Erding Münchentől északkeletre, a müncheni repülőtér mellett fekszik. Az Erdinger Weissbräu a világ legnagyobb csak búzasört gyártó főzdéje, kb. akkora lehet, mint a Kőbányai Sörgyár. Ennek megfelelően a főzdelátogatás főleg a számokról szólt, az óránként hatvanezer üveget megtöltő füllerei – palakozó – utópikus eufóriába repített minket – azaz nem. Hanem unalmas volt: corporate pöffeszkedés, és feltűnő volt, mennyire áporodott a márkakoncepció. Gyakorlatilag egy helységnév mindenféle kulturális konnotáció nélkül, és azt tolják az arcodba minél többször. Ez a nyolcvanas évek lehelete. Az Erdinger sör itthon is széles körű ismertségnek örvend, ezért nem megyek részletekbe. Nem kellemetlen búzasör, de talán a legjellegetlenebb, amit ebben a búzasörtől boldog országban főznek. Egy jól irányzott nagyüzemi kísérlet arra, hogy vegyük ki a lelket a búzasörből, úgy hogy még mindig iható legyen.



Viszont a 10eurós gyárlátogatáshoz valóban fejedelmi trakta jár. A szupermodern főzőházra néző ausschankban – sörgyári ivóban – az asztalokon kis kampókon perec vár, és egy Erdingerre fellogózott oroszlánfejes urnában weisswurst forróvízben. Melllette ugyanaz a logós urna piciben. Az urnácskában meg ott az okosság: a világ legfinomabb édes mustárja. A fehér virsli, az édes mustár, az édes-sós perec a búzasörrel – ez tényleg nehezen utánozhatóan egyszerű és tökéletes sörétel-pár, úgyhogy ezért bőven megérte elmenni a bajor Kőbányaihoz.