Általában nem rajongom a barnasörökért, de bevallom, megtetszett a Soproni Fekete Démon dizájnja, és különösen perverznek tartom, hogy dobozosban is lehet kapni. Megkóstoltam tehát a Fekete Démont.
Színre sötétebb, mint a kóla, de játszik benne a fény, nem tömör, mint a kávé. Habja barnás, ahogy az egy barna sörhöz illik, de nem éppen tartós. Elsőre kiegyensúlyozottan édes és savanyú – jó dolog a karamellmaláta (bár könnyen lehet, hogy az csak a színéhez tesz hozzá) -, de amikor ez lecseng, valami olyan konkrét íz következik, mintha csak a korty végén bedobtam volna valami harapnivalót, aminek íze a kávé és a barna kenyér között helyezkedik el. Nem igazán testes, barna sörhöz mérten mindenképp könnyű, de az íze nagyon telt. Az alkohol alig érződik rajta. Nagyon finom és kiegyensúlyozott, szórakoztató és elegáns – valódi desszertsör.
A kompozíció azonban hamar szétesik – igaz az ízlelőbimbók is hozzászoknak, meg a sör is megmelegszik – érdemes gyorsan meginni az egészet. Ami nem nehéz feladat, mert könnyű, még egy kis üdítő jellege is van.
Amikor Martfűn jártam, az is kiderült számomra, hogy a martfűi sörmester, gyárbéli kalauzom, Zalán György a Fekete Démon atyja, és kikeverője: ezúton is gratulálok neki. Eddig nem tűnt fel, hogy a magyar olyan nagyon sok barna sört inna, de most bármerre járok, a boltok tele vannak Fekete Démonnal: ezek szerint elég jól fogy. Tényleg elég egy jól sikerült magyar barna ahhoz, hogy áttérítse az aranyszínű söritalra kondicionált fogyasztót a barna sörre?
A Gösser is megjelent egy barna sörrel, a Gösser Bock-kal, muszáj lesz azt is bekóstolnom, illetve megpróbálok majd beszerezni eladási adatokat is a Fekete Démonról, már ha nem titkosak…