Megnyugtató volt, hogy amikor megbeszéltem a találkozót Conrad Seidllel, az osztrák sörpápával, nem valami no-name bejzlit ajánlott fel helyszínül hanem egyenesen az 1516-ot, ami szerintem is a bécsi sörszcéna Valhallája. Korábban értem oda, gondoltam, nélküle jobban tudok figyelni a kóstolgatásra, de vesztemre elsőre az Equatorial Pale Ale-t kóstoltam meg, talán azért is, mert arról volt a leghoszabb duma az étlap hátoldalán.
Olyasmiket írtak róla, hogy „pimped and spiced for the festive season”, hogy ez egyfajta ünnepi fűszerezett ale, amit afrikai korianderrel és egy arab fűszerrel őrjítettek meg, amit a Naschmarkton vásároltak, de azért nagyon drága – Hailnek nevezik – nem volt könnyű kideríteni, hogy kardamomról beszélünk. Tehát kardamomos, korianderes pale ale-t iszogatok, és rohadtul nem ízlik. Pedig a habja szép, akár a ház büszkeségének, a Victory Pale Ale-nek, a színe szimpatikus ködös szőke, de a komló és a fűszerek csak nem akarják megszeretni egymást, mintha örökké veszekedő pultosokat néznék az üres kocsmában. Ezért aztán nagy lassan csúszik. Sokadik apró kortyra elkezd hasonlítani valamire, és eltart egy daraig míg rájövök: bajor édes mustár. A hasonlóság annyira erősödik, hogy már a weisswurstot is érzem a sörben.
És akkor lép be Conrad Seidl, a Bierpapst. Nemigen keres a szemével, joggal számíthat rá, hogy majd én megismerem őt, hiszen Bécs tele van az arcképével, a jobb kocsmák az ő arcképév el ellátott ajánlómatricát ragasztanak az ajtajaikra, ő van a bécsi pubguide címlapján, meg még ki tudja hol. Tényleg azonnal megismertem, ahogy ő kinéz, az még Ausztriában is feltűnő, pedig ott a népviselet még a városi ember körében sem oylan ritka, mint mondjuk nálunk.
És kb. az első dolog, amit elkezd mesélni az, hogy van ez a hidegen teljesen ihatatlan sörkülönlegesség itt az 1516-ban - közben már kapja is a pultból a félig forró vízzel teli ónkupát, illetve egy kis pohár sört – ami viszont nagyon jó melegítve. Az Equatorial Pale Ale-ről beszél, és amikor a forró vízbe helyezett üvegpohárban a sör a langyosnál egy hajszálnyit melegebb lett, de nem forró, akkor körbeadta, és mindenki megkóstolhatta a valóban mámorító folyadékot. A bajor mustár íz megmaradt, de hozzá jött valami egészen fura, nem túl kellemes fenolos illat, amin orral átvágva megkóstoltuk a sört, ami a melegítés ellenére nem vesztett a szénsavasságából, és egy egészen bizarr élményt nyújtott. Eleve nincs a világon semmi, ami meleg volna és szénsavas. Ezért nem ismerjük eleddig a meleg, szénsavas és egyben alkoholos italokban rejlő intoxikációs lehetőségeket. Pedig vannak. Egy kortytól bizseregni kezdtem tetőtől talpig, és mivel még sok volt hátra az estéből, többet nem is mertem ilyet kérni.
