2011 augusztus vége, első Budavári Sörfesztivál, iszonyatos hőség, félmeztelenül csapolom a Keserű Mézet a Főzdebuszban, amikor odajön hozzám egy langaléta srác, hogy én nyilván értek a sörökhöz, megkóstolnám-e, amit otthon főztek, és átnyújt egy műanyag flakont, ami nem festett túl bíztatóan. Megkóstoltam és leesett az állam, csodálatos ízgazdagság, test, minden ott volt, nem emlékszem már milyen volt, de az akkori sörkínálatból messze kiemelkedett, az tuti. Mondtam is, hogy mindenképp folytassák a kísérletezést. Azóta elég közelről követem a Hara Punk működését és fejlődését. Csináltunk is együtt sört – a Black Mammát – illetve házi sörfőző studiót – a Brew Studiót.
Az ígéret tehát a kezdettől fogva ott volt Simonfai Balázsban és Csanád Marciban, és ezt részben be is váltották a Hara Punk sörökkel. De mindig szerények voltak, egyensúlyra, józanságra törekedtek, kerek, korrekt dolgokat szerettek és igyekeztek nem hibázni a gerillafőzés buktatói közepette. És a nyilvánvaló nyomás ellenére az ipákkal és a komlókkal sem igen foglalkoztak.
Most azt hiszem szintet léptek: a Son of a Bitch dupla IPA az első igazán excentrikus, odaverős, evokatív sörük, és kiderül, hogy mesterien bánnak a komlóval, ha éppen arról van szó. Hűvös, elegáns és kénes komlóillat, akár a legprofibb amerikai komlózsonglőröknél. Az íze is hozza ugyanezt. Elképesztően finom és elegáns - kiegyensúlyozott törékeny édesség, tökéletes kerek test, szép selymes habzás, ami kinyújtózik a nyelven és körbehordozza a kesernyés szépséget – mestermű!
Öt órai keksz gyömbéres narancslekvárral. A komornyik lecsap az ezüst légycsapóval, a jóllakott csend szilánkokra törik. Az orangerie repedezett üvegtábláin túl ólomszürke a skót tengerpart.
