Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Braufest Berlin!

2013.09.17. 07:30 - TonyCaviar

schoppe.jpg

Másfél évvel ezelőtt régi barátommal, Kessel, aki a berlini Szimplát és Badehausot adta a világnak, egymásra néztünk, és azt mondtuk: az hihetetlen, hogy Berlinnek nincs Főzdefesztje. Ez az állapot most hétvégéig tartott,mivel a szept 13-i hétvégén megrendeztük az első berlini Főzdefesztet, Braufest Berlin néven. 

kocc.jpg


Akárcsak Budapesten, Berlinben is az a cél, hogy a kézműves sört kivigyük a nép közé, hogy tízezer kis sörszakértőt neveljünk. Meg az, hogy némi erőt és sikerélményt adjunk a helyi kis főzdéknek. Ehhez hozzátettünk még egy kis Bayerische Brauerkunstot, meg az RAW Gelende technós-grafittis-kelet-berlini varázsát, és a varázsfőzet rotyogni kezdett. Körülbelül tízezer berlinit söröztettünk meg, nagyjából végig teltház volt.

grafitti.jpg

A jó magyar hagyományokhoz híven itt is kiosztottuk az Év Sörfőzdéje díjat: Thorsten Schoppe kapta, aki a berlini craft-beer első élharcosa volt, és jelenleg több készülő sörfőzde is nála gerilláskodik, amíg nem tudják bekapcsolni a főzdéjüket. A közönségszavazás eredményeként a fesztivál legjobb söre a Hops & Barley Down Under Ale-je lett, ami egyrészt egy szépen eltalált Pale Ale ausztrál Topáz komlóval komlózva, másrészt két sarokra van a brewpub és eljött a törzsközönség.

brokamp_1.jpg


Péntek este színpadra lépett Gimesi (Grabanc) Szabi és armando_otchoa. A szokásos dorombtrance-t kiegészítette egy arra járó dobos és a Rolando Random (Rolando Random berlini sörtechnológus, aki Ska-zenekarával lépett fel aznap este) fekete énekesnője, majd nem sokkal később Kutzora Edina énekesnő és Főzdefeszt-szervező.


braufest2.jpg

Megjelent nálunk a Deutsche Brauerbund vezetősége is, és miután órák óta a Schneider Weisse pultjánál üldögéltek, azt kóstolgatva, amit amúgy is ismernek, nem bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy vigyek nekik némi magyar sört. Majdnem felröhögtem, amikor a Reinheitsgebot felkent papjainak kimondtam, hogy „Coconut California Pale Ale from Budapest”.

braufest1.jpg
fotógaléria >>>

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr25519512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2013.09.17. 13:12:03

Milyen magyar sörök voltak? Milyen volt a fogadtatása?

_Mitch_ 2013.09.19. 06:51:51

És miket főztek a németek? Gondolom lesz folytatása a dolognak, ha telt házas volt végig :)
Következőre ki kéne néznem...
süti beállítások módosítása