Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

sourfac.jpg


Különféle szakmai összefoglalókban évek óta visszatérő elem, hogy az „év stílusa” a sour lesz. Ez azonban rendre nem valósul meg, hiszen a nagyközönség szemében a savanyú sör még mindig szitokszó, vagy legjobb esetben extrém különlegesség szigorúan vájtfülüeknek.

Pedig a savanyúság olyan ízvilág, ami egyáltalán nem áll távol a közízléstől, de még a magyar néplélektől sem. A magyar konyha egyik legszebb kis zuga a savanyúságok világa – uborka, paprika, paradicsom, káposzta, dinnye és még ki tudja miféle zöldség – fermentálva, savanyítva – akárcsak a „sour beer”. A jobb hazai piacokon ráadásul ingyen adják a savanyú káposzta levét a rászorulóknak (alkoholistáknak, másnaposoknak, acidofileknek), és sokan szeretik az uborkalét is – a fröccs viszont egyenesen elengedhetetlen része a magyar mindennapoknak és alapvetően akkor jó, ha szénsavas, savanyú és száraz – akárcsak egy sour beer!

Sok más craft-beer kategóriához hasonlóan a sour is olyasmi, ami az amerikai sörfőzők keze közt született meg az elmúlt években, ugyanakkor ősi alapokon nyugszik. Tulajdonképpen minden sör őse a vadélesztővel erjesztett sör – hiszen Anton van Leeuwenhoek – a mikroszkóp feltalálója (1756) - előtt még csak nem is láttak élesztőgombát, tehát nyilván arra sem gondoltak, hogy nemesítsék. Aztán az elmúlt száz-százötven évben berobbant a modern sör kultúrája – a fajélesztő - és a huszadik század végére szinte kiszorította a vadélesztőt a sör kultúrájából – egyetlen ősi fellegvárat, a belga sörök világát kivéve.

Ahogy a régi angol stílusok (IPA, stout), úgy a régi belga stílusok is megihlették a kísérletező kedvű amerikaikat, akik nekiláttak utánozni, majd túlszárnyalni a belga stílusokat. Míg a belga savanyúsörök zöme a helyi vadélesztő segítségével erjed, majd költséges és időigényes hordózással, keveréssel (blending) és utóerjesztéssel teszik ihatóvá (illetve csodálatossá), az amerikai kísérletezők a másik irányba indultak. Kielemezték a sört savanyító baktériumokat és megtanulták ezeket úgy kezelni, hogy komolyabb utókezelés nélkül is azonnal finom söröket erjesszenek.

Így aztán a három fő savanyító baktérium (Tejsavbaktérium, Pediococcus és Brettanomyces) és különféle mesterséges koktéljaik számtalan újfajta savanyú sört hoztak létre az újonnan divatba jövő régi irányzatok mellé – mint pl. a Berliner Weisse.

A sour beer azonban nemcsak az izgalmas gasztronómiai kísérletek pódiuma, hanem egy némileg újszerű sörfogyasztás kulcsa is. Könnyű ivós verzióik ugyanis nagyszerűen beleillenek abba a trendbe, mely a kézműves sört már évek óta egyre közelebb hozzák az átlagfogyasztóhoz, aki nem akar őrült erős és őrületesen íz-gazdag söröket inni, csak megpihenne egy frissítő ital mellett. A sour ugyanis erősen frissítő, gyakorlatilag nyáron iható egyfajta átmenetként a fröccs és a sör közt.

Ma már magyar sörfőzők üstjeiből is számos nagyszerű savanyú sört ihatunk. A Fehér Nyúl Rafája elbűvölően kedves és közérthető, a Reketye L.A.B-je igazi nyitósör, könnyű akár egy nyári zápor, a Tuff Buzz Mrs. Worldwide-ja egy mámoros trópusi virágporfelhő, a Mad Scientist és a szentpétervári AF Brew közös (mára elfogyott) Magyar Uborkasalátája meg tökéletes kovászos uborka-fröccs, ami másnaposság ellen literszámra iható.

Mindezek a sörök bármilyen jók is, egyelőre nem tartoznak a közönség kedvencei közé. A sour ma még nem igazán eladható, de azért van remény: Kiss Tamás a Hopfanatic „Sour side of the Fruit” nevű erdei-gyümölcsös savanyú sörét egyszerűen gyümölcsös sörként ajánlja, ezzel a hagyományosabb ízlésűeket sem riasztja el, cserébe viszont egy gyümölcsös sörtől elfogadják, ha savanyú.

Nemsokára azonban még erősebb marketing-támogatást kaphat a savanyú sör. A Brewdog idén megnyitotta saját savanyúsör-főzdéjét Overworks néven, ami pár hét múlva a Budapest Beer Week keretében az Élesztőben tartja európai bemutatkozó csapfoglalását!

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr3013900304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása