Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Belga trolltánc

2009.09.04. 15:59 - TonyCaviar

Elárulom, hogy kezd elegem lenni a belga sörökből. Már túl vagyok egy tucat fajtán, és mindent összevetve eléggé egy kaptafára mennek. Az igaz, hogy mind finom és anyagerős, de kezdenek olyanok lenni, mint egy népi együttes. Valamiképp mind önmagát utánozza – ez persze nyilván azért van így, mert még sosem jártam a szülőhazájukban. Néha viszont belefutok egy-egy csodába, és akkor újra működik a varázslat.

A belga söripar semmilyen szinten nem mérhető össze a mienkkel. Hatszázféleképp igyekeznek eladni nagyszerű söreiket, és van az a vonal, ami a közép-európai sörészből némi ellenérzést vált ki. Ezek a vicces, fiatalos sörök, melyeknek a címkéje is valami jópofaságot ábrázol. Ott van például a Delirium Tremens, ami eleve egy átlátszatlan üvegben érkezik és a címkéjén kék alapon egy fehér elefánt lebeg. Na ehhez nekem nagyon nem volt kedvem – erről azonnal a Budapesten legénybúcsúzó angol fiatalok erőltetett bebaszós happeningjei jutottak eszembe. De eljutottam idáig is.
Az alapeset Delirium Tremenset még egy pár napig érlelem a hűtőben, és közben felpattintok egy Cuvée des Trolls-t, amin cuki rajzfilmbe-illő komlósipkás koboldok láthatóak. A poén, hogy kiderül, tényleg varázslatosak, a troll-metafora átélhetővé válik, mert ezt a sört nagyon kitalálták. Szerintem az volt a fő cél, hogy heves jókedvet okozzon.
Ködös, narancssárgába hajló folyadék heves, dús habbal. Először is nagyon barátságos, és másodszorra is nagyon barátságos, malátás, narancshéjas édesség uralja, de csöppet sem melaszos, sűrű, masszív, mint a legtöbb honfitársa. Ellenkezőleg: egészen pezsgős jelleget ölt, nagy buborékokkal. Ez határozottan nem az a tipikus belga sör, bár határozottan érezni benne a belga sörök gazdag édes-savanyú-keserű táncos ízet, ám az egészen vékonyra van összesűrítve, mintha csak az űrből tekintenénk rá. Olyan, mintha ez egy könnyű buborékos, lágerre hajazó sör volna, melynek mélyén megpillanthatunk egy jellegzetesen súlyos belga apátságit. Leginkább a Kasteel konyakos keserűsége csillog a mélyben, miközben az egész fiatal, pompás, könnyed, és indokolatlan jókedvet okoz. Ismétlem, működik a varázslat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr851355838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mokkaczuka 2009.09.05. 22:18:44

A Delirium csapolva kapható abban a krimóban, amiről már beszélgettünk.

Átkozottul jó, hidd el. Van vagy tíz fokos.

Mondjuk nem nyári sör...

TonyCaviar 2009.09.06. 06:45:35

És melyikkel kezdjem? Az üvegessel vagy a csapolttal?

mokkaczuka 2009.09.06. 14:14:38

Azt nem tudom megmondani. Az bizonyos, hogy a csapolt általában mindenből jobb, mint az üveges. Az a lényeg, hogy ha kinyitod és netán nem jön be, ne hagyd magad eltéríteni attól, hogy a csapoltat is megkóstold.
süti beállítások módosítása