A körúttól legalább negyed óra gyaloglás, és már éppen lemondtam róla, amikor megtaláltam a nevezetes British Store-t. Igazság szerint sokkal többre számítottam. Egy kis pince benne három salgón közepesen vonzó termékek szellősen elhelyezve.
Összesen két olyan sört lehet itt kapni, amit máshol nem. Ezekért jöttem.
A London Pride a Fullers – London utolsó családi sörfőzdéje - legnépszerűbb söre. Nem véletlenül. Összetéveszthetetlen mély, vörösbe és barnába egyszerre hajló rezes színe van, a habja hamar múlik, a karbonációja gyenge, nyúlós, a teste közepes, inkább vékony – jellegzetes angol ale, a kontinentális láger nagy ellenlábasa. Itt nem a hideg buborékok számítanak, hanem az íz, a textúra, és az, hogy hosszan lehessen kortyolgatni.
Talpas pohárba töltöttem, de alig lehet belőle inni, mintha egyszerűen nem csorogna át a karimán, hamar áttöltöm egy kis korsóba. Ebből már megfelelően csorog a sör. Nagyon más élmény, mint amihez hozzászoktunk. Nincs bevezetés, tárgyalás, stb: egyetlen íze van, tökéletesen kompakt összecsengése a savanyúba hajló gyenge, ódon ale-íznek, a gyönyörű égetett cukros, süteményes malátának és egy mesebeli komlónak, aminek tere van – szétárad intenzíven és heves London-vágyat okoz - ez tényleg London íze, valószínűtlen, északias, mediterrán, mégis nyirkos, elegáns és dekadens, „languid”, ahogy az angol mondaná.
Egészen könnyed ital, a gyümölcsössége figyelemreméltó, talán szőlőéhez hasonlítható. Teste vékonyka, szénsavassága simogató. Ez a sör szépen szemlélteti, hogy lehet átlagos, mindenki számára hozzáférhető alapanyagokból zseniális sört főzni. A pale ale maláta és a kristály maláta összekeverésében semmi új sincs. A belepakolt Target és a Challenger alapvető komlófajták, a Northdown-ról még nem hallottam, de az is csak egy komló. Az élesztőnek nyilván hatalmas szerepe van a művészetben, de arról a sörfőzők nem szeretnek beszélni.
Tökéletes angol ivósör, alkoholtartalma kevesebb, mint 5%, viszont az íze olyan markáns, hogy az IPA-k jutnak eszünkbe róla. Hát ezt teszi az évezredes sörfőzési hagyomány töretlensége: még emlékeznek rá, hogyan kell gyenge, ízes söröket készíteni. Mert az alkohol rendesen összetartja a sört, könnyebb úgy ízeket prezentálni, ha magas az alkoholfok.
De mint az ale-kből általában, a vége felé már erősen kimegy a szénsav, amit régen nem nagyon szerettem, de most már nem zavar. Miután kiment a bubi az íze is kicsit módosul, némileg hagyományosabb, európai komlós keserűséget mutat, ami szintén nagyon finom. De az első korty ismeretlen, mégis nosztalgikus íze dalra fakad.