Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A rafinált erjesztőtornyok és a steam-punk sörátjátszófalak után kicsit szétesik a drámai hatás, ásító folyosók, és bizonytalan rendeltetésű termek következnek. A szűrés nem egy látványos állomás. De azért fontos.

Több szűrő is van, de mivel már eltelt egy kis idő amióta ott jártam, most már csak a kovaföldes szűrőre emlékszem, ami kívülről egy érdektelen tartály, melynek a plafonjáról keményen megfeszített rugószerű fémből készült gyertyák lógnak be. Ezekbe kovasalakot töltenek, ami egyfajta félig áteresztő réteget képez, majd ráeresztik a sört, ami innen már tükör-tisztán távozik. Ebben a teremben volt szerencsénk mintát venni a gyakorlatilag teljesen kész sörből. Kellett egy kicsit kérdezősködni, melyik a helyes csap – rengeteg cső fut, mind egyforma, de a szűrőberendezések őre tudja, hol érdemes csapolni. Akár a Szent Grálnál, itt is a legvacakabbul kinéző, legjelentéktelenebb csapot kell választani, és onnan vehetünk a szent söritalból. Az eredmény csúnya fehér spricc – szinte csak hab. Kiderül, hogy ezekben a csövekben főképp hab szalad, és a gyártás során számos helyen közbe kell avatkozni a hab ellen. Ez elvezet minket a szénsav kérdéséig, amiről kiderül, hogy a szénsav az erjedés természetes velejárója, de a gyár technikailag fel van rá készülve, hogy az utolsó fázisban még adagoljon szénsavat a sörhöz, ha úgy találja, nincs benne elég. Zalán György, a martfűi sörmester, akitől az összes itt leírt infót tudom, és aki volt olyan kedves, hogy aprólékosan elmagyarázta, hogyan készül a sör, ehelyütt büszkén állítja, hogy olyan szisztémát talált ki, melynek segítségével pont megfelelő mennyiségű szénsavval érik meg a sör, és az utólagos adagolót egyáltalán nem kell használniuk.
A szűrőből a sör a nyomótankokba kerül. A hidegen gyöngyöző nyomótankok egy jéghideg, sötét katedrális belső terét töltik meg – valódi szakrális helyszín.
A martfűi sörök átlag 5-6 hét alatt válnak malátából palackozható sörré, de szükség esetén jóval több időt is eltölthetnek a rendszerben. A nyomótankokból már kész sört fejtenek, amit egyenesen a palackozóba küldenek. A palackozásnak már nem sok köze van a sörfőzéshez, de itt érkezik meg a folyamat a tökéletes ipari happy-endhez, egy iszonyú lúgszagú, éktelenül csörömpölő terembe, melyben különféle szórakoztató és látványos gépsorok járják chaplini indusztriál balettjüket.
Itt kimossák a visszaváltott üveget – ha nincs elég visszaváltott üveg, akkor itt megáll az élet, úgyhogy tessék gyakran visszavinni nekik – lemállasztják róla a címkét, persze mindezt huszasával megfogva, majd szortírozzák őket, kiszórják a sérülteket, beletöltik a szabad levegőt azóta sem látott sört, majd kicsiny nukleáris sugárzás rábocsátásával ellenőrzik, nincs-e benne egér. Majd kiszívják az üvegből a levegőt, aztán a helyére engedik a sört, nehogy felhabozzon, és csak ezután egy pillanatra érintkezik a szabad levegővel. Ekkor ugyanis egy vékony kis injekciós tűn át forróvizet fecskendeznek bele, amitől csúnyán felhabzik és kilöki maga fölül a levegőt, majd amikor már túlcsordulna, menetrendszerűen érkezik a kupak. Ezek után ultrahanggal „felforralják”, hogy kilőjön, ha bármi félresikerült a palackozás során, és végül rekeszbe teszik. Egyszóval számtalanszorosan túlbiztosítják, nehogy valami hiba csússzon a kész palackozott sörbe. 
A következő lépést már mindenki ismeri, körülbelül így készül a sör, noha számtalan apróságot kihagytam, és nem beszéltem olyan fontos dolgokról, mint az ászokolás, a máslás és így tovább. Legközelebb.

Címkék: elmélet sörgyár

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr621214894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DaveSlim 2009.06.29. 10:37:36

Azért ez az egeres ellenőrzés kicsit furcsa érzést keltett bennem :D Viszont nagyon durva a palackozás.... ez tetszik :)

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2009.12.28. 14:30:05

nem lehet a sörben egér. ez egy városi legenda!!!
süti beállítások módosítása