Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

dogiscoming_1.jpg

A BrewDog a 2010-es években még inkább csak szimpatikus érdekesség volt a craft-beer horizontján, ahogy azonban az évek teltek egyre nagyobb kisugárzása lett, és a világ egyik legdinamikusabban növekvő cégeként az egész kézműves sörkultúra vezérhajója lett alig egy évtized alatt.

A Folyékony Kenyér először 2009-ben írt a BrewDogról >>>, ami akkor még majdhogynem elérhetetlen távolságban volt a magyar valóságtól. A Csakajósörben persze lehetett kapni egy-két különlegességet a főzdétől, de akkor még senki sem számított arra, hogy a két huszonéves skót srác nemcsak a hagyományos sörfőzés törvényeit írja át, de a hagyományos üzletfejlesztését is, sőt még az általuk teremtett punk biznisz szabályait is könnyedén lépi át, évről évre meghökkentve a világot. Először azzal keltettek feltűnést, hogy követőiknek adtak el részvényeket (Lásd: első FK cikk), aztán következő körben azzal, hogy a punk elvárásokkal szemben egy hatalmas nemzetközi befektetői társaságot is bevontak az üzletfejlesztésbe. Eleinte a belemenős, hatalmas ízű söreikkel verték ki a biztosítékot, aztán az elmúlt években pedig a vérprofin összerakott kifejezetten populáris kézműves sörökkel – aztán legutoljára pedig azzal, hogy lekőrözték a nagyüzemet a saját térfelén >>>

Ahogy a BrewDog alakult és változott, egy-egy kanyarnál rengetegen lemaradtak, de mindig úgy fordultak, hogy a lemaradóknál sokkal többen szálltak fel az egyre nagyobb hajóra, míg mára a BrewDog valószínűleg a bolygó legismertebb craft-beer szereplője lett – sőt talán az egyetlen globális craft-beer brand. Ma már Skócián kívül az USA-ban is van egy főzdéjük, és épül az ausztrál, illetve a kínai gyár.

De a BrewDog még korántsem tart a világhódítás végén – nemrég indították savanyú-sör főzdéjüket, az Over Works-öt >>>, a lepárlójukat, a Lone Wolf-ot >>>, hoteljüket, a Dog House-ot >>>, és repülőtársaságukat, a BrewDog Airlines-t >>>.

Nagyjából ez az a kabátméret és szellemi környezet, amiben a budapesti BrewDog kocsma megnyílik, és ehhez képest a Jamie Oliver vagy a Nobu hagyományos, szakmai szereplők, esetleg médiasztárocskák.

A BrewDog bárok – több mint 50 van világszerte - szerepe igen összetett: nem pusztán az a céljuk, hogy eladják a BrewDog söröket – ezt más kocsmák is szívesen megteszik. Sokkal inkább az, hogy bebetonozzák a BrewDog vezető szerepét a globális szcénában – vendégcsapjaik segítségével egy-egy városban ők mutatják be a nemzetközi és helyi sztárokat a BrewDog által megkomponált környezetben, saját jól bejáratott globális brandjeiket hozzákötve a lassan elkerülhetetlenül érdekesebb és egyedibb helyi és nem annyira helyi különlegességekhez.

A BrewDog Budapest három neves pesti vendéglátós összefogásával születik meg, a háttérről bővebben itt lehet olvasni >>>

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr6414373833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.