Valami elszakadt odabent. Amióta Gambrinus galléron ragadott és sörözni küldött, buzgón iszom a tükrösen tiszta pilseni típusú lágereket, és ízlelgetem a keserűség különféle komor csodáit, de a minap betévedtem a Silenusba, a belga sörök játszóterére, és odalett a méltóságom.
Vidám, anarchisztikus hangulatban kacskaringózunk a felásott Petőfi Sándor utca holdbéli táján a Silenus felé, ami mentőövként várt bennünket a Szervita tér sarkán, a templom falához simuló régi matekos Matáv-ház aljában. Ez a szigorú árkád már régen megérdemelt volna egy vendéglátóhelyet, de nálunk valahogy lassan terjed a civilizáció.
A Szervita tér környéke nem tipikus éjszakai mulató környék, a Váci utcai turistacsapdák még túl közel vannak ide, és az embernek résen kell lennie, hová ül be. Ám ez nyilvánvalóan nem turistahely. A Silenus 100-féle sörrel csábítja az érdeklődőket, ebből vagy 15 csapolt, a többi üveges.
Azt öröm látni, hogy ma már benne van a levegőben az, hogy komolyan vett sörös helyen házi sört is tartanak – lásd Gerbeaud. Itt is van, úgy hívják: Silenus. Azt már kevésbé értjük, hogy kerül Dionüszosz legvénebb, legbölcsebb és legrészegebb tanítójának neve az asztalra. Szegény Silenus életében nem nyúlt sörhöz, az Olimpuszon nem találtak 5000 éves árpamagokat, most mégis itt szégyenkezik előttünk jellegtelen pohárban ez a fakó sárga folyadék, és van egy kis fémes csőszaga. Elsőre majdnem üdítően keserű, de ez pillanatok alatt elfoszlik, helyébe szúrós savanyúság lép, majd az is elillan és a vége olyan, mint a szódavíz, kis mosogatólé-aromával.
A főúr, amikor látta, hogy csak nem fogy az a vacak Silenus, úgy érezte, némi magyarázattal tartozik, és elmondta, hogy ez valójában a Pécsi Sörgyár „házi jellegű” söre, és az üzletvezetés sem biztos a választásban, de eddig nem sikerült jobbat találni, ám a meccs még nincs lejátszva. Különben is most nyitottak márciusban, most alakulnak csak ki a dolgok, augusztusban új étlap lesz, és új sörlap.
Ezt örömmel hallottuk, ugyanis a sörlap hiába tartalmaz rengeteg féle sört, nem egy intelligens alkotás. Érthetetlen, hogy miért kell a legelején szerepeltetni a négy nagy magyar sörgyárat az alapsöreikkel – állítólag a külföldieknek szól, de bennem motoszkál a gyanú, hogy valamiféle söripari paktum áll a dolog mögött. Ezt a részt átugrottuk, és kértünk egy pohár diópác színű Kilkenny-t, aminek tormásvirsli-íze volt, csípős volt és testetlen, de a közepén bujkált valami titokzatos gyümölcsösség, mégsem hozott lázba. Kicsit már szenvedtünk a csapolt-kínálattal, mert nem akartam se San Miguelt inni, se Guinness-t, Ottakringert igen, de az nem volt, végül egy korrekten unalmas Beck’s után áttértünk az üvegesekre, és ott persze bele a belgák közepébe csaptunk, pedig választhattunk volna más tájegységet is, de ez volt megírva a sors könyvében, hiába tartottam el magamtól a belga söröket hónapokon át, végül csak rám zúdultak. Ráadásul elsőre kikértünk a Hoegaarden Verboden Vrucht nevű sör-oratóriumot, ami aztán napokra meg is süketítette az ízlelőbimbóimat.
A címkéjén Ádám egy pohár sörrel csábítgatja Évát, akinek azonban már van söre, és becsípetten somolyog az első emberre a pohár mögül – eredetileg egy Rubens festmény volt, így hát a minőséggel sincs probléma. Dús hab, vörösbarna teára emlékeztető opálos szín, elsőre citromos, bodzás, majd előmasíroz a pörkölt, barnás édesség, és közben egészen likörszerűvé válik, ami talán az erősen érezhető alkoholnak is köszönhető. Olyan sör, amit nem lehet elfogultan kóstolgatni, mert két kortytól bűvős jókedve lesz a kóstolónak és meg van győződve róla, hogy ilyen zseniális sört még életében nem ivott. Szóval elbűnöztem, azzal, hogy megkóstoltam a tiltott gyümölcsöt, és ettől fogva semmi nem ment meg attól, hogy végigkóstoljam a belga söröket.
Már aznap este részeg milliomosként rendeltem ezeket a két és fél decis 800 forintos üvegecskéket, legurítottam egy Hoegaarden Grand Crue-t, ezt az élénksárga, cukorkaszerűen kemény, fanyar-édes sört, amiről azt szokták mondani, hogy a sörök likőre, és állítólag az ízét annak köszönheti, hogy van benne zab, koriander és curacao, meg még valami, ami azonban titkos, bár az nem világos, hogy a zab-koriander-curacao után mi jöhet még, ami annyira titkos, talán valami nagyon egyszerű, olcsó és alpári dolog, mondjuk… talán… egy kis vodka? Nem tudom.
Benyakaltunk egy csodás Grimbergen Cuvée Ambrée Double-t, ezt a csodálatosan kiegyensúlyozott, meleg barna színű, gömbölyű, kedves ízű sört, amiben folyton ott csillog valami hajszálvékony, lopott édesség.
Volt egy brutális, takarmányszagú Orval, ami egyszerre volt keserű és gyümölcsös, kemény és puha, és erősen alkoholos, amitől egészen pezsgőszerűvé vált.
Többre nem emlékszem.