Órák óta suhanunk fenyőerdők és gömbölyded gránittömbök közt. A rádió bemondja, hogy Utsjokiban, fenn a messzi északon ezen a nyáron ma először fog lemenni a nap. A kocsiban tapintható a melankólia, a finnek elkezdtek készülni a télre, noha még csak július van.
A mindenfelől előbukkanó gránitsziklák olyanok, mint a bölcs elefántkoponyák, az embernek olyan érzése lesz, hogy az ott maga a föld anyaga, nemcsak valami réteg. Ha ezt a követ összetörik, vörös por lesz belőle, amit errefelé évszázadok óta vízzel kevernek, és azzal festik be a faházak falait. Márpedig a gránitutánpótlás kifogyhatatlan. Az utolsó jégkorszak végén ezt a tájat egy kilométer vastag jégtakaró födte, amikor leolvadt róla, a föld fellélegzett és azóta évi egy-két milliméteres sebességgel emelkedik felfelé a finn padlat.
Egy nagy gránitvörös pajta körül bóklászunk a berkenyék és a borókák közt, nem könnyű megtalálni a Finlandia Sahti bejáratát. Noha a sahti a finn gasztronómia alapköve, szabadon lehet főzni otthon, főzik is minden esküvőre, mégis csak két-három kereskedelmi alapon működő sahti-főzde van az országban. Ennek egyik oka pl. hogy a sahti nem túl tartós ital – a Finlandia palackos változata hűtőben egy hétig jó – mégpedig azért, mert a készítés során egyszer sem forralják fel a folyadékot. A másik oka pedig pont a szimbolikus, közösségi jellege, én főztem a te esküvődre, nem azért isszuk, mert annyira jó, hanem mert annyira kedves és személyes – és persze jó erős, átlagban 8%, a Finlandia nevű üzemben 10%-os.
Üzem. De nagyon kisüzem és megejtően kőkorszaki. Valóban egy pajtában járunk, a mellékhelyiségben 5 évvel ezelőtt még disznók laktak. Akkor költözött ide a főzde, amit tulajdonképpen ketten visznek – a házisörfőzőnek indult férj és felesége.
Sahtiból annyiféle van, ahány helyen készítik, de itt a Finlandiában kizárólag árpamalátából főzik. A becefrézés kilenc órán át tart, majd úgy ahogy van, malátástúl átkerül egy ősi centrifugába, amiben 5 évvel ezelőtt még ruhát szárítottak ipari mennyiségben. Ebbe kerül a boróka és némi vadkomló. A finn parasztok régen komlóban fizették az adót a svédeknek, akik a hadsereg sörét főzték belőle, majd a svédek távozta után abbahagyták a komlótermesztést, így Finnország tele van kivadult komlóval. A rettenetes tempóban forgó dobban több, mint egy órát tölt a cucc, és közben kicsurog belőle minden lé, amit sörfőzőnk egy cső és egy vödör segítségével felfog. Majd áttölt 2 kiszuperált tejhűtőbe. Amikor lehűlt, egy vastag slag segítségével átszivattyúzzák a marmonkannákba, majd beleöntik a sörlével kevert pékélesztőt. Két napa alatt lezajlik a főerjedés aztán még két hétig érik egy rendes acéltartályban.
Ezek után a sörfőző nekilát kipucolni a centrifugát, aminek kb negyedóra kell, hogy teljesen leálljon. Amikor elárulta, hogy a centrifuga falára tapadt masszív törkölyréteget három órán át fogja takarítani, hirtelen mindenki rájött, milyen meleg és levegőtlen a helyiség, és gyorsan kimentünk, hogy megkóstoljuk a két héttel azelőtti főzetet. Édes, gyümölcsös folyékony banánkenyér, teljesen szénsavtalan. Üdítően savankás, és van benne valami a piritóskenyérből, ezért az édessége nem annyira zavaró. Az alkohol egyáltalán nem érződik rajta. A finnek szerint lábra megy. Sokat meg lehet inni belőle egy asztal mellett, a gond akkor van, ha az ember fel akar állni.
