A Hegyalja úti Avarban nem sok minden változott az elmúlt húsz évben, csak a gesztenyefák lettek magasabbak, és a Hegyalja út forgalma nőtt egyenletesen, amit egy idő óta jótékony óriásplakátok takarnak el a sörözők elől. Erre mondják: kellemeset a hasznossal.

Az öreg gesztenyefák ideges löketekben hullatják a termésüket a magasból, és a tüskés bombák óriási csattanással csapódnak a kockásterítős fémasztalokon, valóságos légitámadás: a sörözőkön csendes pánik lesz úrrá, ki-ki fedezékbe vonul, ki a fejét védi, ki a sörét takarja, vérmérséklete szerint.
Lehet inni Pilsnert vagy Drehert, de valamiért a legtöbben üveges Arany Ászokot isznak, amitől határozottan kényelmetlenül érzem magam, de kénytelen vagyok elfogadni, hogy ez nem az a hely, ahol a vendégek ilyen apróságokra adnának. Pont ezért jönnek ide, mert itt mindegy, milyen sört isznak, ez a hely, az ősi gesztenyefákkal, a jobb napokat látott budai Gellért hegyi társasház udvarán önmagában egyszerűen jó. Makacsul őrzi a régi budai kertvendéglők nosztalgikus hangulatát, miközben primér hétköznapi söröző, és semmiféle nosztalgia-meglovaglás nem érhető benne tetten.
A vendégsereg is ehhez mérhető, sokféle mégis válogatott, budai vagányok, fiatal sörözős társaságok, borostás horgászok, meg vén taták, akik máshová már nem is járnak, de akadnak kinyalt hetvenes párok is, akik nem hajlandók tudomásul venni a világ szomorú lepusztulását, és továbbra is elegánsan felöltöznek, mielőtt lemennének az Avarba. Meg a helyes pincérlány, aki már évek óta biztos pont.
Az egyetlen gond, hogy képtelenek ehető melegszendvicset csinálni, és nem engedik, hogy az ember pizzát rendeljen oda, mert akkor „mindenki pizzát rendelne”, ez az az érvelés, amitől a falnak megyek: mintha az baj lenne, ha mindenki pizzát rendelne! Mert akkor mi történne? Nem kellene otthagyni a helyet két sör után és olyat keresni, ahol vacsorázni is lehet. És akkor talán több sör is fogyna. Más kérdés, hogy nem szenvednek vendéghiányban: nyári estéken megbízhatóan tele van.