Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Armando Söre

2013.06.04. 12:41 - TonyCaviar

armando.jpg

Simkó József békéssszentandrási sörfőző lassan hagyományt csinál abból, hogy a Főzdefeszt előtt pár nappal szűkkörű szakmai-baráti sörbemutatót tart a Csakajósörben, a fesztiválra készült söréből, melynek nevét és mibenlétét addig szigorúan titkolja az érdeklődők elől – ezért kapta a sörlistában a „csattanós meglepetés sör” nevet.

A tavalyi Ogre Söre után, most ismét egy ismert közéleti személyiség előtt hódol az új sörkülönlegesség. Ezúttal a Főzdefeszt névadóját és egyik szellemi atyját, az első magyar gerillát, az első magyar amerikai típusú IPA főzőjét, és a Csakajósör bolt boltosát, armando_otchoát, aka. Kővári Gergőt érte az a tisztesség, hogy sör lett belőle.

Simkó szavai szerint armando ízvilágát igyekezett visszahozni az Armando sörében. Szerintem ehhez sokkal több cascade-t kellett volna belerakni, és sokkal agresszívabbra hangolni az egész receptet, de ahhoz viszont nem fér kétség, hogy az indulatból instant klasszikus született. A vastag Fuggles-komló, az armandó stílusához képest visszafogott cascade-komlózás és a Békésszentandrásra jellemző lágyság együtt egy olyan klasszikus angol bittert eredményezett, amilyet eddig itthon nem ittam senkitől. 7% alkoholjával nem is annyira veszélytelen, de ízre a lehető legkellemesebb angolos ivósör!

A Főzdefeszten mutatkozik be az Armando Söre, ahol a Darshanban és a Szabó Ervin téren álló Főzdebuszban lehet majd megkóstolni!

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr145343492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Áron Varga 2013.06.04. 13:24:09

Nem a Köleses Bandi volt az első gerilla?

Kortyondiak 2013.06.04. 22:23:33

Rosszul tudod, Che Guevara :))