Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

engel1.jpg

Passau után húsz kilométerrel a Duna egyik szépen kanyargó, fenyvesek borította hegyektől övezett partszakaszán áll az Engelszell kolostor 17.századi rokokó tempolma. Az eredetileg ciszterci kolostornak indult apátságot nem kímélte a történelem, többször leégett, végül II. József kergette el a cisztercieket. Az I. világháború után Németországból menekült trappisták költöztek be Gregorius Eisvogel apát irányítása alatt. Később a nácik a trappsiták felét koncentrációs táborba küldtáék, a másik felét besorozták a Wermachtba, ennek ellenére ma is trappista apátságként üzemel, noha ma már csak 6 szerzetes él a több ezer négyzetméteres épületkomplexumban, melyhez több hektáros gazdaság tartozik, és leginkább sajtjáról és fűsszerlikőrjeiről nevezetes.


Pár évvel ezelőtt elhatározták, hogy megalapítják a világ nyolcadik trappsita sörfőzdéjét, az egyetlen Belgiumon kívüli trappsita főzdét. A jelek szerint a belga trappisták nem igazán örültek az ötletnek, a helyiek elmondása szerint nem értették, hogy miért kell Ausztriában, ebben a sörszempontból szinte jelentéktelen országban trappista csúcssöröket főzni. Belga szemmel Ausztria sörmentes ország.

engel2.jpg

A főzde megtervezését és a receptek kidolgozását Peter Krammerre bízták, a közeli Hofstetten főzde ambíciózus tulajdonosára, aki nagy kedvvel látott hozzá a képzeletbeli történelmi sörrecept megálmodásához és nem a Rochefortot akarta utánozni, hanem egy saját helyi jelleget akart megteremteni.

Komor tónusú üvege némileg a komputerjátékok által sugallt gótikus életérzést visszhangozza, nem éppen lánglelkű, inkább grafikusan megoldott, de ezért még éppen elmegy. Maga a sör sötét vöröses-borostyánszínű folyadék hamar múló vékony fátyolszerű sárgás habbal. Az illata emlékeztet a sörre, de sokkal inkább valami komlós vermutra. illetve egy belga apátsági mély malátás, gyümölcsös gazdagságára: savanyú piros gyümölcsök, szőlő, mazsola, méz.

engel3.jpg

Az íze nem annyira sokrétű és bonyolult, mint egy belga trappistáé: közepes test, olajos folyás, visszafogott pezsgés, ezek nagyjából hozzák az elvárhatót, a gyönyörű selymes szájérzet talán kicsit túlmutat azon.

A dramaturgiája nem kifejezetten tagolt: azonnal ott van benne az édes pörkölt maláta, a mazsolás gyümölcsösség és a visszafogott bizsergető komlósság. A korty vége felé az orron kifújva propoliszos, mézes illatfelhő távozik, ami a szomszéd épületben lakó trappista méhek által gyűjtött méztől származik, amit a főerjedés után adnak hozzá. Az igazi csavar a technológiában az, hogy ezt a hozzáadott mézet már borélesztővel erjesztik le, és ez erősen érződik az ízében is.

engel4.jpg

A kávé harcol a gyümölccsel, de a gyümölcs oldalára felmentőseregként érkezik a méz, majd borosan savanykás lesz, utóíze egyszerre komlóskeserű, kávékeserű és borosan savanyú.

Állítom, hogy van benne valami osztrákos krauterlikörös, vermutos jelleg. nem annyira sörszerű, mint a belgák és nem is annyira gazdagon harmonikus, de azért elég érdekes.

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr904709398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rambo13 2012.08.15. 09:45:14

"világ nyolcadik trappsita sörfőzdéjét, az egyetlen Belgiumon kívüli trappsita főzdét"

a la Trappe( vagyis a Abdij Onze-Lieve-Vrouw van Koningshoeven kolostor söre) holland, tehát nem az első belgiumon kívüli!!!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.08.15. 13:44:48

@rambo13: számból vetted ki a szót

Szerintem ez a sör leginkább egy felső erjesztésű duplabak, ami nincs és mégis van, de még van hová fejlődni.
Részletesebb kifejtés a blogon.

rambo13 2012.08.17. 08:36:22

bocs nagyon OFF, de ez miafaszom??????
Sör miatt marad el Hajdúék házassági évfordulója

Hajdú Péter és neje, az újabban dolgozó nővé változott Sarka Kata ma ünneplik a negyedik házassági évfordulójukat, amit eddig rendszerint romantikus hétvégékkel ünnepeltek meg, idén azonban a romantikát maga alá gyűrte az iga: "Nagyon sokat dolgozunk, szervezzük a Miskolci Sörfesztivált.

neeeeeeeeeeeeeee

forrás innen:
velvet.hu/blogok/gumicukor/2012/08/16/sor_miatt_marad_el_hajduek_hazassagi_evforduloja/

TonyCaviar 2012.08.17. 11:46:56

@rambo13: Hát egyrészt én a Főzdefeszt miatt nem mentem el most Horvátországba, másrészt vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy nem a giccses magánéletemmel kell helyet kaparnom a média legalján. Ezek valami tévések lehetnek, akik megszokták hogy ha mondanak magukról valamit, azzal bejutnak a bulvárba, így ez gyakorlatilag nem más, mint a miskolci sörfesztivál legolcsóbb és legfantáziátlanabb promója.

rambo13 2012.08.17. 12:17:47

bocs, lehet h rosszul fogalmazok, felfogtam, h ez egy szar reklám, leszarom, h hajdupéter nem megy nyaralni, a fő dolog amin kiakadtam, h miaszart keres ez a *****, *****, **** alak (tetszőleges, nem szalonképes jelzők ide) egy sörfesztivál közelében..

azt hittem elsőre, h bevontátok a Miskolci Főzdefeszt szervezésébe :)

tökre örülök annak, h köszönhetően Nektek virágzik a sörkultúra, de hányingerem van azoktól akik ezt (ami mások sok éves kitartó munkájának eredménye) meglovagolják csupán pénzszerzési szempontok alapján, úgy eladva, mintha ők szarták volna a spanyolviaszt...
persze sajnos ezekhez mindig parnerek a multik is (Kőbánya, Sopron, Bőcs...)

egyébként nagyon vicces a fesztivál honlapja :) még a budavárinál is nagyobb médiafogásnak tűnik az egész...
ez a kedvencem:

"Az ötlet
Magyarország a gasztronómiai fesztiválok hazájává vált az elmúlt években.
Mégis van egy terület, ami nem kapta még meg az őt megillető ünnepet…
… ez a sör …
Célunk létrehozni egy komplex, nagyszabású, széles igényeket kielégítő tömegrendezvényt.
Megadva a sör szerelmeseinek a könnyed, felszabadult közös ünneplés örömét, a söriparnak a régi dicsőségét – megalkotva a nyárvége utolsó nagy buliját."

TonyCaviar 2012.08.17. 13:44:20

@rambo13: Hát nekem nem volna elegáns ilyeneket mondani, de természetesen egyetértek veled. Ezek a követő fesztiválok mind elsősorban a pénzkeresésről szólnak, itt más nem számít. Ez gondolom így van rendjén. A magyar vállalkozó annyira meg van nyomorítva (szellemileg, anyagilag), hogy nemigen tud másra figyelni, mint a pénzkeresetre. Ez egy ilyen ország. Ezért aztán csak mi tudunk jó fesztivált csinálni - cserébe pedig nem vagyunk gazdagok. Valamit valamiért.

szanisz 2012.08.21. 11:06:27

@TonyCaviar: sörfesztivál, de a sörökről egy árva szót sem ejtenek.
süti beállítások módosítása