Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

forralt1.jpg

Régóta szállingóznak a hírek a lengyel síparadicsomokban készített forraltsörökről, és más egzotikus téli sörfelhasználási módokról, de végül talán mégis inkább a forraltbortól és a karácsonyi ízvilágtól való viszolygásom vett rá, hogy saját kézbe vegyem a dolgot.

Tavaly a Vörösmarty téren már lehetett inni forraltsört, de az nem volt sokkal jobb a forraltbornál >>> - cukor fahéj, szegfűszeg. Csak én unom ezt a gejl karácsonyi fűszerkoktélt?

Felhívtam Pif mestert mint már annyiszor, hogy segítsen nekem megváltani a világot gasztronómiailag. Először azt mondta, már visszavonult, de aztán sikerült rávennem egy utolsó bevetésre.

Egy zacskó sörrel, tejszínnel és tojással állítottam be a Gastropolis Hegedüs Gyula utcai műtermébe, ahol Pif már egy jóféle helybensült pizzát és ír whiskyt kóstolgatott a cheffel.

forralt2.jpg

Kiraktuk az asztalra a Kölesest, a Fekete Korsót, a Stari Ír Vöröset és egy Punk IPA-t, majd nekiálltunk kirakósozni a Gastropolis készleteivel, narancsok, csokichipsek, mentabokor, málnaszirup csoportosult a sörökkel megérzéses alapon, csak azért, hogy amikor végre nekiláttunk, az egész tervezés hamar felboruljon.

Kezdem a rossz hírrel: az IPA-t elkúrtuk. Mi a tanulság? Ne csinálj forralt sört drága sörből. A jó hír viszont, hogy a három magyar sörből 3 nagyszerű receptet kotyvasztottunk össze. Egy pár alap dolgot minden esetben figyelembe vettünk - ha kis részét esetleg fel is forraltuk, ez egész sört sosem - hisz nem cél hogy elmenjen az alkoholtartalma. Sőt minden esetben hagytunk a végére egy kis érintetlen, szénsavas sört, hogy azt hozzáöntve a kész italhoz, némi selymes szénsavasságot is csempésszünk bele. Amikor tejszínt keverünk a forró sörhöz, azt csak nagyon lesen tesszük, nehogy összeugorjon.

forralt3.jpg

Először is összekevertünk 2,5 dl tejszínt egy tojással (később kiderült, elég lett volna a tojás sárgáját használni), és megfűszereztük szerecsendióval.

Forralt Fekete Korsó
Közben vízfürdőn felolvasztottunk egy marék keserű csokipasztillát, egy fél narancs kifacsart levében. Egy másik lábosba pedig némi Fekete Korsót öntöttünk és finoman melegíteni kezdtük 3 evőkanál barnacukor társaságában. A narancsos csokikrémet összekevertük a tojásos tejszín egy részével, majd az egészet körültekintő alapossággal belekevertük a forró sörbe. Jó forrón kell inni és akkor jó. Sőt zseniális. A Fekete Korsó már a sima cukros melegítéstől is döbbenetes gyümölcsös illatokat pöfékelt, de a kész ital egy nagyszerű narancsos csokoládé, ami a végén spirituálisba vált a késéssel beütő rózsaborstól.

forralt5.jpg

Forralt Ír Vörös
Közben felmelegedett az Ír Vörös is egy evőkanál barnacukorral. Találtunk egy nagyformátumú málnaszirupot az egyik hűtőben, abból tettünk hozzá két evőkanállal, majd szaggattunk bele három nagy mentalevelet, és ez kész is lett. Ez úgy téli, hogy majdnem frissítő, édes is és fanyar is, van benne valami likőrös, martinis – mindenképp szép darab lett. És, mint legegyszerűbb, ennek van a legnagyobb esélye rá, hogy a valóságban is megjelenjen. 

forralt4.jpg

Forralt Köleses

A Kölesest sima kristálycukorral melegítettük fel, majd beledobtunk egy rúd fahéjt és némi tanakodás után egy óvatos adag ánizst. Miután elérte a kellő hőfokot, már csak hozzákevertük a szerecsendiós tojásos tejszínt – nagyon lassan, hogy össze ne ugorjon – és megkóstoltuk. Ez azonnal ütött: bézs színű, feslett, elegáns, mint egy Rolls Royce-belső bőrborítása, egy hangyányit gejl, némileg arisztokratikus, és határozottan karácsonyi. 

forralt6.jpg

Nevük még nincs a forralt söröknek – ez irányú tanácsokat szívesen látunk – de már elkezdtük kiszámolni hozzá a logisztikát és a Bazilika előtti vásáron, azaz a Zrínyi utcában állomásozó Főzdebuszban valamelyik kapható lesz! Kommentbe kérjük a szavazatokat, ki melyiket kóstolná szívesen.


A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr704901985

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.12. 12:57:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2012.11.12. 10:48:32

A hozzám hasonló vad alkoholisták kedvéért teszem hozzá, hogy a csokis ízt édesség nélkül hozza a Mozart Dry-nak nevezett csokipárlat. Én azt hidegen is, melegen is beleöntöm szinte minden sörbe, amiről kicsit is eszembe jut a csoki.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2012.11.12. 10:50:08

És mit jelent az, hogy Pif visszavonult?

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.11.12. 12:36:44

@lilakutyak: ez sztem vmilyen költői túlzás... Nincs szándékomban...

TonyCaviar 2012.11.12. 13:23:04

@lilakutyak: sorry! ez hülyeség volt a részemről, de nem tudtam ellenállni a klisének. Nem vonul vissza!:)

Grungie 2012.11.12. 13:53:27

Valami tejmenteset, nehogy már a sörben is legyen laktóz és azt se ihassak. Legyen csokis-narancsos-fekete, alig édes és laktózmentes!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.11.12. 19:36:18

@Grungie: sztem kihagyható a tejszín, de akkor a végeredmény erősen más lesz, bár sztem fogyasztható. Ez történelmi ital is lenne, hiszen Cortezék a kakót először forró borba illetve sörbe tették...

Atekboy 2012.11.13. 09:25:12

Nálam a sorrend, így kóstolatlanban:
1. Forralt Fekete Korsó
2. Forralt Köleses
3. Forralt Stari

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2012.11.13. 09:26:44

@pif: TonyCaviar kényszernyugdíjazott:)
@Grungie: ez most hasraütéses tipp, de szerintem a Fekete Korsó kibírná, ha narancs szeleteket héjastól főznél egy kis sörben, aztán felöntenéd sörrel, összemelegítenéd, és megküldenéd kakaó likőrrel. Nem krémlikőrrel, hanem azokkal az átlátszó cuccokkal, mint a Bols Cacao White (www.bolscocktails.com/bols-liqueur-range-detail.asp?ingredient_id=2). Annyi cukrot még elbír, ha nem akarsz beruházni egy Mozart Dry-ba (www.mozart-spirits.com/en/dry/mozart-dry/).

Gutberger 2012.11.13. 17:31:56

Ha sokat kísérleteztek a kémek kifigyelik és megcsinálják.
Nálam a sorrend, így kóstolatlanban:
1.Forralt Fekete rumos, banános Démon
2.Forralt Fekete mézes ribizlis Bivaly
3.Forralt Óvörös Pina Coladás Bak.
Természetesen mindegyik limited edition.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.11.13. 18:29:49

@Gutberger: Mivel az másra úgyse jó én még ezek előtt otthon beforraltam a Szilvás Démont - ha lesz kedvem megírom, mert nem lett rossz (értsd: azt meg lehetett inni - ellentétben a forralatlan eredetivel)

sovesztomesz 2012.11.16. 08:54:10

A Fekete Korsós csodát szívesen kóstolnám a főzde-buszban, az tuti!!!

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2012.11.21. 11:04:00

A harmadik , a Köleses a kép alapján úgy néz ki,mint egy sörsodó :)
a leirás alapján azt javasolnám,ha valakinek van rá módja, egy felesnyi Scapa 16 éves single maltot nyomasson bele . Szinte biztosra mondom, hogy működni fog..
ha valaki bevállalja,működik és megírja a véleményét ,igérem ha legközelebb megyek haza egy egész palack Scapa-t viszek neki:)

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2012.11.21. 18:15:46

@Barman's Choice: A Bors Sherwoodba meg csak úgy natúr is nagyon jó egy kevés scotch.

Atekboy 2012.12.10. 11:15:44

Jelentem a Fekete Korsós receptet a múlt héten három este is elkészítettem, mindannyiszor osztatlan sikert aratva. Legutoljára a cukor kimaradt belőle, de a megkérdezettek nem hiányolták belőle, sőt, a sör íze emigyen kicsit intenzívebben volt jelen. Valamint reszeltem a masszába narancshéját, ami további karácsonyi jelleget kölcsönzött a nedűnek.
Kíváncsian várom további forralt sör receptek leírását.
süti beállítások módosítása