Hiába gondolkodom, képtelen vagyok rájönni, mi köze van a kutyáknak a sörfőzéshez, de rövid időn belül a második kutyanevű sörfőzdével ismerkedem. És nem csak a nevük kutya – Brew Dog, Flying Dog, - de a kutya érezhetően a filozófiájukat is leírja, illetve mind a két cégnél valóban dolgozik egy kutya is, akit nagy becsben tartanak, és amikor csak lehet, kiraknak a címlapra is.

A coloradói Flying Dog sörfőzde eredettörténete szerint egy sikertelen himalájai expedíciót követő esztelen ivászat során egy pakisztáni lebujban látták először a repülő kutyát, mint dekorációt a falon, és az jutott róla eszükbe, hogy mi mindenre képes az ember, amíg el nem mondják neki, hogy nem képes rá. Később megnyitották a sörfőzdéjüket, ahová maga Hunter S. Thompson is ellátogatott, és vele aztán jól összebarátkoztak, azóta „gonzo-sörfőzdének” neveztetik magukat, és a sörcímkékre a gonzomester aranyköpését teszik fel mottónak:
„Good people drink good beer”. Meg persze egy szénné sörözött kutyát, á la Félelem és reszketés Las Vegasban, amint két korsót dob fel garatra.

Az India Pale Ale egy 18. században keletkezett angol félbarna ale, amit jellemzően világos malátából főztek – innen a „sápadt” jelző. Az India előtag abból származik, hogy az East India Company hajósai előszeretettel vásárolták és vitték magukkal hosszú tengeri útjaikra ezt a pale ale-t, ami nem pusztán annak köszönhető, hogy ez a sör nem romlott meg (más porter sörök is kibírták az utat) – hála erős komlózottságának – hanem annak is, hogy a feltalálója hajlandó volt akár 18 hónapra is hitelezni – ami, ha jól értem, azt jelentette, hogy elég volt akkor fizetni, ha a hajó épségben hazatért.

A Double Dog egy IPA modorban előadott extra-erős, extra-keserű sör. A hagyományos recepthez képest mindennek a dupláját tették bele, talán csak a komlót háromszorozták, vagy négyszerezték, ezen a szinten ezt már nehéz megállapítani.
A színe sokat ígér. Dús sötét-narancssárga, már ennek a gazdag, csábító színnek az előállítása is művészetnek tűnik. A habja is remekmű, kevés, de sűrű, mint a paplan.
Az illata erős angol fekete teára emlékeztet, amit grapefruittal vagy búzavirággal illatosítottak. Csípősen keserű, de van benne egy vastag édes íz is – anélkül ihatatlan volna. Így is olyan zsíros keserűség üli meg az ember száját, hogy gyengébb idegzetűek levegőért kapkodnak. Az ízben rejlő alapvető kaland a keserűség különféle redőzései körül játszódik, egyszer a virágos, szénás, amerikai komló, egyszer viszont a durva keserűkomló dominál.
Az egésznek van egy összetéveszthetetlen IPA-jellege, ami a komló grapefruithoz hasonlatos keserűségében nyilvánul meg a leginkább.
Közepes szénsav, közepes test, rengeteg alkohol, szinte szenved már tőle a sör, és a sörivót sem hagyja érintetlenül. Lehet benne valami karamellmaláta, mert egy kis kávés alapvetés is feltalálható.
Végül a kávés, a cukros, a szénsavas, és a testes is mind elmúlik, és egy kegyetlen, unikumra emlékeztető csavarással beüt a durván szájösszehúzó komlókeserűség. Csak három deci, de nem könnyű meginni. Asszem ledőlök egy félórára.