Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magyar barna

2009.07.02. 09:00 - TonyCaviar

Általában nem rajongom a barnasörökért, de bevallom, megtetszett a Soproni Fekete Démon dizájnja, és különösen perverznek tartom, hogy dobozosban is lehet kapni. Megkóstoltam tehát a Fekete Démont.

Színre sötétebb, mint a kóla, de játszik benne a fény, nem tömör, mint a kávé. Habja barnás, ahogy az egy barna sörhöz illik, de nem éppen tartós. Elsőre kiegyensúlyozottan édes és savanyú – jó dolog a karamellmaláta (bár könnyen lehet, hogy az csak a színéhez tesz hozzá) -, de amikor ez lecseng, valami olyan konkrét íz következik, mintha csak a korty végén bedobtam volna valami harapnivalót, aminek íze a kávé és a barna kenyér között helyezkedik el. Nem igazán testes, barna sörhöz mérten mindenképp könnyű, de az íze nagyon telt. Az alkohol alig érződik rajta. Nagyon finom és kiegyensúlyozott, szórakoztató és elegáns – valódi desszertsör.
A kompozíció azonban hamar szétesik – igaz az ízlelőbimbók is hozzászoknak, meg a sör is megmelegszik – érdemes gyorsan meginni az egészet. Ami nem nehéz feladat, mert könnyű, még egy kis üdítő jellege is van.

Amikor Martfűn jártam, az is kiderült számomra, hogy a martfűi sörmester, gyárbéli kalauzom, Zalán György a Fekete Démon atyja, és kikeverője: ezúton is gratulálok neki. Eddig nem tűnt fel, hogy a magyar olyan nagyon sok barna sört inna, de most bármerre járok, a boltok tele vannak Fekete Démonnal: ezek szerint elég jól fogy. Tényleg elég egy jól sikerült magyar barna ahhoz, hogy áttérítse az aranyszínű söritalra kondicionált fogyasztót a barna sörre?
A Gösser is megjelent egy barna sörrel, a Gösser Bock-kal, muszáj lesz azt is bekóstolnom, illetve megpróbálok majd beszerezni eladási adatokat is a Fekete Démonról, már ha nem titkosak…
 

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr221220657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KokoDub 2009.07.02. 17:11:39

Nos régebben én is a világos söröket (főleg Gösser jellegű) kedveltem és kifejezetten nem szerettem a barnákat.
Guinness-t kóstoltam itthon, de borzasztó volt csapolva, dobozban és üvegesben is.
Aztán kimentem 1 évre Dublinba és megkóstoltam ott is. Ég és föld a külömbség.
Azóta inkább barna sör párti vagyok. És akkor még nem is voltam a Guinness gyárban, de ezt a hiányosságomat persze bepótoltam már.
A Fekete Démon teljesen más jellegű, mint a Guinness, de szerintem a legjobb azok közül, amiket itthon a boltokban lehet kapni. Tényleg jó hidegen elfogyasztani, mivel langyosan már elég gáz az állaga és az íze is, de valóban nem nehéz leküldeni a fél literes dobozost 5-6 perc alatt. :)
A Gösser Bock pedig szerintem siralmasan ihatatlan.

Winston Smith 2009.07.02. 23:49:54

Szerintem magyar barnasörben a Dreher Bak a király...

De a Fekete Démon sem rossz, pláne hogy elég jó áron van.

gatsy 2009.07.03. 12:56:59

Csatlakozom Winston Smith-hez, a Bak tényleg jobb, mint a Démon.
Én még a viszonylag elérhetőek közül említeném a szlovák Steiger sörgyár barna sörét. Az is igen kelleme élmény. Kint lehetőség szerint ezt iszom.

gatsy 2009.07.03. 13:01:37

De azért szeretem ám a Démont is:)

gatsy 2009.07.03. 13:02:08

Mert: "Csak barnát ha sört, csak barnát ha lányt..."

kriglis 2009.07.13. 20:41:52

@KokoDub: miért van a limonádéban citrom aroma,és miért van a mosogatószerben valódi citrom?ezt nem értem.lehet nem értek hozzá,vagy kicsit mégis?
a terméket el kell adni,tehát szépnek és kívánatosnak kell lennei.nem az a lényeg hogy miből készűl,hanem az hogy milyen az íze,szine,stb.a valódi beltartalmat adalékokkal megoldják.nagyon magasztalom és dicsérem és imádom a guinness-t./nem barna,fekete "ale"sőr/.a világ elismerését nem véletlenűl érte el. abból van amiből kell/pőrkőlt maláta/.egyébként rá van írva nagyon lehűtve fogyasztandó.fennséges. hazai sörök többsége még malátát sem lát nem még pőrkölést.karamell és term.szinezék.kőbányán létezik még a szabadtéri erjesztés,amitől finom a bak sőr.a dréher sem rossz.sopronból egyedűl a heineken,a többit elcseszték ennek a rovására. najóó a gösser sem lötty.a borsodi borostyán,vagy a bivaj egész jó és visszajöhetne a rákóczi az király vólt.elvétve látni még-már nem tudni.

Sir Nyű 2009.07.14. 18:02:33

@kriglis: Ugyan ez itt off, de Sopronban van az 1895, na az az egyetlen vallalhato magyar vilagos sor. De az indito kerdesed nagyon helyenvalo.

Grinya (törölt) · http://www.grinya.hu 2009.08.03. 22:28:55

szerintem is remekbeszabott a démon, de hogy az ír csodának mi köze a barna sörökhöz az rejtély...

kriglis 2009.08.11. 22:52:47

üdv: a lövenbrau-t végre leértékelték,mármint az árát.remélem ez nem kiárusítást jelent.ugyanis eladták a bórsodi sőrgyárat a régi tulaj-ok.soha nem tüntettem semmiért,de ha megpróbálják ezt is bezárni háááááát az hangos lesz az biztos.szeretném remélni,hogy nem a heineken van a háttérben mert akkór erre is ihatjuk a hidegvizet,mint a többi álltala megvett és bezárt sőrgyárra.
süti beállítások módosítása