.08.29. 11:45:54

Tony! Az a gáz, amivel kituszkolják a sört abból a bizonyos gömbből, maga a levegő.
Ugyanezen az elven (csak kicsit nagyobbacska zacskóval) működik immár kb. 12 éve a Pilsner Urquell tankos rendszere, amit már több cseh sörgyár is átvett.
Sőt, a Starobrnonál kidolgozták a 30 literes, KEG-imitációba helyezhető lufit is, de az valahogy nem terjedt el.

TonyCaviar 2011.08.29. 15:44:46

És hogyan tolják bele a levegőt?

Serkoptató 2011.08.29. 18:13:25

Kicsi kompresszorral. Csak annyi túlnyomást kell létrehozni a tartály fala és a zacsi között, ami feltolja a sört a pincéből a csapig. Amikor a csapolókart meghúzzák, indul a kompresszor, tolja a levegőt, az meg a sört. Amikor a kar visszaáll, a kompresszor leáll.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.08.29. 23:27:43

és hogy ez a KeyKeg mennyire egy rettenetesen környezetszennyező dolog, az nem érdekel senkit - ismét egy remek egyutas csomagolás, amit a hátad mögé dobhatsz, ha már nincs vele semmi dolgod

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2011.08.30. 14:09:57

Na én tegnap futottam bele pont az Odell egyik sörébe..:))
történt,hogy lementem megkóstolni a pár bejegyzéssel korábban javasolt söröket,ahol szerencsémre épp a tulaj volt a csapos.Nem volt tól barátságos de addig-addig kérdezgettem,amig komolyan vett,hogy én itt bizony "fejlődni" akarok sörügyileg:)a végére egész jól elbeszélgettünk,mondott egy csomó érdekes dolgot,aztán egyszer csak előszedett a hűtő mélyéról egy East India Pale Ale nevű kis palackot,közölte,hogy ez egy gyönyörű főzde,Odell,coloradoi,semmi csicsa,csak a minőség.És nagyon ízlett:)
Az Avertinust kóstoltam még amúgy a javasoltak közül,az Asam Bock-ot,egy Brooklyn Brewery nevű főzde sörét de annak most nem emlékszem a nevére,az Odell palackot,a végén meg egy Palm nevű belgát,de azt már nem birtam meginni..:(
szóval az Odell szerintem kurva jó volt..

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.08.30. 14:19:29

@Barman's Choice: a Brooklyn Brewery az egyik élharcosa a sörgasztronómiának - élén Garrett Oliver sörmesterrel. Nagyon tanulságosakat lehet olvasni tőle a "fejlődni vágyóaknak" ez ügyben...
:o]

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2011.08.30. 23:55:58

@pif: ..éés rosszul is írtam..a Brooklyn Brewery-től ittam az East IPA-t,az Odell-é meg csak egy sima India Pale Ale nevű volt.Elhoztam az üvegét,mókás,hangulatos:)
Ma pedig egy Victory nevű főzde HopDevil nevű sörét kóstoltam.

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2011.08.31. 08:37:12

@TonyCaviar: igen,eléggé szépen felépített komlóssága van,nekem az egyik legjellemzőbb jegye a sörnek mégis az,hogy kissé száraz,feszes.Nem játékos és mozgékony karakterei vannak,inkább komoly,sima,épp ezért követhetők jól.

Gérard Duchemin 2011.08.31. 10:55:08

@armando_otchoa: "egy rettenetesen környezetszennyező dolog, az nem érdekel senkit"

Mindegy, 5 év múlva kidöglik a Föld ezektől a műanyag izéktől, de addig ihatunk sört :-)
süti beállítások módosítása