A termékdesign nagyon korrekt, egyszerre ódon és retró, valamint elegáns és cool, illetve eléggé sörszerű, tehát teljesíti a fogyasztói elvárásokat.
Az apátsági belga színe megnyugtató diópác, néhol óarany vagy leginkább konyak. A habja sárgásfehér és könnyű, nem túl tartós. Az illata szép fűszeres, karamelles, aszaltgyümölcsös illat. Megint csak profi bevezetés, eleve pozitív elvárásokkal kortyolunk bele.
A korty szépen kezdődik, fás, fűszeres, mézes, komlós alapzöngével, végül medvecukros, hajszálnyit ragacsos és élesztős, végül elegáns komlós lecsengéssel csúszik le a torkon, de a mélyben ez is egy könnyű láger jegyeit rejtegeti.
Egyértelműen a szortiment legjobb darabja, ami nem kis mutatvány, hiszen a belga kolostori sörkultúra magasra tette a lécet. Itt pedig sikerült egy kifejezetten könnyen iható, mégsem vizes vagy olcsó belga-ízű ivósört főzni.
Persze aki már ivott igazi belga apátsági dubbelt, annak hiányozhat a test, az alkohol, és a tömény ízgazdagság, de nem szabad telhetetlennek lenni. A végtelenség ostromlására továbbra is ott a St. Bernardus a Westvletereen és a Rochefort. Itt egy hazai viszonyok közé szánt mainstream, mégis kulturálisan meghatározott termék készült, ami gasztronómiailag is tartja a frontot.
