Néha hajlok rá, hogy azt higgyem, a San Francisco-i Anchor Brewery a világ legjobb sörfőzdéje. Hagyományos recepteket élesztenek fel, és tökéletes söröket csinálnak, apró és elegáns csavarokkal, nagyszerű a csomagolás, nagyszerű a marketing, az az általános benyomás, hogy itt egyszerűen minden jó.

Az Old Foghorn volt az első Anchor-sör, ami nálam átszakította a valóság vékonyka szövetét. Erről a barley wine-ba oltott IPA-ról tavaly télen már írtam. Mostanra eljutottam az Anchor Porterig, és ez is fantasztikus volt.
Az első és legfeltűnőbb jelenség a kemény, barna tartós hab, amit öröm nézni, és volt is rá idő, mert sosem akart eltűnni. Valóságos műalkotás. Az illata még jobb volt, ha nem is ilyen klasszikus irányba: savanykás, citrusos, parfümös, élesztős, izgalmas illanó illat. A kitöltött sör színe az ébenfa komódé.
Amúgy minden együtt töltött perc mámoros volt. Fantasztikus teste van (elnézést, abbahagyom), nem nagy, de tökéletes, szellős, könnyen iható, nem tehénkedik rád. Az íze finom bujkáló, leheletnyi pörköltség, leheletnyi bors és kakaó, és egy nagy sóhajtásnyi komlókeserűség.
De még ez a komlókeserűség sem tudja elnyomni azt a meglepően erős gyümölcsízt, amit portertől nem vártam volna – bár nyilván nem ismerem elég jól a műfajt. Külön szép, ahogy ez az ajándék gyümölcsösség átvált valami különös savanyúságba, ami leginkább borhoz és unikumhoz hasonlatos, miközben nagyon finom és korántsem ragacsos vagy tolakodó.
Amúgy tényleg nem sok portert ittam életemben, de mindig is súlyosan fekete, pörkölt sörnek képzeltem, ám ez itt laza, könnyen csúszik és vicces ízei vannak, fiatalos, de azért komoly. Egyszerre tradicionális és szexi, mint a Park Lane Londonban. Nemcsak kifinomult és elegáns, de meglepő és szórakoztató sör, sok ízzel, sok információval, a felsőerjesztés előnyeinek maximális bemutatásával.