Nem most vettük észre, hogy a Jókai tér sarkán van egy skót kocsma, ahol 10 féle skót sört ihatunk, mégis csak jutottunk el odáig, hogy kicsit ránehezedjünk a választékra, és olyat is kipróbáljunk, amit eddig még nem.

A Caledóniában sok jó dolog van, például majd minden este tele van, óriási képernyőkön a leghülyébb angol sportokat lehet nézni, és az egészen érződik, hogy csak felszéllel Budapest, tulajdonképpen ez egy másik világ. Na jó, nem pont Skócia, de valami hasonló. A világ minden táján szétszóródott skót expatok élnek ebben a laza mátrixban, melynek egy apró kis tartománya a Mozsár utcai Kaledónia, ahol úgy feszítenek a skót whiskyk és a skót sörök, mint a lándzsák és az oroszlánok a brit címeren.
Az angolszász sörkultúra egy dologban mindenképp ráver a kontinentálisra. Az alacsony alkoholtartalmú ale-ek nagyon fontosak egy igazi sörözéshez, hiszen azokkal hosszan lehet alapozni. Így aztán valódi ívet adhatunk a sörözésnek, ahogy az egyre sűrűbb főzetek felé fordulunk.
Ezért is kezdtük a Belhaven 80 Schilling Ale-jével. A 80 schilling nem más, mint a jövadó, amit annak idején ezért a sörért a sörfőzőnek fizetnie kellett. A 80 schilling nem túl sok, a skótok fülében ezek az adóschillingek egész pontosan leírják, milyen sört várjanak tőle. 3,5 %-os, de nem érződik hígnek.
Szép teabarna folyadék, kevés habbal. Nem egy bonyolult alkotás: gyümölcsös illatú és ízű ale, mely annyira lágy és puha, mint valami extra szolgáltatás. Valahol félúton előkúszik a Best savankás felföld-íze, meg hozzá némi szirupos távoli pörköltség. Kellemes rágcsálnivaló, iszogatósör, ráadásul csodásan bumfordi vállas üvegben szolgálják fel.
Türelmetlenek voltunk: azonnal átkanyarodtunk a St. Andrews Ale-re. Ez már egy erősebb versenyző 4,6 % alkohollal, 3,3 decis üvegben. És tényleg nagyjából az előző sör sűrűbb változata, de azért volna egy pár eltérés. A hagyományos – lassan megszokott - Belhavenes selymes malátaképlet mellett itt megjelenik valami izgalmas skót whisky-maláta íz, némi tőzeges felhangokkal. Édesebb is erősebb is, pörköltebb is. Ezzel együtt az ale-ekre jellemző szép gyümölcsössége vaníliássá, édesgyökeressé, süteményessé válik. Jó sör, hamar elfogy.



A skót sörözésben az a legnehezebb, hogy a legtöbb sörük édeskés, és hosszú távon én nem bírom a komló-elvonást. A skótok bírják: a hagyományos skót sörfőzés évszázadokon át alig használt komlót, hiszen azt délről kellett importálni sok pénzért, miközben a maláta kiverte a pajta oldalát annyi volt. Skóciában más sem terem, mint árpa, és a whiskey-hez amúgy is töméntelen sok kell.
De ma már a Belhaven is tudja a megoldást. A modern skót IPA, a Twisted Thistle nagyon kellemes sör: bár távolról sem az az orgiasztikus fetrengés a komlóban, mint az amerikai posztmoden IPA-k, azért a Twisted Thistle is tud újat mutatni az erősen komló sörök porondján. Nem túlzottan szénsavas, sötét szalmaszínű sör, szintén bumfordi módon szép vállas félliteres üvegből. Nem egy keményvonalas IPA, inkább barátságos, középkorú, nagydumás, mint az egész skót sörvilág, de egészen szép stílussal vegyíti a friss füves angol komlót a mélyebb, citrusosabb komlóízekkel, miközben a szokásosnál eggyel édesebb, karamellesebb maláta alapot – a Belhaven-malátát – ad alá. Engem kicsit zavar, hogy nem tudja eldönteni, inkább száraz legyen vagy inkább édes – de gondolom ez előny is lehet.
Befejezésképpen pedig egy jól ismert Scottish Stout került elénk, ami a maga 7%-ával itt a királynő. Meg amúgy is, a múltkor kóstoltuk és nagyon ízlett, most nem vagyunk úgy oda tőle – talán az új, bénább csomagolás teszi? – de valamiért erősen emlékeztetni kezd a Fekete Korsóra.
Sajnos későn kezdtük a kóstolást, ezért a Kaledónia többi sörére már nem jutott idő. Legközelebbre marad a Robert Burns Ale, a McCallum's Stout, a Wee Heavy, a Scottish Ale, a Fruit Beer és a Scottish Lager.