Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.



A nagyobb sörgyárak irodaházaiban szokott lenni egy olyan helyiség, amiben berendeznek egy kísérleti bárpultot, ahová felszerelnek egy-két sörcsapot, a hűtőt megtöltik a saját termékeikkel, és ha vendég jön vagy szakmai kapcsolat, itt szórakoztatják vagy edukálják. Mi tegnap délután a Borsodi Sörakadémián jártunk.

Az Újpest Városkapu metrómegállónál találkozunk vagy tízen, bloggerek, van köztünk köpcös, kopasz, göndör, szemüveges, hórihorgas, vicces dolog rejtői bandaként álldogálni. Nem először látjuk egymást, a múltkor a Ferdinándban találkoztunk. Serteperte, Serkoptató, Duchemin, Pável, Pif, Ogre és még egy páran.
A metrókijárattól 5 perc gyalogútra, a harmadik Zepter irodaház negyedik emeletén Csóka Sándor fogad minket, aki a Borsodi trade marketing osztályának vezetője. A szokásos bemutatóval kezdődik az előadás, ami még szóhasználatában is erősen hasonlít a heinekenes Benedek László előadására, amit volt szerencsénk pár hónappal ezelőtt közzétenni. A rend kedvéért ezt is közzétesszük.

Ez a programpont finoman átfolyt a Borsodi szortiment végigkóstolásának első és egyben leg-embertpróbálóbb fázisába, melynek keretében meg kellett kóstolnunk a Borsodi Világos nevű népsört, amiből Magyarországon tavaly 1 200 000 hektólitert adtak el, ami magasan veri a második legkeresettebb népsör 900 000 hektóját. A továbbiakban inkább Sebők Niki beszélt, aki előadta a hivatalos sörkóstolási eredményeket, vagyis a részletes termékleírást. A Borsodi Világos alapvető jellegzetessége az észteres, gyümölcsös íz és a könnyed aromakomlózás. A hozzáadott kukoricától nyeri el élénk, világos aranyszínét: a kukorica ugyanis tisztábbá teszi a sört.
Nem volt könnyű dolga: ez a társaság évek óta nem ivott efféle sört, mert meg van róla győződve, hogy nem egyszerűen silány, hanem tisztességtelenül olcsósított, kukoricával felütött lötty, ami egy kizsákmányoló üzletpolitika eredménye, mely nem tartja elítélendőnek, azt, hogy a széles néptömegek gasztronómiai műveletlenségét kihasználva a tisztességes határokon belül elképzelhető olcsó, frissítő sörnél is vacakabbat adjon el. Én személyesen is pikkelek a Borsodi utóízében szembejövő szúrós kénre, amitől a fejem is hamar megfájdul.
Mindezen kritikai megjegyzéseket nem rejtettük véka alá, bár nyilván nem pocskondiáztuk olyan felszabadultan, mintha otthon lennénk, bár otthon meg minek innánk ilyen sört?
Sebők Niki, kedves, intelligens szőke lány szemlesütve fogadta a csapásokat és igyekezett megfelelni a vádaknak: az olcsó sörben kompromisszumokat kell kötni: a Borsodi úgy döntött, nem gond a kéníz, a fő, hogy a sörük sokkal stabilabb, nem romlik meg soha, nincsenek ízhibái, stbstb. Ezt természetesen nem tudtuk elfogadni. Erre a célra ugyanis évszázadok óta sikerrel alkalmazzák a komlót, ennek nyomán fejlődött ki a sörízlésünk. Talán évszázadok alatt megszeretjük a ként is, de akkor én már nem fogok a sörről írni, az tutiszáz.
Mindenesetre ezeket az ellentéteket természetesen nem sikerült feloldani. Szerintük drága a komló, ezért kénnel tartósítanak. Szerintem a kén rosszízű, ezért nem veszem a sörüket. Sőt: szerintem az egész nagyipari sörgyártás el van tévedve, ha azt hiszi, hogy exceles költségtáblákon lehet sört készíteni. Egy mester/egy műhely/egy gyár/egy konszern első számú gondja az kell, legyen, milyen minőségű terméket állít elő. Ha az első a költség és az ár, és csak a második a minőség, akkor a fene megette az egészet – márpedig esetünkben nyilván ez a helyzet. A kapitalizmusban ez a finom határ különbözteti meg a felelősségteljes, lelkiismeretes, önazonos minőségi vállalatot a spekulánsoktól, pénzügyi befektetőktől, akik a piaci egyenlőtlenségekből élnek. Belátom, hogy valaki, aki napi nyolc órában dolgozik ezzel a termékkel, innen kapja a fizetését, és itt vannak a kollégái, illetve itt játszódik a fél élete, ebbe nem nyugodhat bele, ezért ezt témakört nem forszíroztuk az álláspontok ismertetésén túl. A kognitív disszonancia-redukció mindesetre az est egyik titkos főszereplője volt így is.
A Borsodi „core-lager”-je után nem volt nehéz jobbat mutatni. A Beck’s-nek üdítő malátíze volt, meg némi illatos – Niki szerint zöladalma – aromája is, pedig más környezetben úgy emlékszem, teljesen ízetlennek tűnt. Ezt követte a Stella Artois – ez itt a szuperprémium kategória képviselője, és tényleg nem volt olyan szörnyű, mint a Platánban múlt nyáron. Persze kukorica és kén ebben is van, sőt érezni is, de nem annyira zavaró, mert legalább a keserűkomlót nem spórolták ki belőle. Az is kiderült, hogy a Bőcsön főzött Stella Artois-t a régi belga tulajdonosok a sok licencfőzött Stellák közt a legjobbnak tartották.
A Staropramenről megtudtuk, hogy egy pilseni és egy bajor sör keveréke – én eddig mindig azt hittem, hogy csak egy silányabb pilseni – most végre tiszta a képlet. Nem olyan rossz. Még hátra volt a barna Staropramen, ami egy kellemes, vizes cseh barnasör. Csehországban a barnák általában gyengébbek a szőkénél, nálunk ez pont fordítva van, ezért nem csodálkozom, hogy a magyar fogyasztó nemigen tud mit kezdeni a barna Staróval.
Volt még egy kínos kötelességünk: a Borostyánt is meg kellett kóstolnunk, és úgy tűnt, hogy ezúttal Csóka úr és Niki tényleg beleélték magukat abba, hogy az olcsó „core-lagerükkel” szemben, ez tényleg jó. Sőt, a társaság néhány tagjára is átragadt az elfogadó hangulat – talán azért, mert első kortyra a Borostyán nem kellemetlen, csak másodikra jön elő a cukros víz. Sajnos én már kóstoltam korábban.
Innentől könnyű dolgunk volt. Szép belga pohárban kaptunk egy guszta ködös Hoegardent, majd egy szőke Leffe-t, ezek konkrét importsörök, a belgák nemigen rontják el, ezek finomak voltak, kár, hogy annyit dumáltunk a core-lagerről, és azokról a sörökről, melyekből csak egy-egy illedelmes kortyot ittam, hogy a belgák elfogyasztására már nem jutott idő, mert zárt az irodaház.



A legjobbat azonban a végére hagytam. Az este folyamán végig ott sürgölődött körülöttünk Simon Tamás chef, a Hügli Food nevű vendéglátóipari beszállító képviselője, és minden sörhöz újabb sörkorcsolyákat kínált, és egyszer sem hozott virslit mustárral. A rozskenyéren tálalt gyöngyhagymás babsalátát oldalas-zsírral kent kenyér váltotta hagyma- és retekcsírával. Később volt paprikakrémes gomolya, meg baconbe tekert keserűhagyma (ami egyáltalán nem keserű, hanem finom édes), és egy sor más falatka, melyek nagyban feldobták a hangulatot, de a legjobb, hogy végre találtam egy profi szakácsot, akinek ugyanúgy szívügye a sörkorcsolya-kultúra fenekestűl való felforgatása, mint nekem. Meg is egyeztünk, hogy elkészítjük az ideális sör-étel degusztációs menüt.

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr411923159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-kk- 2010.04.15. 13:49:15

kínzás :) pont lemaradtam...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.04.15. 14:43:24

Való igaz: a marinált pepperoncini a gomolyával, meg a cipollata baconben az este kulináris csúcsai voltak.
Azt is jól eszembe véstem, hogy a mediterrán ízvilágú paradicsom(püré) némi babbal jól megy a könnyebb lagerekhez.
A Leffe Blonde és a szárított paradicsomos-gomolyás falatka is meglepő, de nagyon finom kombináció volt. Nekem a fejemben ezidáig a középérett Brie volt Leffe kisérője...

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.04.15. 15:30:17

>Meg is egyeztünk, hogy elkészítjük az ideális sör-étel degusztációs menüt.

Ez világraszóló eredmény lenne, nagyon várom! Ha ez sikerül, akkor úgy gondolom, megérte beleinni abba a kukoricától stabil izébe.

Slowly 2010.04.15. 15:47:40

ilyen mikor lesz legkozelebb, nem tudni? :)

TonyCaviar 2010.04.15. 17:00:17

@Benbe: remélem sikerül,
ha vannak ötleteid, nyugodtan osszad meg velünk!

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2010.04.15. 19:31:03

Én becsülettel végigittam mindet. Nekem legkevésbé a Borostyán jött be. Én ezt nem kínálnám a barna Staro, a világos Leffe és a Hoegarden után.
Az a kontroll-próba meg a Katicában egyáltalán nem hiányzott, sőt utóbb a szükség egy lakás közeli kocsmába is behajtott, de a tizenkettedik sör már unicum volt.

pluto111 2010.04.15. 20:54:25

Ebben az olcsóság dumában csak azt nem értem, hogy a házisöröket olcsóbban szokták árulni mint a borsodit meg társai, pedig azokat jóval kisebb tételben készítik, és mégis találni különbet.
Hozzátenném hogy a népsörök közt a borsodi magasan a legjobb amit lehet kapni.

TonyCaviar 2010.04.15. 21:16:00

@pluto111: köszönöm az értékes véleményt, én pont az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve. Ezek szerint te is nagy metabiszulfát rajongó vagy! Javaslom a helyben főzött Spatent, neked igazi csemege volna:)
Az ár meg nyilván a reá rakódó tételek függvénye: egy házi sörfőzdében nincs palackozás, nincs marketing, nincs igazgatóság, csak a jövedéki adó van.

pluto111 2010.04.15. 21:38:36

@TonyCaviar:
Az árba azt is számold bele, hogy nem mindegy mennyit főzöl.
Ügye ha 1 200 000 hektó liternél minden üvegre van mondjuk 2 ft nyeresége az már több mint amit a hazisörfözde egész pályafutása során elér (azt nem írtam hogy minden házi jobb csak hogy van sokkal jobb is olcsóbban). Palackozást is néha előfordul (jellemzően pet palackba de a borsodi is árul olyat)
Spáten-el már probálkoztam de szörnyü élmény volt (pedig még Münchenben ízlett régebben)

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.04.15. 22:10:59

húúú de jóó, hogy nem tudtam elmenni!
Sebők Niki az évfolyamtársam volt az egyetemen, igen jól ismerjük egymást, nem lett volna jó szénné fikázni a munkahelyét, hahaha!
Viszont a nagy sörgyárak nem elégszenek meg a 2 Ft nyereséggel, s még lentebb verik a bekerülési árakat, s még két forint plusz nyereség eléréséért képesek a minőséget annyira lebutítani, hogy az már fáj... Ezért van az, hogy töményebb sörlevet erjesztenek, majd azt a palackozásnál higítják vissza, csökkentik az eredeti extraktot, s enzimmel erjesztenek, meg belerakják ezt a metabiszulfitos lóf.szt, amitől nem borul meg a sör. Ezek a gyárak nem sört főznek, sokadszorra mondom. Ezek terméket állítanak elő, amit bevett marketingklisékkel nyomnak le a sokszázezer reklámmalagymosott néptömegek torkán. Itt a sör=mosópor=motorolaj=ágyneműhuzat=sportcipő=termék. Marketinget neki oszt hagymennyen!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.04.15. 22:28:59

@TonyCaviar: Leülhetnénk egyszer-kétszer többen 5letelni degusztációs menü ügyben. Kíváncsi volnék, milyen messzire lehet menni 1-1 sörnél. Meg hogy pl. mivel lehet elkendőzni egy bántó mellékízt, vagy kiemelni vmi nagyon pozitívat...
Sztem a mi séfünk is nyitott volna ilyesmire...

Gérard Duchemin 2010.04.15. 23:48:56

@-kk-: "pont lemaradtam... "

Bölcs megoldás: mobiltelefon, mobiltelefon, és ismétcsak mobiltelefon ;-)

Gérard Duchemin 2010.04.15. 23:50:27

@főzdevadász: Nem csodálkoznék, ha közben megeresztettél pár kurvaannyát, csak kultúremberként nem írtad le :-)

Gérard Duchemin 2010.04.16. 00:02:42

@TonyCaviar: Hazai Spatenről, Löwenbrauról jut eszembe. Megpróbálhatna valamelyik multi egy olyan Guinnest főzni, ami lebutított Dreher Bak-ra emlékeztetne. Csak a vicc kedvéért. Hátha hagynák az írek is. :-)

Serpocak 2010.04.16. 10:34:35

Nem lehetséges, hogy a német sörtisztasági törvényt EU-s törvénnyé kellene emelni?
És,hogy ami adalékokkal és más pótanyaggal készül ne lehessen sörnek nevezni. A frissföl mintájára például lehetne sörmás!

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.04.16. 10:38:38

@serpocak: muhaha, sörmás!
remek! Reggeli ital mintájára esti pia...Na ez tockost érdemel...

Gérard Duchemin 2010.04.16. 11:14:16

@serpocak: Feltaláltad a hidegvizet, ilyen már van!!! Az amstel pulse-ra az van írva hogy sör jellegű ital. Halálkomolyan!!!!

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.04.16. 16:33:54

egyre inkább örülök, hogy kihagytam ezt a csodát

TonyCaviar 2010.04.16. 16:42:27

Hát, ha még tudnád, milyen jókat levelezünk a háttérben:)

Serkoptató 2010.04.16. 18:06:40

@serpocak: Nagyon nem örülnék neki, sőt határozottan tiltakoznék!
A "hozzáadott anyagokkal" ugyanis lehet ócsósítani a söröket, de lehet az élvezeti értéküket is növelni. Ez utóbbit pedig csak támogatni tudom!

Gérard Duchemin 2010.04.16. 22:06:10

@főzdevadász: holott brutál jó hangulata volt

SöRöS 2010.04.22. 21:49:22

@serpocak: Nem feltétlenül van igazad. Ha a németeknél a sörlében valamilyen oknál fogva nincsen meg elegendő mennyiségben valamelyik kémia elem, akkor ők a Tisztasági Törvény miatt nem tehetnek bele nyomelemeket, hogy az erjedés rendben lezajlon. Persze kiskapuk itt is vannak: olyan főző eszközöket használnak ilyen esetben, ami a hiányzó anyagból készül.

Gérard Duchemin 2010.04.22. 22:36:32

@SöRöS: Mondjuk alig tudom elképzelni, hogy pontos biokémiai elemzések történnek arra vonatkozóan, hogy az élesztőnek pont a cink vagy a króm hiányzik. De persze sok minden lehet.

Gérard Duchemin 2010.04.22. 22:39:36

@pluto111: "Spáten-el már probálkoztam de szörnyü élmény volt (pedig még Münchenben ízlett régebben" Na jó, de a két "Spaten"-nek köze nincs egymáshoz. Természetesen a Borsodi spátenhamisítványa érdemli csak meg az idézőjelet.

Ogreface 2010.04.23. 11:10:12

@Gérard Duchemin: Egyébként a régi Spaten az finom,karakteres főzet volt.A kerületben ahol lakom régen volt egy Spaten söröző ahol csapolták ezt a sört és bizony sokáig voltunk ott kéz és láb nélküli látogatók. Értsd törzsvendégek...
/Tudom ezért jár a tockos... :)/

Italboltos Sanyi · http://obudakocsma.blog.hu 2010.04.27. 13:58:51

De durva, csak most olvasom. Azért ennyire nem rossz a Borsodi. Nekem pl. az agyonszénsavazott Arany Ászoknál sokkal jobban ízlik - a Soproni már közelíti ezt a szintet.

Itthon azért nehogy már ennél többet várjunk el a core szegmenstől.

Az igazi lehúzás meg a prémium a Tuborggal, Heinekennel, Carlsberggel, na de mindegy.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.04.27. 15:14:49

és főleg azért lehúzás, mert egyáltalán nem prémium márkák azek, csak marketing szempontból....

TonyCaviar 2010.04.27. 16:26:09

Nekem az elfogadható core-lager az a Heineken.

Ogreface 2010.04.27. 21:14:51

@főzdevadász: Az úgynevezett "super premium" Stelláról már ne is beszéljünk...

Gérard Duchemin 2010.04.27. 21:28:49

@Italboltos Sanyi: "Itthon azért nehogy már ennél többet várjunk el a core szegmenstől."

Kicsit nekem ez a mondat úgy hangzott, mintha azt mondtad volna: Magyarországon ne várjuk hogy a kolbász nem rohadt és szarszagú, valamint a kenyér nem penészes és száraz. Attól még hogy egy országnak nincs sörös hagyománya, nem kéne a néppel folyékony szart itatni, mondván nem mérgező. Nem csak a mérgező dolgok károsak.

TonyCaviar 2010.04.27. 23:01:46

@Gérard Duchemin: Néha megrémítesz:) Bár nyilván én is idealista vagyok.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.04.27. 23:07:36

és most itt ez az alkoholmentes Gösser is
ezt mé kellett?
kóstolta má valaki?
én egy kicsit remegve közelítek minden alkoholmentes sör felé, hiszen ezek a termékek mind a normál sör valamiféle megerőszakolásáról szolnak...Leállított erjedés, eltávolított alkohol...jujj. A sör egyik lényeges eleme, az alkoholos erjedés veszik el ilyeténképp...

TonyCaviar 2010.04.27. 23:20:05

csak sörlé formájában kóstoltam. Ízletes, csak híg - hiszen alkoholmentes lesz. Hogy a csudába lehet eltávolítani a sörből az alkoholt?

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.04.27. 23:27:48

hááát, van egykét módja...Legbutább és legbrutálisabb is egyben a kiforralás...Az alkohol előbb megyen ki a sörbű, mint a víz. Aztán lehet reverz ozmózissal is, amikor bitang nagy nyomás hatására az alkohol egy membránon át távozik a sörből. Ezzel az a baj, hogy visz magával rengeteg íz-aromaanyagot is. Meg aztán ottan van az, amit a Dreher használ, ezzel nem vagyok tisztában, de azt gondolnám, hogy melegítik a sört, s közben centrifugálják. És akkor ott van ez a módszer, hogy hígabb sörlevet főznek, olyat, amiben kevés az erjeszthető szénhidrát, s még ennél is lestoppolják az erjedést...Szegény söritaslok, így véreznek el a profitmaximalizálás oltárán

Ogreface 2010.04.28. 11:26:22

@főzdevadász: Nekem ha vezetnem kell és szomjas vagyok,eszembe se jutna alkoholmentes sört inni mert az eddig általam kóstolt levek mind borzasztóak voltak.Inkább egy ásványvíz...
Nem is beszélve arról hogy egyik alkoholmentes sem igazán az és ahol zéró tolerancia van ott két-három üveg után még baj is lehet a dologból.

Gérard Duchemin 2010.04.28. 12:25:34

@Ogreface: Nemrég hallottam egy olyan barátomtól aki alkoholmegnemivási fogadalom miatt nem iszik szeszt, viszont szereti a sör ízét, hogy nemrég a Schreder kolbászdában a Batthyány térhez közel ivott olyan alkoholmentest, ami nagyon ízlett neki, holott eddig ő sem találkozott ihatóval ebben a műfajban. Csak hát drága, ennyi pénzért igazit is lehet inni.

Italboltos Sanyi · http://obudakocsma.blog.hu 2010.05.12. 00:31:18

@Gérard Duchemin: persze, de akkor beszéljünk a többiről is. Szívesebben innék én is egy jó Sopronit vagy Drehert, de nem jók. Marad a tökéletes, ám import Perlenbacher ezen az áron.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.05.12. 14:13:58

@Italboltos Sanyi: Szevasz Sanyi, mi a pálya?

Jól látom mi folyik itt? Szervezett Borsodi-gyalázás? :)))

Szeretném megvédeni BAZ megye büszkeségét, amely a magyar piacon igazán versenyképes és kezdi visszanyerni régi megfellebbezhetetlen pozícióját a magyarországi sörpiacon :)

Csehszlovák Kém

Ogreface 2010.05.12. 14:49:04

@Csehszlovák Kém: "Jól látom mi folyik itt? Szervezett Borsodi-gyalázás?"
Nem kellett azt szervezni csak kóstolni,az is pont elég volt hozzá... :)

Gérard Duchemin 2010.05.13. 22:46:01

@Csehszlovák Kém: "Szeretném megvédeni BAZ megye büszkeségét, amely a magyar piacon igazán versenyképes és kezdi visszanyerni régi megfellebbezhetetlen pozícióját a magyarországi sörpiacon :)"

Ja kérem, ha valaki a savanyú ízt szereti a valódi söríz helyett, akkor semmi gond. Amúgy meg miért kéne visszaszerezni a pozíciót, amikor az soha nem forgott veszélyben. Naná, hogy a népnek, nemzetnek az igazi magyar egyensör kell, mert bár nem sör, de magyar.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.05.14. 00:35:03

Ma megittam két korsóval ebből az italból. Mééé tettem? Az elsőt muszályból, nem volt más, a másodikat meg azért, mert konkrétan nem hittem el. Mondjuk megittam, de nagyon nehezen. Hihetetlenül el lett még ez a sör is butítva, rettenetes!

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.05.14. 15:00:15

ne is mond, azóta is bánom ezt a cselekedetem

Gérard Duchemin 2010.05.14. 20:20:10

@főzdevadász: Micsoda?? Borsodit ittál, és ráadásul kettőt is? Milyen érzés volt? Tényleg olyan, mintha krokodil fenekét nyalogatnád?
süti beállítások módosítása