Miután úgy vettem észre, hogy a búzasör a magyar sörkultúrának még mindig valamiféle félhomályos zónájában tévelyeg, úgy éreztem, kedves kötelességem, hogy lefektessem az alapokat, és ne a kommentekből derüljenek ki a kőkemény tények. Az első részben kísérletet teszünk…

Búzasöröket még a rendes söröknél is nehezebb kóstolni, az ízek még illanóbbak, összefolyóbbak, vagy nekem nincs benne elegendő gyakorlatom. A Maisel’s Weisse első szaglásra sem szokványos. Élesztős illata van, de nem malátás, hanem inkább valami mézesen édes. Nincs…

Mint régi, nagy ellenfelek, akik már évtizedek óta kerülgetik egymást, miközben várják is a találkozást, végre szemtől szemben ültünk, és feszülten figyeltük egymást, én és egy korsó Paulaner Salvator. Úgy képzelem el a pillanatot, hogy a masszív facsillárokon is kopaszra…

Az Edelweiss csapolva sosem tudott lenyűgözni, próbáltam nyári melegben is, üdítőnek sem jött be, taszított a szénsav, meg a citrusosság mögött rejtőző édeskésség, most viszont vettem egy palackkal és otthon is megkóstoltam. És egész más hatást tett. Csiklandós, élesztős…

Ezt a sört nagyon beharangozták nekem, Kovács Gábor, a Sörtéka írója élőben is aláhúzta, mint az egyik kedvenc sörét. Közben viszont rájöttem, hogy nem igazán szeretem a búzasört. Na, mi lesz ebből?Érdekes hatást kelt a termék, a cimkéje olyan, akár valami nyolcvanas…