Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

hopfa1.jpg

Kiss Tamás, a pár év alatt kezdő házisörfőzőből sikeres házisörfőzővé, majd gerillává és végül igazi sörfőzdével rendelkező sörfőzővé fejlődött ex-szakács nem sokat pihen. Noha söreit előszeretettel csapolják a jobb pesti kocsmák, úgy érezte, hogy szükség van egy saját pubra is, melyben a főzde jellegzetes karaktere uralkodik, és csak az ő jellegzetes söreit csapolják.

hopfa2.jpg

A Hunyadi tér 11. alatt, a néhai Rock Randevú helyén nyílt meg a Hopanatic Brewery Pub egy otthonos kis csehkocsma-hangulatú pincében, nem igazán cseh hangulatú sörökkel és komlózombis dekorral. 5 perc gyalog a Csakajósörtől és az Oktogontól, nem utolsó délutáni program sorban végigkóstolni Kiss Tamás söreit a Splashtől az Alulun át az Importerig (melyről majd később írunk).

hopfa3.jpg


Amúgy nem ez az első brewery-pub Budapesten, mert pár hónapja megnyílt a Legenda sörfőzdéjé is a Dob utcában, de oda szégyen szemre a mai napig nem sikerült eljutnom. A brewery pub nézetem szerint hosszú távon teljesíti majd be igazi értelmét, amikor a Hopfanaticot pl. mér küldöldön is jól ismerik és ide zarándokolnak el megkóstolni, illetve amikor lesznek majd olyan utolsó hordók és különkiadások, melyeket csak itt érhet el a birgikk. Addig is jelöljük be a térképen.

Címkék: kocsma hopfanatic

A bejegyzés trackback címe:

https://folyekonykenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr335541629

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hopfanatic Pub 2014.02.28. 17:21:00

Helyszín: 1067 Bp., Hunyadi tér 11.. Látogatás: 2013. december 19. 18:30-23:00   > Az észak-koreai freskók mintájára a különböző söreiket illusztrálandó Komló-Hulk arcú drabális szörnyszülöttek tekintenek le a falról a semmibe mere...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gérard Duchemin 2013.10.02. 12:04:14

Tényleg fantasztikus, én is sok sikert kívánok!

szanisz 2013.10.10. 10:04:37

Nagyon rendben van a hely, gratula.
süti beállítások módosítása