Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A Folyékony Kenyérben eddig nem volt szokásunk olvasói leveleket közölni, de Secnir kódnevű olvasónk ezúttal nagyszerűen megragadott bizonyos problémákat, melyeken már magam is sokat rágódtam.


"Szia
Van egy kérdésem, melyben talán te, vagy a többi olvasód tud segíteni.
Otthon viszonylag sok munkát ölök abba, hogy a kenyér házi legyen, a tej a tehenészetből jöjjön, a paprika, paradicsom, uborka, cékla a kertben teremjen meg. Bort -néha- szintén készítünk a családdal, ha van úgy rá közösen érkezésünk. Pálinkát is (persze szigorúan csak gyümölcsből stb).

Aztán olyan három éve történt az, hogy vettem két vagy három üveg különböző sört talán a Tescoban vagy az Auchanban, nem tudom. Pusztán kíváncsiságból vettem, ismeretlenek voltak a számomra (akkor emelték meg a söröket viszonylag drasztikusan). Utána megkóstoltam őket, az egyiktől fostam, a többi olyan finom volt, hogy máig nem emlékszem az ízére, csak arra, hogy fájt tőle a fejem két napig...
...akkor lement nálam a redőny, és azt mondtam, hogy ok, főzzünk sört. persze olcsó legyen és jó. Emlékeztem rá még tanulmányaimból, hogy árpát megpirítunk, felfőzzük, a szűretet komlóval és élesztővel összekeverjük, főzzük, stb.
Internet elő, sörrecept keresgélés. Volt ezerféle, abból kipróbáltam kettőt. Az egyik borzalmas volt, a másik színre gyönyörű aranysárga volt, viszont amikor csapoltam, behánytam. Nem sörélesztővel csináltam, mert nem kaptam, hanem hagyományossal. A mókusok elköltöztek a szomszéd fáról, mert nem bírták a szagát, én hypót spricceltem szét a pincében, hogy az emeleten ne lehessen érezni a szagát.
Kicsit akkor felfüggesztettem a sörfőzést.
És akkor találtam egy (több) olyan céget, amely házi sörfőző berendezést kínál, angol, ausztrál és amerikai kész malátából, adják a komlót, a sörélesztőt.
mindez baráti áron.
a kérdésem a következő volna: Ismersz (ismertek)-e valakit, akinek van ilyen? Milyenek a tapasztalatai? Kóstolt-e valaki ilyen házi készítésű sört? Életben maradt-e? Hol jött ki a sör (torok, cső, ánusz)? Van-e valakinek egy fix helye, ahol lehet kapni malátát, komlót, sörélesztőt (ez nagyon fontos), persze kis tételben?

Válaszodat (válaszaitokat) előre is köszönöm
a linkek :
http://hazisor.hu/
vagy ezt?
http://www.coopersbeer.hu/sorok_indulo.html
vagy ezt?
http://www.bigyoshop.hu/?q=products/show/otthoni-sorkeszito-szett

 

A magam részéről azt tervezem, hogy beruházok az egyik sörkészítőbe és megírom  tapasztalataimat. De melyikkel kezdjem?

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr621402017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Puncskocka 2009.09.23. 17:35:00

passz.... én még a pálinkával is csak csínján bánok, egyszer elszúrtam...

Secnir 2009.09.23. 20:05:48

"(akkor emelték meg a söröket viszonylag drasztikusan)"
mármint az árát.

azt, pedig, hog melyikkel kellene kezdeni?
1. bigyóshopból sörizét venni :(
2. meg kellene firtatni, hogy melyikből milyen sört lehet főzni, és ivott-e már valaki olyat a világban?
3. ár/érték arány. mivel a legelsőnél egy csomag (kész maláta, komló, sörélesztő) felfőzve olyan 62 ft/üvegre jön ki, míg a többi jóval drágább, ezért arra gondoltam.

azonban nem tudom, hogy milyen az íze a sörnek, ami készül belőle.
ha házat, autót, asszonyt veszek, ugye kipróbálom előtte. sörnél is így van, nem veszek meg két raklappal, ha ritka szar. ezért kellene a T. kommentelők segítsége...

Secnir 2009.09.23. 20:19:28

asszony kapott egy receptet a kolléganőjétől, hogy a férje az alapján főzi a sört otthon.
elolvastam, kicsit meredeknek éreztem, de megcsináltam.
így kezdődött (barna sör recept volt):
"végy 2 zacskó malátakávét"
eh, mondom, idáig ügyesen megoldották, mert ugye kész malátához hozzájutni qrva nehéz
"főzd fel... ...adj hozzá 5gr komlót"
aha. nálunk komlót szerezni egyenlő a lehetetlennel. megmozgattam minden ismerőst, végül egy eldugott bioboltban kaptam 10gr-os kiszerelésben - filterben, a teák között, mint torokgyíkgyógyító vagy mijaf***om címen. hozzáadtam.
"rakj bele 2 gr élesztőt, ha nincs az sem baj"
de baj.
"hűtsd... ...palackozd, de egy flakont csak kétharmadig tölts, és mielőtt lekupakolod, szorítsd ki belőle a levegőt"
lőn.
"várj két hetet, utána felbonotd és iszod"
aha. egy hét elteltével elkezdett termelődni a szénsav, és szépen kikerekedtek a palackok.
egy hétre rá egy palack olyan volt, mint egy focilabda. nem is tudtam, hogy egy másfeles pet palack tud gömbölyű lenni. ja, és belül valami fekete guiness-színű izé.
beszartam. nem mertem megfogni őket, asszony sem, pedig agitáltam nagyon. aztán egyet hősiesen kibontottam - és a túlnyomás egy 0,1 x 0,1 -es lukon azonnal kinyomta az összes sört, elterítve a kazánházban, szépen egyenletesen.
a másodikat már az udvaron bontottam ki, szépen lassan. szénsav ki, pohárba be. fekete volt, mint a kátrány. ízre qrva édes kávé volt. bátran megittam két korsóval. kicsit mosolyogtam tőle, tehát volt alkoholtartalma.
rá negyedórára pedig ráültem a budira, mert komolyan átmosta a járataimat.
na ez a recept szar. már bocsi.

Secnir 2009.09.23. 20:46:33

a második próba ugyanez volt, a különbség csak annyi, hogy vettem árpát, amit megpirítottam (régi, szotyipirító családi rutin, ugye), rendes komlóval, és sörélesztővel.
ami nem volt, helyette hagymányos élesztőből kapott egy csipetnyit.
eredmény hasonló volt, mint a fent említett, csak mér a mésodik napon gömbölyű volt az palack - viszont gyönyörű aranysárga volt.
egy hónap elteltével letisztult, színe mint a legszebb csapolt sör. mint a nap.
aztán az első felbontásakor olyan büdös volt (hála az élesztőnek), hogy az asszony lejött az emeletről, hogy kiöntött az emésztő.
meg sem mertem kóstolni.
kiöntöttem az udvaron az összeset (vmi 20 palack).
az egyik fenyőfáról lefordult egy bagoly, a szomszéd meg átjött segíteni leszivattyúzni az emésztőt, de mondtam neki, hoyg megy egyedül is. nekiálltam locsolni a kertet, hogy beigya a 'sört', egy óra kellett neki, de a szaga még két-három napig kísértettm utána esett az eső, és elmosta az egészet.

szóval
-sörélesztő kell
-nem malátakávéból kell csinálni, hanem pirított árpából
-a pet palackot kétharmadig kell tölteni
-a szűrés miatt javallot az, hogy legyen a palackon (vagy valami műanyag hordóban, ha abba rakom) egy leeresztő csap, mert az aljában összegyűlik a tisztulási folyamat alatt rengeteg szennyeződés. ha felbontom, akkor az felkeveredik, és nem szép látvány

egyelőre ennyit tudok tapasztalatból
vélemények?

TonyCaviar 2009.09.24. 09:05:16

Én a hazisor.hu-n keresztül elérhető bácsival hosszan beszélgettem (sajnos a nevére nem emlékszem), de nem volt hajlandó sajtópéldányt adni a sörfőző-készülékből még kölcsönbe sem, mert fél a VPOP-tól. Ennek ellenére értelmes figurának tűnt, és úgy tűnt, ért a sörhöz, és hisz a termékében. Egy fórumon olvastam, hogy nagyon finom lesz abból, amit ő árul. A Muntons cég termékei. 24e Ft az alapszett, kicsit még gyűjtöm a bátorságot, de valszeg még az ősszel megveszem.
Ja: nálunk a telken terem komló magától. Nem tudom, milyen komló, nem tudom, mikor érik, hogy kell szaporítani, semmit. Majd utánanézek.
Árpát meg simán lehet termeszteni. Lehet, hogy nyáron kéne csinálni őssört, forró kövekkel.

Secnir 2009.09.24. 09:58:41

@TonyCaviar:
a komlóra vevő volnék - mármint ha felmagzik, akkor magra.
ha magról terem :)
mikor mész le megnézni a telken, hogy milyen állapotban van? esetleg a pincében a kazán mellett jó helye volna.

TonyCaviar 2009.09.24. 10:32:12

Jövő hétvégén megyek le legközelebb. Egy zsnege diófát próbál éppen megfojtani. Kéne neki valami, amire felmászhatna. Most voltam, most még a legártatlanabb haloványzöld volt, gondolom, még egy kiscit mérgesednie kéne.
Sajnos foglmam sincs milyen komló, most vettem csak észre, hogy ott van, de szívesen adok belőle!
Nem sokára írok egy kis összefoglalót a komlótermesztésről.

194408 2009.10.04. 15:45:54

SOK ÉVVEL EZELŐTT/KB.15ÉVE/ a Vámház krt-on Bp-en volt egy Sörpatika,ahol lehetett kapni sört és a sör főzéséhez szükséges kellékeket.Én is vettem ott a főzéshez szükséges kb.1,5 kg-os konzervet,ami mindent tartalmazott ami kellett a főzéshez.ENNEK A TARTALMÁT fel kellett higítani 15-20 literre marmonban,vagy nagy edényben,majd nem emlékszem mennyi idő múlva leszűrni csatos üvegbe és hűtőben tárolni.Én két alkalommal főztem igy sört,különböző konzervből és nagy sikere volt amikor borgácsozásnál megittuk.Valahol ezeket a konzerveket biztosan gyártják és lehet is kapni.PIACKUTATÓK!!!!

Kopasz Szuzukis 2009.10.08. 00:20:55

A malátázás menete a következő: a sörgyártás céljára termesztett árpát (alacsonyabb fehérjetartalom, magasabb keményítőtartalom) 12-30 órára langyos (28-30 fokos) vízben áztatják, majd vékony, 4-5 centis rétegben kiterítik meleg helyen (25-28 fokos). Az árpát így 4-6 napig csíráztatják, közben ügyelve, hogy a szemek folyamatosan nedvesek legyenek. A csíráztatáskor a fejlődő csíra a maltáz nevű enzimet termeli, amelyik a keményítőt dextrinné bontja le. Ehhez kell a nedvesség. A csíráztatás végén a szemeket megszárítják, a kibújt csítákat kevertetéssel letörik és kiszitálják.
Ezután következik az árpa pörkölése. Ennek hatására bomlik le a dextrin cukorrá, amelyet a sörélesztő már közvetlenül tud erjeszteni. Ha az árpát közvetlenül pörköljük, a keményítőnek csak egy része bomlik le cukorrá. Emiatt az erjedés elhúzódik. Az elhúzódó erjedés miatt nemkívánatos folyamatok is beindulhatnak, mint például az ecetesedés, tejsavasodás. A világosra pörkölt szemekből lesz a világos sör, az erősen pörköltekből a barna. A pörkölést is vékony rétegben, állandó kevertetéssel végzik. Pörkölés után az árpát lisztfinomságúra őrlik, az árpakorpától elválasztják. Ez az őrlemény a maláta.
Sörfőzés: 12-20 dkg. malátalisztet intenzív kevertetés mellett 1 liter vízben elkevernek, majd 90-95 fokra felhevítenek (ettől főzés). A forró cefrelevet az erjesztőtartályba nyomják, és ott hűtik le 20-25 fokra . A legtöbb nagyipari erjesztőtartály nem nyomás alatti, de levegőtől elzárt, mint pl. a bort erjesztő hordók. Régebben ugyanolyan fahordókban erjesztették a sört, mint a bort. Hozzáadták a felfuttatott sörélesztőt és a komlót. Az erjedés 4-6 napig tart, a hőfok nem mehet 25 fok fölé. Ezután szűrik a sört keretes-vásznas szűrőprésen, vagy szűrőszeparátoron. Utóbbinál külön nyerhető ki a sörélesztőmassza, és a cefremoslék.
A szűrt sört pasztörizálják ( igen gyors felmelegítés 74fokra, majd szintén igen gyors lehűtés 4 fokra), majd kiszerelik, vagy betárolják érlelőtartályokban.

Kopasz Szuzukis 2009.10.08. 00:43:46

Erjesztésre a legrosszabb ötlet a PET-palack használata. Helyette inkább polietilén kanna, vagy fedeles vödör, hordó. Az 5 literes műanyag vizeskanna a legalkalmasabb a mikrosörfőzde céljára. A kupakját ki kell fúrni, és a furatba a kertészeti árudákban kapható erjesző kotyogót dugni. Erjesztéskor a kotyogóba 1 kis vizet kell tölteni, hogy lezárja a gázteret. Az erjeszőedényeket maximum 2!3-ig szabad tölteni, mert erjedéskor a cefre erősen felhabzik. Beoltás után én szifonból egy gumicsővel széndioxidot nyomok a lé fölé, majd utána zárom le a kotyogós dugóval. Az erjedés végén (megszűnik a kotyogás a kifúrt kupakot egy rendes kupakra cserélem, és beteszem a hűtő aljára 2-3 napra ülepedni. A leülepedett seritalt leöntöm a zagyról. Van egy 2 literes üvegfalú, acélfejű szifonom, abba betöltöm a kész sör felét (kb. 1,5 lityit), és nyomok rá 1 patront.

Mindezeken túl, ha nem akartok szarozni a malátázással, akkor:

hazisor.hu

Onnan rendelhettek mindenféle fínomságot.
Komlót külön akár a gyógynövényboltokból is beszerezhettek.

TonyCaviar 2009.10.08. 09:10:21

Te magad készíted a malátalisztet is? Ha igen, akkor honnan szerzel sörárpát? nem tudod mi annak a latin neve? Vagy ha nem, akkor honnan szerzel malátalisztet?

Kopasz Szuzukis 2009.10.09. 17:00:29

@TonyCaviar: otthoni célra megfelel más árpafajta is, csak előtte alaposan meg kell tisztítani. Mosás vízben, szűrés szitán.
A sörárpa nem ehy külön növényfaj, hanem egy fal alváltozata. Így garantáltan ugyanaz a latin neve, mint a takarmány- vagy az étkezési árpáé.

Kész, bekevert söralapport több cég is forgalmaz. Gugli a barátod!

potus 2009.10.17. 23:48:13

Sziasztok!

A hazisor.hu-tól én a múlt héten vettem egy aparillót. Erjesztettem ahogy kell, most szerdán palackoztam a sört. Szépen letisztult már (élesztő az alján, ahogy igérték), most már csak azt a néhány hetet kell kivárni, amit javasolnak. Remélem, jó lesz, mert szívesen bíbelődnék még vele.
Az első kóstolás után beszámolok!

potus 2009.10.17. 23:52:36

@Secnir: Óvatosan a komlóval! Egyszer betelepíted, aztán soha a büdös életben nem bírod kiirtani. Valahogy gyökérről terjed, de mint a veszedelem. Szomszédnál ez a helyzet, mondjuk ők nem akarnak sört készíteni...

TonyCaviar 2009.10.18. 18:51:08

@potus: nagyon várjuk, én is erre készülök!

potus 2009.10.28. 00:01:12

@TonyCaviar:
Hát akkor a kóstolásról...

Múlt héten, 1 hetesen megkóstoltam az első 2 üveget. Nyitáskor enyhe sziszegés, élesztő illat. Íze persze sör, de kevés szénsav. (Megjegyzem, én nem tudok ízekről érzékletesen írni, úgyhogy ezt ne várjátok tőlem.)
Ma viszont már 2 hetes sört kóstoltam. Meglepő, de megnőtt a szénsavtartalom. Ez már a nyitáskor is hallatszott, illetve a pohárban is jelentkezett. A habképződés is komolyabb volt. Az élesztő illat sem volt már érezhető. Ma együtt kóstoltam egy Löwnbrau-val, hát, nem kell nagyon szégyenkeznem. És még elméletileg hetekig kellene érnie...

TonyCaviar 2009.10.28. 11:09:57

@potus: Gratulálok! Akkor én is belevágok.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2011.09.20. 13:20:08

@Secnir: Házi sörfőzésnél megengedhető a sütőélesztő. A palackokat töltheted 4/5-ig, legfeljebb napi 1-2 alkalommal leengeded a nyomást. De az igazi az, ha az első néhány napban tartályban erjeszted, ahonnét szökhet a túlnyomás egy kotyogón keresztül, majd a palackozás után (hiszen élesztő akkor is marad az erjedő lében) már nem olyan nagy a veszély. :)
Komlótobozt, 30g-os kiszerelésben bármely herbáriás boltocskában kapni.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2011.09.20. 13:21:40

@TonyCaviar: Hát, nem tudom. Mert más cégnél ugyanazt megkapni, de egy 20l-es inox fazékkal megfejelve és csak 23 ezer HUF. Egyébként érdemes utánanézni, mi az amit olcsóbban be tudsz szerezni, mondjuk egy kertész boltból.

syandras 2011.11.21. 19:37:10

mi most kezdtünk el főzni, még erjed a cucc, szóval semmi tapasztalatot nem tudok mondani, de a leírtaknál sokkal nagyobb felkészültséget igényel szerintem.
először is a pirítás, vagy mi, ha jól tudom marha gyorsan fel kell melegíteni a magokat, különben kiszáradnak. mi azzal nem szórakoztunk, vettünk malátát, kevertettünk magunknak.
Az sem mindegy. nálunk brutál kemény a víz, az emberünk ehhez barna sört ajánlott. 5 féle maláta lett összekeverve.
A magok meg lettek törve, nem darálva, nem egyben használtuk, meg lettek roppantva az eladó gépével. aztán az előírásoknak megfelelően temperáltuk a malátát a cefrézővízben, hol 52°C, hol 62 stb hőmérsékleteken. másoltuk (ez egy eljárás), azaz szűrtük, máslóvízzel meg minden. majd feltettük főni, komlózni a sörlét, utána gyorsan lehűtöttük (aktív hűtéssel), hozzáadtuk az élesztőt, majd a komlót leszűrtük és az erjesztővödrünkbe töltöttük kotyogó alá. itt megvárjuk, míg teljesen átalakul a cukor alkohollá, és a palackba teszünk majd kevés szőlőcukrot (vagy simát) palackozáskor, hogy abból legyen (még alkohol, és melléktermékeként) szénsav.
Mindent mindig elmostunk, fertőtlenítettünk. palackozni barna üvegbe fogunk, és sötétben tartjuk majd tovább érlelődni. kb 2 hét egy hónap egy sör, de van ami 6 hónap után a tuti.

fokoltuk, kevergettük, hőmértük, szűrtük, nem nyúltunk kézzel bele, időket betartottuk. szerintem sokkal több odafigyelést igényel, mint ami a levélíró soraiból kivehető. kb pont annyit, mint pálinkánál cefrekészítéskor és a főzéskor, csak ezt sokkal több munkafázisnál sokkal rövidebb időn belül (15 liter sörlé így 12 óra volt).

amúgy az oldal, ahonnan elindultunk, és emberünkre találtunk: www.olaszsped.com elmentünk hozzá személyesen, egy órát tárgyaltunk hogy mit szeretnénk, egy órát mesélte, mik a lehetőségek, egy óra alatt összeszedtük az eszközöket (kb 20 rongy, bár még hiányzik pár dolog, 40-nél meg fog állni fazekastul mindenestül), aludtunk egyet és nekiálltunk. nekünk a város túloldala volt, de megérte. meg majd lesz egy részletesebb leírás a házi sörfőzésről kezdőknek, azt szerintem érdemes lesz beszerezni.
na hajrá, nem fog belecsorogni a poharunkba, mint egy pohár bor, vagy egy feles pálinka, de megéri vele szenvedni, mert faszagyereknek érzem tőle magam!:D
süti beállítások módosítása