Én, aki eddigi életemet bőrdzsekiben sörözve, boxok mélyén borostásan tehénkedve, sört nyakalva töltöttem, most pőrén lépek a világ színe elé, és bevallom, hogy tízezer korsó agyatlan ledöntése után sem tudok semmit a sörről. Én, aki nem szégyellettem lányok arcába böfögni, a magas sörhabot mutatóujjal elvágva a földre csapni, televízió-nézés közben olcsó sörtől megkótyagosodni, most eldobom régi életem, és újat kezdek Gambrinus sugallatára, aki a minap megjelent álmomban és ódon sörét arcomba fröccsentve rám rivallt:
„Mihaszna senkiházi vagy, aki kölcsönkenyéren él, és az én sörömet iszod, hitvány forinttal fizetve a királyi italért! Mostantól véres verítékkel fizetsz meg minden csepp ostobán elfogyasztott nedűért! Írni fogsz! A rabszolgám leszel, és minden mondatoddal az én dicsőségemet fogod hirdetni, és az én tudásomat fogod terjeszteni a jámbor sörivók között.”
Szakálla remegett a dühtől, bozontos hajzatából dúsan pergett az árpa és a komló, én pedig meghajlék akarata előtt, és megesküvém, hogy az ő zarándokaként végigjárom ifjúkorom kocsmáit, és sörszag helyett az ő dicsőségét terjesztem, megismerem teremtményeit, és dicséretüket zengem az emberek között.
...
