Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

lehuto_gombpano.jpg



Mi, a Főzdefeszt évek óta építgetjük képzeletben a kocsmánkat, és most végre kulcsszerepet kaptunk egy valóságos kocsmában. Megnyitottuk a Léhűtőt a Gozsdu-udvarban, a Madách sétány és a Holló utca sarkán. Természetesen csak kézműves söröket árulunk, csapoltat és üvegeset, lásd sajtóanyag. A belső tér Bonta Gáspár munkája, a sörtörténeti kincsekért a Sörcikkgyűjtők Egyesületének tartozunk hálával. A pult-designt pedig a saját két kezemmel fotosoppoltam. Gyertek el, teszteljétek le!

Idézet a sajtóanyagból:


A léhűtők egykoron a sörgyár legunalmasabb munkáját végezték – a forró sörlevet kevergették, hogy gyorsabban hűljön. Az, hogy néha felületesen végezték a munkájukat, mindössze annak bizonyítéka, hogy felfogták hivatásuk totális értelmetlenségét – a sör ugyanis magától is kihűl, csak ki kell várni.
Az ő bölcsességük jegyében, és Gambrinus nagyobb dicsőségére alapítottuk a Léhűtőt, ahol a belvárosi állat is lelegelheti a kézműves sörforradalom gyümölcseit. A Léhűtőben hat sörcsapról kínáljunk a magyar söröket, folyton változó összetételben, beleértve a legfrissebb gerillasöröket és azokat a különlegességeket, melyeket a következő Főzdefeszt titkos listájáról lestünk le.
Egyébiránt pedig craft-beer bar lévén, nyitható vitrinben (hűtőben, palackban) prezentáljuk a legjobb import IPA-kat és stoutokat, weizeneket és dubbeleket: hivatalos BrewDog-ellátónk a Csakajósör. Sörkorcsolyák tekintetében hosszútávon átírjuk a történelmet, rövidtávon csak sör alá való apróságokat tudunk kínálni.
Igyekeztünk olyan belvárosi enteriőrt teremteni, melyben egyszerre nyer kifejezést a jó sör iránti ősi tiszteletünk és a sör új formái iránt érzett végtelen kíváncsiságunk. És olyat, amiben jól érzik magukat a léhűtők.

Léhűtő Pult copy.jpg

Címkék: kocsma söröző

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr445216003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Guille 2013.04.11. 10:42:51

Ez igazán jó hír, hamarosan teszteljük! :D

Atkakukac 2013.04.11. 12:25:47

Egy fontos kérdésem lenne, MIKOR NYÍLIK?!

Atkakukac 2013.04.11. 14:41:11

Akkor megyünk! Remélem te is szoktál a csap mögött állni! :-)

rambo13 2013.04.11. 15:36:44

múltkorjában arra sétáltam...még nem volt nyitva, de gőzerővel zajlottak az építési folyamatok. a vendégtérben mindenfelé eldobált sopronis és borsodis dobozok, a csapon két címke: arany ászok és dreher :)

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2013.04.12. 07:43:55

Kipróbáltuk. Nagyon jóképűre sikeredett! Sok sikert!

TonyCaviar 2013.04.12. 11:40:34

@rambo13: ?? a csapok már csak ilyenek, bármilyen sört kicsorgatnak:) de a dobozokat nem tudom mire vélni... azokat nem láttam. De háttérinformációnak elárulhatom, hogy az a szürke hűtő, amiben most tucatnyi üveges kézműves sör piheg, azelőtt Borsodi-hűtő volt:)

rambo13 2013.04.12. 11:58:58

@TonyCaviar:
gondolom a melósok iszogattak...egyébként már nyitott állapotban is megnéztem és tényleg baromi jó lett a design...
na látod mégis milyen áldásos tevékenységet folytatnak a sörgyárak a kézműves sörök érdekében :)

rowi 2013.04.17. 09:18:41

jah, hogy ez a tietek:)

az ott elég jó vidék lett így...a személyes rostámon így sajnálatos módon a piritós ki is hullott, hamár ez, meg az újranyílt kézműves sörössé lett public is ott van

kieső 2013.04.17. 15:39:03

A csapolt sörök remek áron vannak :-)

vzsozso 2013.04.18. 11:16:14

Nagyon jól sikerült a szortiment, gratulálok hozzá és sok sikert!

Azt mondjuk nem értem, hogy maradhattak ki Ludas úr csúcssörei. :-)

alehunter 2013.04.19. 21:32:43

@vzsozso: ha minden igaz, most barley malt-ot főznek...némi érlelés után talán majd az... :)

alehunter 2013.04.19. 21:33:25

@alehunter: barley wine-t természetesen :):):)
süti beállítások módosítása