Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

crate1.jpg

A London Fields tulajdonképpen bevezető próbakör volt, mostanra jutottunk el az igazi célunkhoz, és csapra vertük a Crate Brewery négy sörét - lager, pale ale, IPA, stout - az Élesztőben és hamarosan a Léhűtőben is csorognak majd! Az alanti videóban londoni emberünk kérdezi Neil-t, a sörmestert, aki igyekszik némi magyarázatot adni arra, hogyan is lehetnek olyan egyértelműen finomak, jók, harmonikusak, visszafogottak, mégis tökéletesek a sörei.

Novemberi londoni kiruccanásunk fő célpontja is ők voltak, csak még nem jutottam hozzá, hogy megírjam azt, amit ott tapasztaltunk. A fenti hordóról készült kép a főzdéből származik, akkor kezdték el gyűjtögetni a nekünk szánt söröket - én meg jól megtaláltam őket a raktárban.

crate2.jpg 

Amúgy a Crate egyértelműen a legjobb londoni élményünk volt - amint az a fenti képen is látható, a klassz belsők és az eredeti, kreatív design lépten nyomon jelen van a főzdében. A négy közül 2 tulaj is ausztrál, az egyikük designer, az ő agyszüleménye a jellegzetes minimál szöges logó, ami nem csak itt a falon, a sörcsapokon is jelen van.

crate3.jpg

A másik ausztrál tulaj a konyháért felelős, pl. a képen látható pizzáért, aminél jobbat azt hiszem életemben nem ettem. Valami ausztrál recept - a gremolata frissen kerül rá sütés után - igazi reveláció, hogy egy pizzának nem csak sült ízei lehetnek, hanem harsány fűszernövény, friss zöld, stb...

crate4.jpg

Mint azt az interjúból is megtudhatjuk, a Crate egy Hackney Wick-béli csatorna partján fekszik, melynek túloldalán már az Olimpiai falu található. Az olimpia idején nyitottak, és mint bárki mást, gondolom őket is irritálták az orbitális biztonsági intézkedések, melyek a sporteseménnyel jártak, ezért a híd másik hídfőjére a saját oldalukra felszerelték a saját biztonsági kameráikat.

crate5.jpg 

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr155739858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

giorgio8136 2014.01.12. 17:03:56

London Fields sörök már nem is lesznek?
süti beállítások módosítása