Tihanyban járunk, a legbelsőbb, paraszt-romantikával szügyig átitatott belvárosban és itt annyira erős a hely szelleme, hogy egyáltalán nem tűnik túlzásnak, hogy bemenjünk egy skanzen-vendéglőbe, ami bárhol máshol igen bosszantó volna a pszichedelikumig fokozott paprika-fűzér orgiával, és a népi fatárgyak tolakodó sűrűségével. Ha jól vettem ki ez egy több házra szétosztott skanzen, és mi az úgynevezett Régi Idők Udvarát látogattuk meg, mert itt mérik azt a bizonyos népies sört, ami minket érdekelt.

Amúgy meg kell mondanom, hogy a hely nem szuper-gagyi turistacsapda, hanem nagyon is tisztességesen összepakolt, hangulatos udvar – sújtva persze a műfaj minden hátulütőjével, mint fábol faragott parasztbácsi és parasztbanya, cigányfúrógyűjtemény, búboskemence, mindenféle nád és háncs, és a népies hangulat minden áron való döngölése. Ennek ellenére találtunk egy szimpatikus faasztalt, és leültünk a padra terített kecskeszőrökre, és kikértük a már az utcán reklámozott Házi Sört - 500 ft-ért korsaját -, és miközben a
Belső tóra néző ablakot árnyékoló szőlőleveleken és a közéjük szőtt szárított macskapöcse paprikán átragyogott a késő nyári napsütés, a hangfalakból diszkréten szólt a fájdalmasan pityókos és naftalinszagú férfiszomorúságot árasztó magyar nóta-gyűjtemény. Fatálon hozták ki a négy vaskos mázatlan kerámiaköcsögöt, és valahogy még ez is a helyén volt, bár életemben nem láttam még ilyet. Hamar kiderült, hogy a kerámiaköcsög kiváló sörtároló alkalmatosság, mert az üvegkorsónál sokkal jobban tartja a hideget, és a viszonylag vastag karima ellenére jól esik belőle a sör.
A sör. Ami zseniális. Sűrű, kevéssé szénsavas, ale-szerű, kis kortyokban harapható és nagyon keserű: keserűsége zengő és bársonyos, a komló itt komor úr, mindent elural, de alatta kitapintható némi földközeli, mohás, izgalmas savanyúság, és miközben oltja a szomjat, minden korty új szomjúságot szül. Ez a fajta ragyogó keserűség tapasztalatom szerint csakis a házi sörökre jellemző, és lehet valami köze a frissességhez, ha üvegben, dobozban soha nem reprodukálható.
Miután elfogyasztottuk szerény vacsoránkat – említésre nemigen méltó, ízetlen szalonnás puliszkát és zsíros tócsnit, mindkettőt erősen túlfokhagymázott tejföllel, unottan, fanyalogva – utánajártam, és megtaláltam a sörcsapot, ami kicsit erőltetett módon egy hordó oldalából állt ki, bár egész nyilvánvalónak tűnt, hogy az csak dekoráció, miközben persze sosem lehet tudni. Kiderült, hogy a sör a vonyarcvashegyi Blonder sörfőzdében készül, ahová amúgy régóta terveztem ellátogatni. Tihanyban is volt egy sörfőzde – a Kolostor Sörfőzde – ám az régen bezárt. A Blonder állítólag főz barnát is – egyszer azt is muszáj lesz megkóstolni!

Régi Idők Udvara,
Tihany, Batthyányi u. 3

Folyékony Kenyér nagyobb térképen való megjelenítése